KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

„hol zsarnokság van...”

Sneé Péter

 

A tényfeltáró és értékelő munka lassanként a történészek feladata lesz megint, s a dokumentumfilmek visszazökkennek helyükre. Azt mutatják, amit érvényesen mutathatnak, az embert. Lelkére vadásznak, arcjátékát figyelik, apró rezdüléseit örökítik, amint elhomályosul az emlékező tekintete, vagy görcsbe rándulnak izmai a szörnyű, s – olykor, ritkán – a derűs emlékek hatására.

Eddig főként az áldozatok szólaltak meg, történelmünk kárvallottjai, most a másik oldal nyilatkozik. A recski kényszermunka tábor foglyai után Gyarmathy Líviának és Böszörményi Gézának sikerült szóra bírnia egy korabeli ítélőmestert is, a katonai bíróságon dolgozott Sárközy Endrét. Míg a volt rabok állításaihoz kétség sem férhetett, hiszen minden szavukat a szenvedés hitelesítette, itt már helyénvaló a rendezőnő szarkasztikus kérdéseiben foglalt hitetlenkedés. Mert nem akármilyen bűnök kerülnek terítékre: homályos és bizonyítatlan vádak alapján tucatnyi halálos ítéletet hozott a bíró úr – nyílt politikai nyomásra.

Hogy pontosan mennyit, arra már nem emlékszik, mint ahogyan az általa bitóra juttatottak neveire sem. Ez a döbbenetes! Halálra ítélt, azt sem tudva igazán: kit és miért. A rendező páros nem sorolja elő a leleplező tényeket, magára hagyja nézőit az arccal, csökönyös okossággal ragaszkodik hozzá, szinte sajnálva minden másodpercet, ami az illusztrálás kényszere miatt nem vele telik. Lessük, miként reagál faggatózásukra az ítész, múltjára irányított tekintete mint lágyul el, majd dermed meg ismét, s hogyan jut el a könnyű önfelmentés álságos erkölcsi nyugalmához: „...nagyon sok csúnya dolog történt, mégis úgy érzem, rendben vagyok magammal.” Lehet?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4765