KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orvos vagyok

Gyógyítsuk meg egymást!

Székely Gabriella

 

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna is találtak egy küldetéses embert. Dr. Szabó István is a társadalom betegségeinek orvoslására érez elhivatottságot, kevésbé látványosan ugyan, mint filmbéli rokona. „Orvos vagyok, átlagember” – mondja a lapátfüleit lenövesztett hajával palástoló, ízes beszédű, valóban átlagos külsejű fiatalember a dokumentumfilm első perceiben...Személyes orvosi problémáim sem túl magas színvonalúak, sem túl specifikusak. Talán csak mint kortünet érdekesek.” Szívesen feltárulkozik, önként felfekszik a filmes műtőasztalra, hogy megvizsgáljuk. A rendezőkön múlik tehát, hogy valóban érdekes kortünet diagnózisát kapja-e a néző.

Gyöngyössyék kerettörténettel indokolják filmes vizsgálódásuk okát. Szabó doktor pesti orvoskollégája, Dr. Chatel Rudolf egy baseli orvoskongresszuson szándékszik a szakma elé tárni közös betegük kórtörténetét. Szabó doktor Ágnest a biológiai halálból hozta vissza pár évvel ezelőtt a Korányi kórház fiatal toxikológusaként. Ezért keresi meg őt Chatel új, vidéki munkahelyén, hogy az orvos személyiségének szerepéről, az orvos és betege közti együttműködésről faggassa kollégáját. Az alkalmi riporterrel együtt így ismerkedünk meg a csodatevő, halott-támasztó hírében álló Szabó doktorral.

Látjuk munka közben, falusi házak ajtaján kopogtatni, nagy dunnás ágyak szélén megnevettetni a riadt, betegséghez nem szokott parasztembereket. Halljuk a kórház felvételi osztályán a mentőtől, fehér köpenytől, gyógyszerszagtól rémült betegeket nyugtató szavait Halljuk a gyógyultak hozsannáit, fejkendős öregasszonyok szemérmesen kacér vallomásait. És halljuk őt magát, amint szerényen és pontosan fogalmazza meg természetes hitvallását: szükséges „a meggyógyításhoz a szaktudáson túl az a tehetség, mágustapasztalat, elhivatottság is, a betegekkel való azonosulási készség, ami ősről ősre száll miránk, orvosokra”.

A csodadoktor titka tehát ilyen egyszerű. Arról van szó csupán, hogy nemcsak a gyomorfekélyek, sejtszaporulatok, a vérképek és röntgenleletek érdeklik, hanem a beteg, akinek gyomorfekélye vagy leukémiája van. Nem agyvérzést, hanem embert gyógyít. Nem fekteti rá a beteget a kórházgyár futószalagjára, hanem az első pillanattól az utolsóig mellette marad. Tudja, hogy a legfelvilágosultabb beteg is „tele van irracionális félelemmel, hiedelemmel. A félelem, a remény, a fájdalom erejével kapaszkodik” orvosába. Csodát és gyógyulást vár tőle. És az orvosnak csodát kell tennie.

Valóban kóros kortünet, tehát a normálistól eltérő Szabó doktor esete? Annyira, hogy hőssé nőhet a mozi vásznán? Mert hiszen világos, hogy Gyöngyössy és Kabay nem orvosfilmet forgattak. Az orvos-riporter szakmai kérdéseire adott válaszok nyomán egy magatartást rajzolnak meg. Olyan ember portréját, akinek ügyintéző világunkban az ügy is fontos, nemcsak az intézése. Akinek agyában a szavak megőrizték jelentésüket, az egykori eskü nem gépiesedett jelszóvá. Megszállottan követi régi fogadalmát. És amint „azon kapja magát”, hogy a „legnagyobb erőfeszítéseket is csak rutinból, szakmai reflexből” csinálja, ugrik egyet a „mélyvízbe”, otthagyja pesti kórházi állását, elmegy vidékre körorvosnak.

„Született antikarrierista vagyok” – mondja. „A szakmai közösségből is kiszorulunk. Tudományos munkát sem végzek. Persze tarokkpartira sincs időm eljárni, ahol sok minden eldőlhet. Nem marad itt más, csak az ember optimizmusa.”

Miért kell ahhoz optimizmus, hogy az ember tisztességesen végezze a munkáját? Ennek a kórtünetnek diagnózisára vállalkozik a film. Nincs orvosi javallata, nem ad receptet, követi Szabó doktor példáját, aki érzékletesen úgy fogalmaz: tartsuk meg a „bőr-bőrhöz” kontaktust a beteggel. Gyöngyössyék „bőrközelbe” hozzák Szabó doktort. Olyan állapotot rögzítenek tárgyilagosan, amikor az átlagember egyszer csak különössé válik, pusztán azért, mert teszi a dolgát. Hőssé kényszerül a korántsem hősies alkat. Korunk hősévé.

De az Orvos vagyok című filmben Szabó doktor mégsem nő olyan hatásos filmhőssé, mint előző küldetéses társa Kósa Ferenc művében. Pedig a csodadoktor, csodacsepp váró hipochonder nézőnek (amilyenek mindnyájan vagyunk) ugyancsak érzékeny pontjait tapogatja Gyöngyössy és Kabay. Ők is találtak egy ösvényt, amelyen közel férkőzhetnek érdeklődésünkhöz, és mégsem veszik igazán birtokba a terepet. Persze nyilván könnyebb volt hatásos, klasszikus mozihőst faragni egy olimpiai bajnokiból, mint egy lapátfülű körorvosból. De éppen az új hollywoodi sikerek bizonyítják: az alacsony, kopasz, pocakos, jelentéktelen kisember-filmhős formálásának is megvan a dramaturgiája. Hogy robbantson, felkavarjon, nézőtábort toborozzon, hatásosan kell megjeleníteni a vásznon. Gyöngyössyék nem úgy szervezték köréje a valóságot, nem hozták olyan helyzetekbe, hogy okos mondatai igazi erővel szóljanak. Megtudjuk, mit gondol a szakmájáról, a világról, de személyisége nem bontakozik ki előttünk. Belesimul a dokumentumok szövetébe, mindennapi tevékenységének krónikájából nem rajzolódik ki érzékletesen emberi arca, amit a néző szeme, emlékezete megőriz. Gyöngyössy és Kabay nem fogadták meg hősük orvosi tanácsait. Megvizsgálják vércsoportját, vérnyomását, testhőmérsékletét, megállapítják a betegséget, s közben éppen magáról a betegről felejtkezünk meg.

Nem hiszem, hogy Szabó doktor lénye akadályozta volna a rendezőket. Hiszen a filmből, a betegektől értesülünk varázslatos, érzelmeket lobbantó egyéniségéről. Az isten is filmhősnek teremtette. Így azonban ahhoz, hogy igazán a vonzásába kerüljünk, el kell mennünk a Hosszúhegyi Állami Gazdaságba, vagy a dél-alföldi falvakba, és orvosi kezébe kell adnunk szabálytalan pulzusunkat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7894