KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Montázs-könyv

Molnár Gál Péter

 

Töredezett oldalak.

Kurta sorok.

Egysoros bekezdések.

A szedett „tükör” dinamikája ötlik először szemünkbe.

Olyan a képe egy-egy oldalnak, mint egy Eizenstein-filmnek.

A stílus az ember maga – mondta Buffon, a párizsi füvészkert igazgatója.

Továbbá: jól írni annyi, mint jól gondolkodni.

Nem lehet kétféleképpen írni.

Csak ha kétféleképpen gondolkodunk.

Lehet kétféleképpen gondolkodni.

Nagy személyiségek azonban egyféleképpen gondolkodnak.

Többnyire.

Eizenstein viszont csak egyféleképpen tudott.

 

*

 

Szergej Mihajlovics Eizenstein = filmjei.

Ki volt ő?

Erre a kérdésre életműve felel.

Kíváncsiságunk azonban határtalan.

Magazinneveltek volnánk? Vagy az ember szükségletei alakították volna ki a magazinokat kulcslyukinformáltságukkal?

Tudni követeljük Eizensteinről is a részleteket.

Kedvenc étele?

Hát a nemiség?

Milyen volt, amikor letört?

Mennyire volt hiú?

Szükségét érezte maga is – összefoglaló, forradalmi celluloid-enciklopédiáján túlmenően, vagy amit nem kerítettek be grafikái, amit nem tartalmaztak színházi rendezései –, hogy rousseau-i vallomásként hagyományozza utókorára. Negyvennyolc évesen, infarktus után, kényszerhelyzetben, ágyhoz láncoltan kezd szaggatott emlékirataiba.

Miért ír egy filmrendező?

Amiért más. Vágyik megmutatkozni.

Mikor ír egy filmrendező?

Amikor nem csinál filmet.

Miért nem csinál filmet az emlékiratok idején?

Mert szívrohamot kapott.

Írt máskor is? Írt. Mikor?

1932–35-ben tanít, könyvet ír a rendezésről.

„Amikor mexikói szívrohamom után nem forgathattam.”

Miért kapott Mexikóban szívrohamot?

Mert nem forgathatott. Ismerjük amerikai kalandjait különféle filmpróbálkozásokkal. Emlékiratai még több, eleve elvetélt filmpróbálkozásról számolnak be. (A leggroteszkebb: jelentkezett a Nestlé-gyár, föllelkesülve a Régi és új tejszeparátor-jelenetétől.)

A harmincas években Nyugaton nem forgathatott.

A negyvenes években, az emlékiratok keletkezése idején, a Bezsini rét adminisztratív hercehurcájától kapott szívrohamot.

 

*

 

Az emlékiratok értékét az adja meg, hogy Eizenstein írta.

Néhol gyermekien becsvágyó, mint egy önképzőköri titkár. Másutt annyira sznob, amennyire csak Chaplin volt, önéletrajza szerint.

Elméleti fejtegetéseit szabatosabban adja elő szakcikkeiben, tanulmányaiban.

Anekdotái nem különösebben jellemzőek. Kivéve talán Paul Eluard kamaszos botrányának leírása, Cocteau: Emberi hang című egyfelvonásosának Comédie-beli bemutatóján.

Hiányzik a magánélet rajza.

Női név csak munkatársi kapcsolatban jelenik meg a lapokon.

Tehát semmi gyónás,

semmi vallomás,

semmi önpletyka.

Amerikai útjáról is kódoltan számol be.

Otthoni forgatási nehézségeiről pedig csak a sorok között olvashatunk.

Mitől érdekes könyv a Premier plánban?

A kimondott szavaktól?

Nem.

A ki nem mondottaktól?

A válasz itt is tagadó.

A sorok közé írottaktól?

Szerencsére: nem.

Tehát?

A montázstól.

Könyvében ugyanazt a technikát alkalmazza, mint filmjeiben.

Nevezetes montázsképlete szerint szervezi meg azt a harmadik szöveget, ami két szöveg összetalálkozása következtében indukálódik az olvasóban.

Rövid ideig locskának érzem az emlékiratokat.

Kacskaringózónak.

Képzelettársításoktól félrecsábulónak.

Azután megértem módszerét.

Ráhangolódom.

És olvashatóvá válik a két tény megütköztetésekor keletkezett harmadik.

Olvasom apjához való viszonyát.

Váratlanul forgatási gondjaival folytatja.

Ismét „apácskájához” kanyarodik vissza.

Megértem: az apaelvűségről beszél.

Másfajta apa-megistenülésről.

 

*

 

Tizenhétben puskával őrséget áll.

Köpenyzsebében „minden eshetőségre” Dürer Útijegyzeteinek kötete.

Rajong Jacques Callotért, Hogarth-ért, Daumier-ért. Utálja Gavarnit.

Vélhetnők: magánügy.

Amikor moszkvai kiállításán megismerkedtem a rendező grafikai munkásságával: meghökkentett, hogy piros-kék ceruzával rajzolt mexikói sorozata mennyire franciás. Szabatosabban: Matisse-szerű, ha a vonalak tisztaságára figyelünk; s mégis eizensteines, ha a rajzok tömbszerűségére ügyelünk.

A metszetek és rajzok iránti rajongása célravezető.

Ezek a jellemet hordozzák. A nyakon csípett karaktert. Többnyire szatirikus fogalmazásmóddal. Nem a festményeket szereti, a kövér olajakat vagy a ledér színeket. Még csak nem is a plasztika ragadja meg azt a filmrendezőt, akinek filmjei építészeti rendet és szoborszerűséget sugároznak.

A könnyed és mozgékony metszet-, vagy rajztechnika felől – a vonal felől – közelít a látványhoz.

A szobrokhoz való viszonya lázadó jellegű: szétrombolja III. Sándor szobrát (Október), és megtanítja ugrani a kőoroszlánokat (Patyomkin). Még az építészetben is ellenséges osztálytartalmakat éreztet: gondoljunk a nevezetes odesszai lépcsősorra.

Apja építész volt: Rigában szobrokkal díszítette épületeit.

 

*

 

Dohog Bretontól.

Prüszköl a szürrealistákra. Mert „nem azt teszik, amit tenniük kell”.

Saját dolgával foglalkozó művésznek nem kell megértőnek lennie más utakkal, lehetőségekkel szemben.

De éppen memoár-montázsát olvasva figyelhetünk fel rá, mennyire szerves kapcsolata a megvetett izmusokkal. Lautréamont hírhedt mondata az esernyő és varrógép találkozásáról a műtőasztalon, nem esik oly távol Eizensteintől, mint hitte volt. Vagy mint hinnők.

Emlékezzünk csak a szétnyíló Palota-híd képsorára, ahol a lovas bérkocsi és a mélybe csüngő női haj találkozása a hajóhíddal meghökkentő hatást kelt; vagy emlékezzünk arra az epizódra, ahol a dámák napernyőikkel döfködnek egy forradalmár munkást. Módszere itt rokonítható a szürrealistákéval. Hiszen a napernyőmotívum a gyerekkorból ered. (Egyszersmind nem elhanyagolható különbözősége sem: Eizenstein napernyője vagy hajóhídja nemcsak önfeltárás, nemcsak automatikus írás, hanem ítélet, célzatosság is.)

Apján kívül a legbővebben „szellemi apjával” foglalkozik.

Mejerholddal.

Tisztelgő gyűlölettel ír. Gonosznak mondja. Fortélyaira irigyen féltékenynek.

Több hangsúly esik azonban a tisztelgésre. Meg nem szabadulhat hatásától, tekintélyétől.

Méltányos rajongása az önéletrajzi feljegyzések idején nem volt éppen veszélytelen.

 

*

 

„Ne a montázsról... beszéljen – mondja neki egy növendéke. – Mesélje el, hogy lesz valakiből Eizenstein.”

Erről szól valóban a könyv: hogy lesz valakiből Eizenstein. Ajkat biggyeszthetnek olvastán a zseni-mániákusok: ennyi az egész?!

Egy becsvágyó értelmiségi. Hajdan jó házból való rigai úri fiúcska. Olvas. Rajzol. Nyelvet tanul. Olvas. Rajzol...

Azután az antikváriumok.

Ennyi az egész?

Van valahol egy mondata, nem találom, így hát fejből: Napóleon nem azért lett Napóleon, mert mindent megtehetett, hanem azért lett Napóleonná, mert mindent megcsinált.

Eizenstein színre éppolyan, mint egy művelt műkedvelő.

Úgy érez. Úgy gondolkodik.

Sőt: a művelt műkedvelő talán biztonságosabban tud elméletiül. Minden bizonytalansága, minden lenyelt szellemi falatja azonban a művek felé irányult. Ha nem dolgozhat: szívrohamot kap. Ez gyerekesnek látszik. És az is. Megőrizte naivitását és gyermeki becsvágyát. S amint akadályok gördültek elé: megbetegedett. És sokszor betegedett meg.

De mindent elmondott. Filmben is.

Tanulmányban is.

Van egy megrendítő mondata: „...tudják-e, hogy a titok megőrzésének legbiztosabb módja az, ha teljesen feltárunk mindent?!”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7925