KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Foglalkozása: gyártásvezető

R. Székely Julianna

 

Gyártásvezetőnek egy gyerek sem készül. Már csak azért sem, mert nem tudja, mi az. A szót ugyan megismeri, amint olvasni megtanul, hisz kibetűzheti az esti mese stáblistáján is. Később kis színeseket olvas róla a lapokban. Azokban már meg is szólal egy-két gyártásvezető, kalandos történeteket mesél, hogyan csinált esőből napsütést, tíz statisztával tömegverekedést, hogyan tartott jól három halból egy egész sokaságot, s egyáltalán, hogy mennyit fő a feje ábrándos rendezők méregdrága, hóbortos ötletei miatt.

Jómagam sem tudtam róluk sokkal többet. Egyszer aztán fogtam magam, és fölhívtam hármukat, találomra. Beszélgetnénk el végre hosszabban, alaposabban közismert-közismeretlen szakmájukról. Fogarasi Istvánt találtam meg legelőbb; épp akkor fejezte be a Psychét, Bódy Gábor oldalán. Dimény Tibort sokáig az időjárás választotta el tőlem; hol Lugossy Lászlóval forgatott, mert még nem esett a hó, hol a Gulyás testvérekkel, mert már esett, vagy fordítva. Legnehezebben Óvári Lajossal jöttünk össze. Igaz, ő is az utolsó simításokat végezte Fábri Zoltánnal a Fábián Bálint találkozása Istennel című filmen, őt viszont váratlan értekezletek légiója szólította el többször az orrom elől. Mindezt akár előtanulmánynak is fölfoghattam.

Összejöttem végül mindegyikükkel, külön-külön. Hogy az interjúk lényegét most mégis egybemontírozom, annak egyik oka, hogy kérdéseim mindhármukhoz csaknem azonosak voltak. A másik: válaszaik így, együtt, talán többet elmondanak a szakmáról, és e szakma egymástól olykor igen eltérő felfogásáról.

 

Kérdés: Hogyan, miért lett gyártásvezető? Tudatos választás, vagy a véletlen műve?

Óvári Lajos (Bár korban nem a legidősebb, de Bajusz Józseffel együtt a szakma legrégibb gyártásvezetője. Fegyelmezetten, pontosan fogalmaz): 1949-ben, érettségi után kerültem a Filmgyárba, örömmel fogadtak és szinte korlátlan volt a munkalehetőségem. Dolgoztam különböző területeken, igyekeztem megismerni a filmgyártás minden mozzanatát. 1950-ben kiküldtek a Szovjetunióba, a Filmművészeti Főiskola gazdasági fakultására. A szorosan vett gazdasági ismereteken kívül filmesztétikát, filmtörténetet, művészettörténetet, filmszervezést és még sok egyebet tanultunk. 1954-ben kaptam meg a diplomámat. Itthon több lehetőség közül választhattam, szívesen látott volna a Honvéd Stúdió, a Filmfőigazgatóság is, de én a Filmgyárba mentem vissza. A Pártközpontban hozzájárultak, hogy a játékfilmgyártásban helyezkedjem el. Különféle vezető pozíciókba akartak helyezni – egy ideig a gyártási főosztály helyettes vezetője voltam –, de én minden erőmmel produkciós munkára törekedtem. Jelenleg a hetvenvalahányadik filmemnél tartok, mint gyártásvezető.

Dimény Tibor (Kopaszodó, bajuszos, középkorú. Sárga bőrkabátja alatt a fél karja begipszelve – kipróbálta a kisfia sílécét… Parányi szobája falán tizenhat film plakátját számolom össze, ezeken kívül még két játékfilmben dolgozott, rengeteg rövidfilmben és két tévésorozatban): Világosítónak jöttem ide, aztán kipróbáltam sok lényeges munkakört. 1953-ban operatőrnek jelentkeztem a Főiskolára – nem vettek fel. Átirányítottak az ELTE Lenin Intézetébe, ahol kádereket képeztek az irányítás és a külképviseletek számára. Én azonban hamarosan fölszedtem valami máj-nyavalyát Mire 54-ben meggyógyultam, már nem számított függelemsértésnek, hogy elhagytam az iskolát. Rohantam vissza, ide, világosítónak, vagy akárminek, csak a gyakorlatban csinálhassam a filmet. Nohát, munka az akadt bőven, és aki mindent hajlandó elvégezni, abból előbb-utóbb gyártásvezető is lehet.

Fogarasi István (A gárda legfiatalabbja, pedig ő is tizenöt éve filmes. A büfébe invitál, ahol megissza a mai tizedik kávéját, aztán mesél, magyaráz, érvel, teljes erőbedobással, lelkesen, komolyan. A riporternek mindig ünnepe, ha egy-egy mesterség megszállottjával találkozik): Rendezőnek készültem kölyökkoromtól, összeolvastam a filmről mindent, amit lehetett, és a nyolcadik általános után, nyáron már itt ténferegtem a gyárudvaron. Knoll István botlott belém, rögtön a kezembe nyomott egy akkumulátort, azt cipeltem utána a mentőkhöz, riportra. Később is mellette tettem-vettem, a gimnázium ideje alatt már univerzális embernek számítottam, akire bármely kisebb feladatot rá lehet bízni. Közben filmklubot vezettem, és elszántan készültem a Főiskolára. No, oda nem vettek föl, csak a jogi egyetemre, ahol gyorsan átnyergeltem az esti tagozatra, hogy nappal megmaradhassak a filmeseknél. Nem részletezem: diploma után felvétel-vezető lettem, aztán, mert ügyes szervezőnek és képzettnek mutatkoztam, három év múlva gyártásvezető. Előbb a reklámfilmnél, majd a Balázs Béla Stúdióban, és öt éve itt.

Kérdés: Kiből lesz jó gyártásvezető? Mi mindent kell tudni ehhez a szakmához?

Óvári: A rátermettségen kívül széles látókörrel és a filmszakma területén minél több ismerettel kell rendelkeznie. Így tudja ellátni feladatát, aminek lényege a film megvalósítása az engedélyezett anyagi kereteken belül, a lehető legjobb körülményeket biztosítva. A gyártásvezetőnek ehhez ismernie kell nemcsak a feladatokat, hanem a lehetőségeket is. Fontos, hogy az adott filmhez megfelelő munkatársakat válogasson össze, figyelembe véve a film igényeit és az emberi kvalitásokat.

Dimény: Egy biztos: hiú embert boldogtalanná tenne ez a poszt. Részben, mert a presztízse nem áll arányban a munkájával. De főképp azért, mert figyelembe kell vennie egy sor ember akaratát, sőt szeszélyét is. A színész hisztizhet, a rendező lehet ideges – a gyártásvezető soha. Néha az ő józanságán, gyors döntésein, határozottságán, gyakorlati érzékén múlik egy-egy forgatási nap, vagy épp a film sorsa.

Fogarasi: Nem tudom, mi mindent okítanak a gyártásvezetői iskolákon vagy a főiskolákon, de nem hiszek benne, hogy ezt a mesterséget tanítani lehet. Hiába tömnék teli a jelöltek fejét pszichológiával, logikával, matematikával, közgazdaságtannal, földrajzzal és még egy tucat tárggyal. A gyakorlatban kiderülhet, hogy képtelenek egy forgatást megszervezni. Mert rugalmatlanok, mert nem érzik a tempóját, a ritmusát Szóval, mert nem elég rátermettek.

Kérdés: Mely rendezőkkel dolgozik együtt legszívesebben, és miért?

Óvári: Elsősorban igényes rendezőkkel szeretek dolgozni, akik sokat követelnek tőlem. Minden rendezővel egy gyártásvezető sem képes dolgozni, erre kevés az idő. Az évek folyamán kialakult egy rendezői kör, akikkel folyamatosan együtt forgatunk. Első nagyjátékfilmes gyártásvezetői munkám a Fehér Imre rendezésében készült Bakaruhában című film volt. A következő években Herskóval és Várkonyi Zoltánnal dolgoztam. Az 1950-es évek végétől tizenkét éven át Keleti Márton állandó gyártásvezetőjeként működtem. A hetvenes évektől folyamatos az együttműködésünk Fábri Zoltánnal, Szabó Istvánnal, Kovács Andrással, Rózsa Jánossal. Egy-egy gyártásilag nehezebb feladatra megkerestek más rendezők is. Megtisztelő számomra, hogy az együttműködést mindig ők kezdeményezték. A többéves kapcsolatnak óriási előnyei vannak a közös munkában. Félszavakból értjük egymást, megérezzük a ki nem mondott gondolatokat is. Egy forgatókönyvet elolvasva, szinte pontosan tudom Fábri vagy Szabó István igényeit.

Dimény: A legteljesebb bizalmat és a legmélyebb együttgondolkodást Szabó Istvántól kaptam. Egy idő után eltávolodtunk egymástól… Azóta felerősödött a kapcsolatom Kósával, Gazdaggal, velük is hasonló módon tudok együtt dolgozni.

Fogarasi: Iszonyúan fontos, hogy a rendezővel harmonikus együttműködés alakuljon ki. Fontosabb, mint a jó gazdálkodás, mert enélkül nem sugározhatom tovább a lelkesedését és akaratát. Az lenne az egészséges, ha egy gyártásvezető csak a két-három választott rendezőjével dolgozna. Ezt a kettőt-hármat persze csak sok próbálkozás után lehet kiválasztani, és előfordul, hogy a sors épp azokkal nem hozza össze az embert, akikkel a leginkább szeretné. Gothár Péter a legjobb barátom, két évig töprengtünk együtt a filmjén, aztán amikor forgatni kezdte, én éppen nem értem rá.

Kérdés: Visszautasíthat olyan munkát, amihez nincs kedve?

Óvári: Inkább elkerülöm.

Dimény: Előfordult, hogy visszaléptem, mert nem tudtam hinni a forgatókönyvben. Egy eset miatt viszont szégyellem magam. Zolnay Fotográfiáját én kezdtem forgatni, hittem benne, pedig nagyrészt improvizáltunk. Aztán egy ponton a film leállt, nem talált kiutat, kilátástalannak látszott a befejezése. Közben Kósa sürgetett, lássunk hozzá a Nincs időhöz, és én részben ezért, részben belső bizonytalanságom miatt kiléptem a Fotográfiából. Nem azért bánt, mert hamarosan rábukkantak az öregasszonyra, akitől a film értelmet, távlatokat kapott. Azért, mert a cserbenhagyás nem egyezik az egyéniségemmel.

Fogarasi: Ha nem érzem, hogy jó lesz egy film, legalább mint feladat tegyen próbára. Ha ennyit sem ad, kibújok alóla, mert nincs benne izgalom.

Kérdés: Anyagilag abban érdekelt, hogy a filmek költségvetéséből minél többet takarítson meg. Nem okoz ez összeütközést a stábbal?

Óvári: Nem vagyok érdekelt – a stáb sem – a minél nagyobb megtakarításban. De nagyon is érdekeltek vagyunk a költségvetés betartásában. Tehát, ha a film érdeke úgy kívánja, akkor felhasználjuk a rendelkezésünkre álló pénzt. Nem vagyok mindenáron „spórolós” gyártásvezető. Előfordul, hogy a napi anyag megtekintése után én kezdeményezem egy-egy rosszul sikerült jelenet megismétlését. Ha viszont a forgatás során kiderül, hogy a művészi színvonal veszélyeztetése nélkül – a gyártási körülmények nagyon szerencsés alakulása következtében – lehetőség van rá, akkor, amit csak lehet, megtakarítunk. Legutóbb például Szörény Rezső Boldog születésnapot, Marilyn! című filmjénél már a forgatás befejezése előtt kiderült, hogy egymillió forintot visszaadhatunk. Ezt az összeget felajánlottuk a Stúdiónak más filmek finanszírozási gondjainak enyhítésére. A költségvetés túllépését egyébként felelőtlenségnek tartom, mert nemcsak a rendező és a gyártásvezető prémiumáról, hanem az egész stáb jövedelméről van szó.

Dimény: Volt egy film, amin a teljes prémiumom ugrott, mert egy kicsit túlléptük a keretet. Mégis megérte, mert ezt a filmet csak így lehetett jól megcsinálni.

Fogarasi: Szorosan tervezek, és a tervet szorosan be is tartjuk. Nem erény, erény az lenne, ha megtakarítanék. Egyesek éppen ezért túlterveznek, vagy a filmről próbálnak valamit lespórolni. Ez egyébként megint bizalmi kérdés. Ha a rendező tudja, hogy a film nekem éppúgy szívügyem, mint neki, akkor azt is tudja, hogy minden fillért a közös célunk szolgálatába állítok. Itt van például a kétrészes Psyché, életem legnagyobb, legizgalmasabb vállalkozása. Az átlagosnál alig többet kaptunk rá, és emiatt mindenki bukást jósolt, legalábbis, aki tudta, micsoda díszleteket, kosztümöket, helyszíneket, piro- és egyéb technikákat terveztünk bele. Mi viszont kitaláltuk a visszafelé filmcsinálást. Még egyszer megnéztük, mi mennyit ér meg, mi az, amihez feltétlenül ragaszkodunk. A részfeladatokra külön kereteket állapítottunk meg, és bár mindegyiken önálló „deszantok” dolgoztak, napra tudtuk, mennyi a pénzünk. Normális körülmények között ugyan ez sem biztosíték, hogy megmenekülünk a csődtől. De Bódyval itt olyan alkotó légkört alakítottunk ki, ami szinte hihetetlen teljesítményeket varázsolt elő a résztvevőkből. Belül maradtunk a költségkereten, igaz, a büfében azóta is rebesgetik, hogy előbb-utóbb lebukunk, mert pár milliót nyilván elpanamáztunk.

Kérdés: Minden film másfajta gyártásvezetői stílust kíván?

Óvári: Nem stílust, de másfajta módszereket feltétlenül.

Fogarasi: Létezik talán két azonos igényű, felépítésű film, vagy két azonos stáb? A költségek, előírások ugyan arra szorítanák az embert, hogy hivatalnokként viselkedjen és sémákban gondolkodjon, de hát úgy mi értelme az egésznek? Nem hiszek az univerzális filmgyártásban. Egy játékfilm szervezési szisztémája nem lehet azonos egy dokumentarista vagy egy kísérleti filmével. Az utóbbiaknál sokszor borul minden: honoráriumok, adminisztráció, előírások. A gyártásvezetőnek ilyenkor is uralnia kell a helyzetet. És a hivatalos szervek előtt be kell bizonyítania, hogy ez sem anarchia, ez is profizmus, épp csak más, mint a megszokott.

Kérdés: Nem érzi túl fárasztónak o foglalkozását?

Óvári: Ha fárasztónak érezném, nem csinálnám, különben is hivatásként fogom fel és nem foglalkozásként. Természetesen előfordulnak nehéz pillanatok. Például, ha egy jól előkészített napon, amikor kellék, színész, statisztéria, díszlet, minden tökéletesen biztosított, elered az eső. Én tehetetlen vagyok, a stáb a megoldást tőlem várja, és még a rendező is rám haragszik…

Dimény: A megengedett napi munkaidőnk tizenkét óra. A szervezőknél ez fölmegy tizennégyre is. Elhasználódhat az ember, bár az állandó változatosság regenerál. Eddigi legfárasztóbb filmem a 80 huszár volt. Végigjárni a Lenkei-huszárok útját – nem épp kéjutazás. Nekem mindenütt ott kellett lennem: a dunai átkelésnél, az 1800 méteres hegy többszöri megmászásánál… Ilyen filmért szívesen fárad az ember.

Fogarasi: Mivel minden film személyes ügyem, sosem fáraszt, akármennyi is a munka.

Kérdés: Úgy érzi, megbecsülik a munkáját? Elégedett?

Óvári: A munkatársaim feltétlenül. A rendezőkkel őszinte együttműködés és jó kapcsolat alakult ki. A gyártásvezető a filmkészítésben nem alkotótársi tevékenységet végez, de munkája nagy hatással lehet a születendő film művészi színvonalára. Partnere kell hogy legyen a rendezőnek. Alapjában elégedett vagyok, mégis szeretném megjegyezni, hogy munkám egyik legnehezebb része: hidat verni a gyártásban közvetlenül részt vevő és nem közvetlenül részt vevő gyáron belüliek között. Úgy érzem, nem mindenki érti pontosan a gyártásvezető munkájának lényegét, de a filmkészítés lényegét sem. E szemléletbeli különbségből még forgatás közben is adódnak problémák. A jövőben változás remélhető e téren, és akkor elmondhatom, hogy igazán elégedett vagyok.

Dimény: Szabó Istvánnál, Kosánál az én véleményem is beleépült a filmekbe, örülök, ha partnernek tartanak, ez a legnagyobb megbecsülés. Az operatőrség után már nincsenek nosztalgiáim. Ha időm engedi, fényképezek, és kihasználom, ha valami különleges helyszínen forgatunk. Olyankor én is előveszem a kis kamerámat.

Fogarasi: Amíg dolgozunk, mindenki tudja, hogy a gyártásvezető kulcsember. Amint elkészült a film, többen úgy tekintenek rá, mint akinek semmi köze az egészhez. Nekem eddig egyszer gratuláltak. Pedig tartom magam olyan fontos szakembernek, mint akár a díszlettervező vagy a rendező. Végül is mindegy, hogy történetesen mi a foglalkozásom. Lehetnék vegyész vagy matematikus is, ha megvalósíthatom benne magamat, éppolyan boldoggá tenne, mint a mostani szakmám. Az alkotó élet a fontos számomra, semmi más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 35-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7938