KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Magyar Filmlexikon

Lexikon-lakás

Kelecsényi László

Nemcsak rendezők, színészek, operatőrök jutnak itt címszóhoz, hanem szinte mindenki, akinek a filmkészítéshez köze volt.

 

Egy valamirevaló lexikon olyan, mint egy zegzugos lakás, vagy akár egy egész ház. Bele lehet költözködni, el lehet veszni benne, elbújni a külvilág fenyegető gondja-baja elől. Lakni lehet benne, beleveszni, semmi mással nem törődni. Hónapokig töltekezni adatokkal, ismert hölgyek és urak nacionáléját újra átvenni, ismeretleneknek bemutatkozni, holtak előtt tisztelegni, s kesernyés szájízzel tudomásul venni, már ki mindenkit éltünk túl. Aki csak úgy földobja a polcra, s feléje se néz a szép új lexikonjának, az nem igazi használó. Akinek tényleg fontos egy efféle újdonság, el sem tudja igazán helyezni. Polcai roskadoznak a kézikönyvektől, maga mellé rakja hát, és lapoz, lapoz, először az elődöket keresi.

Kezdetben volt a CastiglioneSzékely. Megkopott aranyozású, foszladozó kötésű barna egészvászonban – ám aki birtokolja, könyvészeti kincset, antikvár ritkaságot tart kezében. Világviszonylatban is az elsők között említendő hazai vállalkozás volt ez 1941-ben. Aztán sokáig semmi, amíg meg nem jelent a színen Ábel Péter, aki az életét tette föl az adatgyűjtésre, címszóírásra, lexikonja folytonos frissítésére. Előbb egy, majd évekkel később két kötetben publikálta szorgos munkálkodása eredményét. Ez volt az utolsó teljességre törekvő filmlexikonunk. Senkit sem sért ez a ténymegállapítás, mert utána már csak olyan adattárakkal álltak elő szerzők és szerkesztők, amely vagy kettévágta a filmtörténetet 1945 előtti és utáni darabokra, avagy – mint ez a mostani sziszifuszi vállalkozás – csak a magyar személyiségekre koncentrált. Tudomásul kell vennünk, nincsen komplett filmes adattár nyomtatásban. (Interneten igen, de nem írhatom ide azt a négytagú betűszót, amelyikre folyton rákattanok, mert reklámnak tűnhetne.) Semmi sem tökéletes – idézhetjük a Van, aki a forrón szereti záró poénját.

Hálátlan, a lehetetlen kísértő vállalkozás lexikont írni, szerkeszteni, kiadni. Aki csinálja, különös vakság áldozatává válik. Többször írtam már efféle adattárakról, de soha nem tudtam megmagyarázni magamnak, miért van az, hogy pár napi „bennlakás” után sorolhatom a hiányzókat, akiket az adatgyűjtők, címszóírók, lektorok hosszú hónapokig komoly elszántsággal dolgozó csapata kifelejt. Különösen bántó a szelektív memória ebben az esetben, mert a Magyar Filmlexikon (Szerkesztő: Veress József. Munkatársak: Féjja Sándor, Kőháti Zsolt, Sándor Tibor, Veress József) alighanem a legliberálisabb elvek alapján készült filmes adattár. Nemcsak színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók jutnak benne címszóhoz a kezdetektől a 2005 novemberében megfogalmazott előszóig, az adat-kiegészítés feltételezhető lezárásáig. Itt vannak ám mindazok, akik idáig rendre kimaradtak. Vágók, díszlet-, jelmeztervezők, dramaturgok, zeneszerzők, állófotósok, és ki mindenki még, akinek a végtermék előállításához valamelyest több köze van. Épp csak a gépészek és a jegyszedők hiányoznak. Ám az alapelv túlhajtása mindjárt terjedelmi gondokat okoz: így lehetséges, hogy négy hasábon sorolják egy többségében rövidfilmekben közreműködő vágó munkáit, míg az egyetlen filmjével feltűnést keltő rendezőnek be kell érnie esetleg negyed hasábbal. Ezen az aránytalanságon el kellett volna gondolkodniuk a szerkesztőknek.

De vissza a hiányzókhoz. Csak saját elveikkel szembesítem a munkatársakat, amikor például a magyar filmekben főszerepet játszó külföldi színészek között keresem Nicole Courcel – magyar dublőre pedig önálló címszó – (Fekete szem éjszakája), Zygmunt Malanowicz (Cserepek), Jean Rochefort és Jean-Louis Trintignant (Sortűz egy fekete bivalyért) címszavait – hiába. Nem találom a stúdióvezetők/producerek sorában Bogács Antalt és Soproni Jánost – miközben egy kozmetikusból lett stúdióvezető szerepelhet. Ugyanígy hiába keresem a sikeres játékfilmet (Presszó) is író Németh Gábort, az önálló filmes kötettel is rendelkező Bauer György, Erdélyi Z. Ágnes, Nyerges András nevét, s azt, hogy az örök gründoló, a mostani Nemzeti Filmarchívum jogelődjének 1957-es megalapításában jelentős szerepet vivő Hont Ferenc is hiányzik, már somolyogva veszem tudomásul.

Még szélesebb mosolyra nyílik a szám, amikor néhány, főként kevésbé ismert személyiség címszavát olvasom. Mintha Karinthy Cini (aki egyébként is szerepel a könyvben) lopózott volna be a szerzők közé, s írt volna bele az életrajzok sorába egy-két kacagtató mondatot. Úgy látom, a nevesebb alanyok címszavait leginkább az aktuális Ki kicsoda? alapján készítették. Ez rendjén való. A bajok forrása, amikor kevésbé ismert hölgyet/urat mutat be a címszóíró. Mazsolázzunk egy kicsit ezekből. Név nélkül persze, mert nem a lexikonszereplő tehet róla, hogyan mutatják be őt. „…mint serdülő fényképész nagy tekintélyre tett szert az édesapja kocsmájában történtek riportos megörökítésével.” – „1967-68-ban bekapcsolt kamerával a kezében ’nézelődött’ Bp.-en, miközben filmszakmai ismeretségekre tett szert.” – „Kilencévesen kérvényezte, hogy utónevét édesanyja tiszteletére megváltoztathassa.” Aki pedig kíváncsi a címszóírás negatív bravúrjára (akár az egészet idézhetném), lapozza föl az 545. oldalt, s döntse el, sír vagy nevet.

Sajnos a kötet munkálatai közben elmaradt a szövegeket tartalmilag és terjedelmileg egységesítő szerkesztés művelete. Kár érte, mert igazán megérte volna a fáradságot, végül is ez nem egy olyan kiadvány, amit a hátsó polcra dug az ember, szem előtt van és lesz, használni fogjuk, s csóváljuk majd a fejünket, például a betegség és az öngyilkosság stilisztikai variációin. Helyénvaló, több mint negyven év szemérmeteskedő megfogalmazásai („tragikus hirtelenséggel”) után, hogy végre megtudjuk, ha valaki önként távozott az élők sorából. Ám nem kellene bombasztikusan írni a meghívott halálról: „Megoldhatatlan magánéleti gondjai miatt a Dunába ölte magát.” Az sem tartozik egy lexikon olvasójára, hogy egy színész súlyos betegsége folytán „magatudatlan vegetált élete végén”.

Igazi nóvuma a lexikonnak a második kötet végén található adattár a hazai filméletről. Hetven oldalon át olvashatunk összefoglalásokat a politikai irányításról, a gyártó stúdiókról, a forgalmazásról, a szakmai szervezetekről. Legizgalmasabb mégis a magyar filmszemlék gazdagon adatolt (kikből álltak a zsűrik, kik kaptak díjakat) krónikája. Nemcsak a pécsi és a fővárosi mustrák szerepelnek, hanem a műfaji fesztiválok (Miskolc, Kecskemét, Veszprém) is. Talán meg lehetett volna említeni, hogy Kőszeg ifjúsági, Debrecen pedig szinkronszemlének adott otthont egykoron, egy letűnt világban, mikor például a külhoni filmek magyarítása még művészet volt mifelénk. Kis filmsajtó-történetet is kapunk – tán ez a leginkább hézagpótló fejezete ennek a résznek, hosszú heteket kellene könyvtárban kutatnia annak, aki erre kíváncsi. A második kötet legvégén a címmutató ábécé-rendbe sorolása borzolja a kedélyeket. Az átlagnéző és olvasó legtöbbször nincsen tisztában vele, hogy van-e határozott névelő a keresett film címében, vagy nincs. Fütyülni kéne az akadémiai szabályzatra, és a könnyebb használhatóság érdekében figyelmen kívül hagyni a névelőket, miként például egy korábbi filmintézeti kiadvány, a Magyar Filmográfia – helyesen – tette.

Végül is lehet örülni, van új Magyar Filmlexikonunk. Kicsit szeplős, olykor infantilis, de ebben a műnemben az első – és jó ideig az utolsó. Gyerekeink, unokáink majd a világhálón kattintgatnak, ha frissebb információkra lesznek kíváncsiak. Ezért sem ártana ezt az adattárat javított változatban majd egyszer CD-ROM-on is kiadni.

 

Magyar Filmlexikon I-II. Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8610