KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Doug Liman: A holnap határa

Továbbélők

Kránicz Bence

Tom Cruise háborús sci-fije sokat elárul a hollywooodi élethalálharc természetéről.

 

A vezető brit mozimagazin, az Empire idén májusban ünnepelte alapításának 25. évfordulóját, az ünnepi lapszámban Tom Cruise-zal készítettek nagyinterjút. A szerkesztők álláspontja szerint a címlapfotón is látható színész lehetne az emblémája Hollywood utóbbi negyed századának, ezért mindenképp vele akarták ünnepelni a jubileumot – noha a kritika sosem szerette igazán, ma pedig már a pénztáraknál sem az ő filmjei termelik a legnagyobb bevételt, Cruise mégis maga a nagybetűs Sztár. Tehetségéről ugyan megoszlanak a vélemények, de azt nem lehet mondani, hogy Cruise filmjein keresztül ne reflektálna tudatosan a hírnév és a rá irányuló figyelem árnyoldalaira, saját sztárszemélyiségére vagy a stúdiórendszerben betöltött szerepére. A ’90-es évek közepének óriási sikerei (Mission: Impossible, Jerry Maguire – A nagy hátraarc) után a színész eljátszott a gondolattal, hogy maszk mögé rejtse vagy csúffá tegye saját húszmillió dolláros arcát (Tágra zárt szemek, Vanília égbolt), ellenszenves figurák bőrébe bújt elismert szerzők munkáiban (Magnólia, Collateral – A halál záloga), és alkalomadtán bohócot csinált magából (Trópusi vihar, Mindörökké rock). A legutóbbi évek termésében a mindig sajátos jelentést hordozó Cruise-hősalak egyre többször fogalmazódik meg átláthatatlan, hideg, technokrata intézmények alárendeltjeként, akit feljebbvalói lelkiismeret-furdalás nélkül iktatnának ki, ha nem tudja vagy akarja ellátni feladatát, legyen szó bűnüldözésről (Különvélemény), kémkedésről (Kéjjel-nappal) vagy a lakatlanná vált Föld felügyeletéről (Feledés).

A holnap határa precízen illeszkedik ebbe a sorba, alaphelyzetével a sztárrendszer megingására is utalva: a megszálló idegen faj elleni döntő csatában a földiek hadserege a frontra küldi évek óta a kamerák kereszttüzében szónokoló poszterfiúját, aki mindenféle harctéri tapasztalatnak híján van. A Sakurazaka-alapregény hőse szinte még gyerek, Cage őrnagy viszont elvileg már nem kezdő, valójában viszont eddig nem kellett szembesülnie azzal, hogy a tiszti egyenruha semmire sem jogosítja fel: ő is csak szem a láncban, feláldozható sakkfigura (akárcsak a klón-mivoltára rádöbbenő Jack a Feledésben). A fémpolipokra emlékeztető mimic-ek percek alatt el is pusztítják hősünket, ő azonban lehetőséget kap arra, hogy megint csatába induljon: rejtélyes oknál fogva élete utolsó napja újra és újra megismétlődik. Az Idétlen időkig (1993) mára klasszikussá vált romkomjában elhíresült narratív trükk hitelesítésével és logikus magyarázatával nem sokat bíbelődik a forgatókönyv, és az egyedül lehetségesnek tűnő befejezést is csodaszerű happy enddel írják felül az alkotók, hasonlóan a műfaji és cselekményvezetési szempontból is A holnap határa ikerfilmjét jelentő Forráskódhoz (2012). Doug Liman rendezése nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy az aktuális trendeknek megfelelően katalógusba gyűjtse a tudományos-fantasztikus alzsánereket, egyszerre merítve az időhurok-történetek, inváziós sci-fik és robotfilmek kelléktárából. Az enciklopédikus jelleg a műfaji sémák pontos ismeretét igényli, Liman és népes írócsapata számára éppúgy létfontosságú ez a tudás, mint Cage őrnagynak a harctér minden részletre kiterjedő feltérképezése és a győzelem esélyét ígérő hadművelet gondos megtervezése. Az alienhordák elleni ütközethez hasonlóan az olajozottan működő tömegfilmben is minden másodpercnek jelentősége van, ezzel pedig a készítők is tisztában vannak: A holnap határa egyetlen eleme sem tekinthető eredetinek, de az ismerős klisék újrakeverése a kortárs megapic-mezőnyben kifejezetten invenciózusnak mondható.

 Liman jó tempó- és arányérzékkel hozza közös nevezőre a sodró lendületű akciószekvenciákat az ismétlődő halálélmények fekete humorát kiaknázó, karakterközpontú jelenetekkel. Szerencsés, hogy az érzelmi szál nem szerelmi kapcsolatként, hanem a bajtársak közt kialakuló érzelmi kötelékként válik a történet részévé, ezzel együtt Cage és a Verduni Angyal viszonya mégis kissé erőltetett, részben éppen azért, mert a légből kapott végkifejlet is a hősök románcának ad újabb esélyt. Ez azonban alig von le A holnap határa érdemeiből, amely nemcsak szórakoztató, látványorientált produkcióként működőképes, de a hollywoodi harcmezők térképeként és a főszereplő sztár újabb öndefiníciós kísérleteként is értelmezhető – alighanem mindez elégnek bizonyul ahhoz, hogy az alkotók következő filmtervükkel újra csatasorba állhassanak majd a mozinézők kegyeiért vívott, soha véget nem érő háborúban.

 

A holnap határa (Edge of Tomorrow) – amerikai, 2014. Rendezte: Doug Liman. Írta: Hiroshi Sakurazaka regényéből Christopher McQuarrie, Jez és John-Henry Butterworth. Kép: Dion Beebe. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Tom Cruise (Cage), Emily Blunt (Rita), Bill Paxton (Farrell). Gyártó: Warner Bros. Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 47-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11791