KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Pierre Morel: Gunman

Visszafogott vezeklés

Sepsi László

Az új Gunman nem hozza vissza az eredeti bérgyilkos-sztori tragikumát.

 

Ahogy A Keresztapa után a tömegfilm karriergengsztereinek túlélési esélyei is jelentősen javultak, és ma már egyáltalán nem szükségszerű (de még mindig nagyon valószínű), hogy a kis cézárok villamosszékben vagy golyóktól szaggatva végezzék birodalmuk romjain, úgy a bűnöző-hierachia sötét lovának számító bérgyilkosokat is utolérte a feloldozás. A film noir panteonjából kinőtt figura számára a klasszikus és modern érában, bűnbánással vagy anélkül, de csak a halál szolgálhatott méltó jussául, a mindenkori „utolsó megbízások” elfogadása és önfeláldozó végrehajtása a This Gun for Hire-től A szamurájig egyszerre kilépés az erőszak ördögi köréből és a szakmával együtt járó kötelességetika lírai beteljesedése. A posztmodern filmből ugyan nem tűnt el teljesen az elidegenedett, steril emberi kapcsolatok és robotikusan végrehajtott megbízások koordinátarendszerében létező bérgyilkos hagyománya (lásd például Michael Mann Collateralját), de felsorakoztak mellé az egzisztencialista ballaszttól megszabadított fiatalabb kollégák, akik számára egy-egy merénylet remek alkalom a játékos vetélkedésre (Füstölgő ászok) és a hajdani bajtársak kiiktatása sem jelent óhatatlanul önfelszámolást (Kill Bill 1-2).

A bérgyilkos-karakter lehetséges pályaíveinek bővítésében kiemelt szerep jutott Jean-Patrick Manchette 1981-es Gunman című regényének és az egy évvel később bemutatott filmverziónak (A sokk). Melville szikár fatalizmusát Manchette-nél savas irónia és perverz erőszak oldja fel, ahol point blank fejlövés gyógyítja a pszichoszomatikus némaságot és a délceg fegyverforgató súlyos potenciaproblémákkal küzd: mindebből az Alain Delon főszereplésével készült filmváltozat viszonylag keveset tartott meg, a groteszk minőséget itt némi állatszimbolika (kígyó, macska, pulykafarm) és egy pisztollyal kivitelezett orális abúzus képviseli, hogy aztán egy bizarr happy end erősítse meg az átmenetet modernista tragédiából posztmodern pastiche-ba.

Pierre Morel idei feldolgozása teljes egészében elhagyja a történet első két variációjának túlhajtott iróniáját, de a klasszikus és modern bérgyilkos-sztorik tragikumát sem hozza vissza: lehetséges harmadik útként a didaktikus tanulságokkal spékelt naiv banalitást választja, amiből még a szörföző Sean Penn látványa sem képes kibillenteni a filmet. Morel kezei közt Terrier alakjából morális skrupulusok nélküli hitman-karikatúra helyett meghasonlott gazdasági bérgyilkos lesz, aki önhibáján kívül szakad el élete szerelmétől nyolc évre (szemben a korábbi változatok előre tervezett évtizednyi hiátusával), és aki Kongóban humanitárius munkával igyekszik ledolgozni az utolsó merénylete által okozott kárt. Terrier vezeklése az új verzióban egyedül korábbi bérgyilkos-tevékenységére vonatkozik, a 2015-ös Gunmanből, előzményeivel szemben teljesen hiányzik a Terrier érzelmi ürességét illusztráló, csak szextárgyként tartott fiatal szerető alakja és a szerelmi háromszög harmadik csúcsát jelentő tutyimutyi férjalak helyére is egy áruló barát került – akinek gyengesége és romlottsága híven ellenpontozza a bérgyilkos egyetlen súlyos hibáját, miszerint rossz szakmát választott. De Terrier kálváriája, hiába az utolsó megbízatás árulkodó elnevezése, a meghasonlást testi-fizikai szinten aláhúzó betegsége (ami a regényben némaság volt), és a zárlat zavaros bikaviadal-hasonlata, mindenekelőtt nem spirituális (mint Melville-nél), hanem politikai jellegű. Vezeklése és szenvedései a fejlődő országokat a segélycsomagok és politikai merényletek párhuzamos exportjával kizsákmányoló Nyugat bűneit volnának hivatottak kiváltani, majd a kísértő múlt és a véreskezű vadkapitalisták felszámolásával a játszmában csak gyalognak számító bérgyilkos is feloldozást nyerhet vétkei alól – megvilágosodás helyett az Interpolnak köszönhetően. A Gunman ugyanazzal a faék egyszerűségű világlátással nyúl témájához, mint tette azt pár évvel ezelőtt a csak címében kiváló Géppisztolyos prédikátor, de az ugyancsak átpolitizált Amerikai mesterlövész duplafenekűsége is hiányzik belőle – Terrier figurája ebben a formájában annyira sem mutat túl önmagán, mint a nemes lelkű, de nem túl agyas texasi srácból lett gyilok-rekorder Eastwoodnál. Akár gesztusértékűnek is tekinthető, hogy a nyugati világ bűneit ostorozó akciófilm alapját egy köztudottan baloldali regényíró műfajparódiája adja, amiről aztán a posztmodern cicomát lehántva a Gunman épp a parodizált formula egy súlytalan variációjához talált vissza. Ami társadalomkritikus üzenetnek és drámai akcióthrillernek egyaránt kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12218