KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lutra

Ardai Zoltán

 

Mintha Homoki-Nagy István eddig ismeretlen, negyedszázada dobozban felejtett filmjét látnánk: az epikus szerkezet, a patinás, kellemetessé érett provinciális modor kísértetiesen emlékeztet a magyar természetfilmezés egyik legfőbb mesterének 1960 körül készült műveire. Hárs Mihály Lutrája, hasonlóan nagy műgonddal is készült; ha hajlandók vagyunk a természeti szépségeket bizonyos regényesség-hatással azonosítani, méltán mondhatjuk: gyönyörűek Borbély János folyóparti flóra-képei. A nehezen filmezhető, víz alatti és erdei állatszereplők nagyjelenetei is vitathatatlan rendezői szakértelmet árulnak el. Fájdalom, éppen Lutra, a remetevidra alakja marad a kelleténél ködösebb. Hárs vidrája csak ”egy vidra” sehogysem lényegül Lutrává, Fekete István filmbeli hősének megfelelőjévé. Már-csak azért sem, mert sohasem látjuk igazán jól. Látunk persze olykor a vízben siklani vagy a szárazra kúszni valamit, ami... – bár azt el kell ismernünk, hogy nem csupán egy zsinegen húzogatott bundadarab vagy beáztatott szőrcsomó, arra azonban hiába várunk, hogy megtudjuk, milyen a vidra-pofa, a vidra-nézés és így tovább. Szó annál több esik Lutráról („...tél közeledtével gyakran kizökken megszokott életritmusából. No de menjünk, fiúk!”).

A regény cselekményéhez való rendezői hűség szerencsétlen következménye, hogy a filmben a Fekete István-i teremtés legkevésbé remek vonásai dominálnak, s ezek is rontott formában. A nemzeti-biedermeier színezetű „ifjúsági” emberábrázolás úgy szorítja itt háttérbe az állatsorsokat, mintha bárki képes lenne komoly érdeklődéssel figyelni arra, vajon Lutra „nagy” ellenfele, Miklós, a tenyérbemászóan semmitmondó vadászlegény megtartja-e állását, megházasodik-e stb. A film sugallatai így kissé összekuszálódnak. Lutra itt főként a hűlt helyén heverő, tréningszerűen kivégzett halak véres tetemeiből ismerszik meg, amelyeket a partjáró halász és a vadász szemszögéből látunk – így ugyanolyan nehéz átadnunk magunkat a vidra-szabadság tiszteletének, mint mondjuk a görényszeretetnek.

A Lutra legsikerültebb képsorain nem vidrák, hanem rókák szerepelnek (valamint egy zsákmányra-csapó, majd a zsákmány fölött hullámzó-bámuldozó bagoly); a rókákról olyan sokat tudunk meg a filmből, hogy már vérengzéseikben is méltányoljuk őket. Amikor egy tyúk rókalyukbeli széttépetését szemléljük, ősösztönös élvezetünkhöz erkölcsi támaszték is kínálkozik: a róka intelligens és szabad állat, a tyúk viszont nemcsak ostoba, de háziállat is, olyan kóclények szolgálatában, mint Miklós, a vadász és ismerősei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5700