KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tokiói tortúra

Kis Anna

 

Sylvie Testud Karlovy Varyban a legjobb színésznő díját kapta az életrajzi ihletésű könyvadaptációban nyújtott alakításáért. Kár, hogy számomra a film két problémás pontja épp a főhősnő megformálása, illetve a történet hitelessége volt.

A mágikus Kiotóban nevelkedett, francia lány felnőttkorában a gyermekkori varázs nyomába ered, visszatér Japánba, és tolmácsnak szerződik egy felhőkarcoló negyvennegyedik emeletén található, embertelen céghez. Mindjárt ezen a ponton érthetetlen, hogy miért gondolja szegény, hogy bármiféle párhuzamra is bukkanhat a paradicsomi gyermekkort idéző, valóban csodás nyitókép, és a sivár, rideg irodai világ között. A néző erősen hajlik afelé, hogy azonmód elmefogyatékosnak titulálja a főhősnőt, ahogy „tévesen, és nyilvánvalóan igazságtalanul” teszik japán főnökei is a továbbiakban.

A kortárs francia filmek mostanság imádják „imádnivalóan dilis” fiatal lányok köré építeni édeskés történeteiket. Ezért lehet tán, hogy a miénknek is első dolga rögvest „kiugrani az ablakon” és ábrándozva körözni egyet a felhőkarcolók felett. Amelie-utánérzés, jut rögtön eszembe, mire a filmben először kimondják főszereplőnk nevét: Miss Amelie. Utánérzés ide vagy oda, az adaptált mű íróját valóban Amelie-nek hívják, ettől azonban a mi főszereplőnk még erőltetetten bohókás, a színésznő alakítása pedig jóllehet szórakoztató, helyenként mégis idegesítően túlzó.

Ami a történetet és a levonható tanulságokat illeti: a vécépucoláshoz túlkvalifikált mazochista leányzó egy évig tűri rabtartói igáját, szélsőséges megaláztatásait (tragikomikus keretek között), miközben a nézőnek alkalma nyílik összevetni az európai és a japán munkahelyi kultúra döbbenetes különbözőségeit (vajon ez volt a feladat?), és ha lassacskán is, de talán Amelie-nek is leesik végre, hogy ez a Japán bizony nem az a Japán. Eközben azért álmában még köröz egy picit. Mármint a felhőkarcolók felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2021