HölleringBeszélgetés Szekfü AndrássalHöllering a HortobágyonKelecsényi László
„Magyarország felfedezése” a 30-as évek magyar
filmművészetéből kimaradt. Egy osztrák rendező mutatott rá példát.
Ki az a magyar filmrendező, aki
pályája kezdetén Bertolt Brecht munkatársa volt? Ki az a magyar filmrendező,
aki Móricz Zsigmondtól rendelt filmnovellát és forgatókönyvet? Kiről
nyilatkozott egyforma megbecsüléssel Szőts István és Jancsó Miklós, Passuth
László és Szabó Zoltán, Márai Sándor és Graham Greene? Ilyen magyar filmrendező
nincsen. De van egy osztrák-magyar filmrendező, akire mindez ráillik: Georg
Michael Höllering (1897, Ausztria-Magyarország – 1980, Anglia)
*
Nemrég jelent meg felújított és extrákkal
bővített kiadásban Georg Höllering Hortobágy
című 1936-os, kevesek által ismert
filmje. Te írtál egy monográfiát ennek a filmnek a rendezőjéről. Mi vezetett
hozzá, miért vállalkoztál erre a meglehetősen nagy munkára?
Ez a „törököt
fogtam, nem ereszt” esete. Még 1976-ban szerettem volna csinálni egy
Höllering-interjút, de nem jött össze. Jól tudtam, hogy kicsoda, mert a
hatvanas években az Egyetemi Színpadon vetítettük a Hortobágyot. Azt is tudtam, hogy ez fontos mű a magyar
filmtörténetben, ha máshonnét nem, onnan, hogy Szőts István írt róla a Röpiratában. Sőt, amikor Szőts-csel
interjút készítettem, magától említette, hogy ez számára milyen lényeges. Ugyanígy
Jancsó Miklós is, 1968-ban. Ám a mű nem került bele a filmes köztudatba,
néha-néha egy filmesztétika előadáson vetítették a filmarchívumi kópiát. Végül
egy véletlen sodort bele a munkába. Három éve egy barátom ösztöndíjjal kutatott
a Brit Filmintézetben, s őt kértem meg, nézzen utána, egyáltalán létezik-e ott
valamiféle Höllering-hagyaték? Meglepetésemre kiderült, hogy él még az özvegye
(harmadik felesége) és él a (második házasságából származó) fia is. Megkerestem
őket, és a fiát később meghívtam a Hortobágyra. Ezzel elindult a lavina. A vége
az lett, hogy eljutottam a Petőfi Irodalmi Múzeumban, valamint a még az
örökösöknél lévő Móricz-hagyatékhoz. Kiderült, hogy egy roppant érdekes anyag
van, melyet még csak egyes részeiben tártak fel.
Mi adta a végső lökést, hogy megírd ezt a
könyvet, mely idén megjelenik a Gondolat Kiadónál?
Fogy
az idő, kopik az egészségünk. Az ember nem él örökké, és ha úgy érzi, feladata
van még a földön, akkor neki kell fogni. Saját költségen Londonban, különböző
ösztöndíjakkal pedig Berlinben és Bécsben kutattam; meg természetesen a magyar
archívumokban, hagyatékokban. Nemcsak Höllering fiát, hanem a film szereplőinek
néhány leszármazottját is sikerült föllelni, akik ma is Debrecen környékén
élnek.
Provokatív kérdés: miért éppen Höllering,
miért nem például olyasvalaki, aki a hazai filmtörténetben is nagyobb szerepet
játszott, például Herskó János?
Nem
tudok svédül. Herskóról enélkül nem lehetne írni. Találkoztam vele még 1978-ban, Svédországban,
amikor az még nem volt teljesen veszélytelen. Akkor fejeztem be vele azt az
életút-interjút, amit még itthon kezdtünk el pár hónappal az emigrációja előtt.
Aki vele foglalkozna, annak a svéd nyelvet, kultúrát is kell ismernie.
Hogyan került Höllering Magyarországra?
Milyen magyar kapcsolatai voltak?
Ő még
a Monarchiában született 1897-ben, de voltak magyar kapcsolatai. Nem tudni, hogy
járt-e Magyarországon a forgatás előtt. Találkozott viszont Schäffer László
operatőrrel, aki Németországban szerzett magának hírnevet, többek közt a Berlin, egy nagyváros szimfóniája (Walter Ruttmann, 1927) egyik fotográfusa volt.
Hölleringet ő győzte meg, hogy ne távoli helyszíneken (Szumátrán) keressen
egzotikumot – itt van ez a magyar vidék, egy puszta, ahol az emberek még ősi
életformában élnek a Hortobágyon. Ugyanúgy lehet filmezni őket, mint ahogy Flaherty
készítette a Nanook, az eszkimót.
A harmincas évek közepén hogyan forgattak a
Hortobágyon?
Valószínűleg
Németországból hozták magukkal a technikai felszerelést. Némán forgattak,
egyidejű hangfelvétel nem készült. Egyetlen ún. standfotó maradt fenn, amelyen láthatóak
a stáb tagjai. Nem voltak lámpáik, természetes fény mellett és nagy
fényvisszaverő felületű lemezekkel „világosítottak”. Még a belsőben forgatott
képsorokat is így vették fel. A néma felvételt a Hunniában hangosították, Lohr
Ferenc, a kiváló hangmérnök közreműködésével.
Hogyan került a produkcióba Móricz
Zsigmond, az akkor már nagyhírű, az egyik legnagyobb élő magyar író?
Höllering
tájékozódott afelől, hogy Móricz az a magyar író, aki legjobban ismeri a magyar
vidéket és a magyar parasztság életét. Lehet, hogy az asszisztense, Bujanovics
Gyula súgott neki – nem tudjuk pontosan.
Harmonikus volt az író és rendező
munkakapcsolata?
Az ő
kettősük egy gyűlölet-tisztelet-szeretet történet, nagy kilengésekkel. Móricz
ugyanis eléggé hangulatember volt. A naplójában szinte pillanatfelvételekben
rögzítette az érzelmi hullámzásait. Számomra lélektani tanulmánnyal ért fel,
hogy ő mennyire pontosan rögzített mindent, hogy aztán nem sokkal később
árnyalja, pontosítsa a véleményét. A Móricz-napló eme részei még ki sincsenek
adva, még folyamatosan jönnek az egyes részletek, újabb kötetek.
Az
írónak két részletben vetítették le az addig fölvett anyagot. Az első még nem
volt ínyére, a második már megtetszett neki. Akkor mondta magában, hogy ez egy
hozzám méltó feladat – mármint, hogy egy lehetséges történetet kreáljon a
dokumentum-felvételekhez. Megírta a Komor
ló című elbeszélést. Höllering el volt ragadtatva a szövegtől – tegyük
hozzá: ő nem tudott magyarul, tehát valakinek a fordításában olvasta. Ezután
Móricz írt egy forgatókönyvet is (ez eddig nem volt közismert) – még a némafilm
közelségében, szinte teljesen úgy, mintha nem létezne már a hangosfilm. Höllering
ezt megköszönte, és utána teljesen átírta. Ezen Móricz nagyon kiakadt. Egyik
naplóbejegyzésében epésen ezt írta: kiderült, hogy Höllering is író. (A
DVD-kiadáson ez a kifakadása is rajta van, Bálint András remek tolmácsolásában.)
Ha az író és a rendező együttműködése végül
harmonikussá vált, ugyanezt nem lehet elmondani a rendező és hazai forgalmazás,
valamint a filmcenzúra kapcsolatáról.
Móricz
valóban megbékélt a helyzettel, nem tudta kikényszeríteni, hogy Höllering mást
csináljon, mint amit akart. Végül megtanulta tisztelni a művészi szándékait; el
is látogatott egy forgatásra, és írt róla egy riportot. A művei alapján az
életében forgatott filmek közül ezt szerette a legjobban.
Egy
véletlennek köszönhető, hogy a Hortobágy cenzúrairatai
fennmaradtak az Országos Levéltárban. Ez egy 140 oldalas anyag, amelyből
kiderül, hogyan gázoltak bele egy műalkotásba. Mibe kötöttek bele? Az állatok
(gólyák, lovak) párosodásába, a nyílt színi csikóellésbe, valamint egy elhullott
ló eltemetésébe. Ezeket kivágatták. Passuth László szerint az utóbbi képsorok
azért estek áldozatul a cenzúra ollójának, mert attól tartottak, hogy egy
állat-temetés parodizálja az emberi temetések egyházi szentségét. A bemutatásra
szánt film több mint 10 % százaléka esett így ki.
Azért
van mégis birtokunkban a teljes film, mert a cenzúrahivatal nem tiltotta meg a
külföldi eladást. Ott őrződött meg a teljes kópia, és Höllering ajándékozott
egy példányt a magyar filmarchívumnak, amikor a hatvanas évek végén itt járt.
Ez a jószerivel csak elbeszélésekből ismert
játékfilm milyen hatást fejthetett ki a magyar rendezők ifjabb nemzedékének
soraiban?
Azt
hinnénk, hihetnénk, hogy például Kovács András méntelepen játszódó
regényadaptációjára, A ménesgazdára hatott.
Vagy például a Körhinta egyes
képsoraiban felfedezhető a hatás. Nem tudom, Fábri Zoltán látta-e; amikor
interjúztam vele, elmulasztottam megkérdezni tőle. Huszárik Elégiája is foganhatott ennek
ismeretében. Inkább arról lehet beszélni, hogy a tematika mintegy búvópatakként
terjedt.
El
kell még mondani, hogy az 1937-es hazai bemutatón a filmet még a forgalmazó is
megcsonkította. Kivágott belőle számára unalmasnak tetsző természeti
képsorokat. Nagyjából 1600 méterre zsugorodott a kópia, ami kb. egy órányi
vetítési időt jelent. (Az eredeti 82 perces.) Budapesten egy hétig játszották
akkor, vidéken körbevitték, valamivel tovább szerepelt a műsoron.
Az előbbi kérdésem inkább arra vonatkozott,
hogy a „bartóki modell” jelzővel illetett hatvanas évekbeli ifjak (Gaál, Kósa,
Sára) munkáira, szemléletére hathatott-e Höllering filmje?
Sára
Sándort megkérdeztem erről, amire azt válaszolta, hogy inkább külföldi operatőrök
munkáira figyeltek, mikor főiskolára jártak. Viszont a Hortobágynak van egy fotóalbuma, melyben a forgatás idején készült
fényképek sorakoznak. Láttam ezt az anyagot, amelyről nem tudtuk, ki
fényképezte. Kutatásaim során kiderült, hogy ezt Haár Ferenc, a jeles
szociofotós fotografálta. Egyik itteni képe bele is került az életművéről
kiadott kis kötetébe. Tehát képileg, mintegy búvópatakként, nem is rejtőzött,
látható volt ez a népi hagyomány, amire Höllering filmje támaszkodott.
Most, hogy elkészült a könyved kézirata,
mit tartasz a legfontosabb újdonságának?
Ahogy
haladtam előre a tények utáni nyomozásban, egyre inkább történészi, pontosabban
mikrotörténészi módszereket kellett alkalmaznom. Interjúk kortársakkal, kutatás
levéltárakban, régi napilapokban és folyóiratokban. Leszármazottakat
megkeresni, náluk fényképeket, egyéb dokumentumokat találni. Azt hiszem, ilyen
módszerrel még nem készült könyv magyar filmrendezőről. A saját korábbi könyvem
Jancsóról sem így készült. Nagyon sok olyan levelet, fotót, kéziratot találtam,
aminek eddig a létezéséről sem tudott senki.
Tartalmilag
számomra a legérdekesebb felfedezés az volt, hogy 1934-ben már majdnem kész
volt Höllering filmje, a Puszta 1934.
Sikerült rekonstruálni, hogy ez egy németes „kultúrfilm” lett volna, némi
ideológiai kicsengéssel. Azonban Höllering ezt elvetette, ezért kereste fel
Móricz Zsigmondot. A Puszta 1934
részleteiből és az 1935-ben hozzáforgatott játékfilmes részekből állt össze
azután 1936 februárjára a ma is ismert Hortobágy.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 174 átlag: 5.99 |
|
|