KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/január
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Carné és Casarès
GREENAWAY
• Forgách András: Greenaway, bőrkötésben Párnakönyv
• Kovács András Bálint: Testírók Beszélgetés Peter Greenaway-jel
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: Menekülés Utópiából Időutazók
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A rejtett város Brüsel
• Láng István: Jövőképregények Dredd bírótól az őrzőkig
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyberdelia Douglas Rushkoff könyvei

• Földényi F. László: Meghalni mindenki fiatal Berlin, Alexanderplatz
• Bikácsy Gergely: A képzelet anarchistája Fassbinder olvasása közben
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Felborogatott kukák évadja Filmemlékezet
• Kovács István: Kie¶lowski nélkül Beszélgetés Krzysztof Piesiewicz-csel
• Gelencsér Gábor: Reneszánsz jókedély Elo Havetta
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Nem minden görög Zorba Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Öreg bútor Infománia
• Nagy Eszter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
• Politzer Péter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ki mit másol? Égi manna
KRITIKA
• Mátyás Péter: Solitude Kansas City
• Fáy Miklós: A kőszívű ember szaxofonja
• Turcsányi Sándor: Ha pénz áll a házhoz Váratlan halál
LÁTTUK MÉG
• Asbóth Emil: Ragadozók
• Schubert Gusztáv: Daylight
• Bérczes László: Váltságdíj
• Harmat György: Hull a pelyhes...
• Bori Erzsébet: Hugicám
• Hungler Tímea: Fejjel a falnak
• Barotányi Zoltán: Felejthetetlen
• Nevelős Zoltán: A bátrak igazsága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fassbinder olvasása közben

A képzelet anarchistája

Bikácsy Gergely

Filmrendezőt nem olvasni kell. Fellinit, Bunuelt, Bergmant sem. Fassbinder több forgatókönyve nyomtatásban is megjelent, más írásaiból, interjúiból németül két kötetre valót is kiadtak. Ez utóbbiakból válogatott az Osiris Kiadó.

 

Iskolai végzettsége? „Semmi” feleli ő maga dölyfösen egy körkérdésre, mint felelte Truffaut, vagy nálunk Kassák és Mándy. Miért kezdett filmeket csinálni a „félamatőr” színházrendező és ígéretes színész? Miért a színház leple alatt, eleinte színházi munka melléktermékeként?

„Filmfőiskolák akkor még nem voltak, rendezőasszisztensnek teljesen alkalmatlan voltam, mert szinte minden kameraállás, minden kameramozgás, minden rendezői utasítás nevetségesnek és egyformán hamisnak tűnt számomra, de hogy beavatkozzam, ezt meg azt megvitassam, igen hamar feladtam, miután néhány bátortalan kísérletemet úgy dorongolták le, mint a munka menetének egyszerű okvetetlenkedő megzavarását.”

A hosszú mondat tartalma nyilvánvaló és indulását meghatározó igazság – a mondat legelső, bevezető része azonban szándékos tévedésnek (hárításnak) látszik. Épp ezzel válik érdekessé – van ilyenből másutt is a kötetben néhány. Mégis, Fassbinder minden szava, kommentárja, interjú-szövege és leírt töredéke a könyörtelen őszinteségért, a szembenézésért, a nemhazugságért folytatott, a hárítások elleni állandó, könyörtelen és dühödt munkáról tanúskodik. Hazudott barátainak is, de-Ibsen régi szavával -

„élethazugságot” nem tűrt se másban, se önmagában. Filmjei, vagy Döblin Berlin, Alexanderplatza iránti csodálata csak így érthető.

 

*

 

A könyv gyakori szava az „agresszió”, „düh”, „hatalmaskodás”. Gyakran a társadalomra, még gyakrabban rendezői magatartására és módszerére értendő. „Elnyomó beszélgetés”-az egyik fejezet találóan árulkodó címe. Minden műve a függésről, szabadulásról, a kiszolgáltatottságról és hazugságról szól. A beszélgetések is.

A róla írt életrajzok és baráti portrék tanúsítják, milyen rettenetes és „magánlényként” milyen kevéssé rokonszenves ember volt. Csakhogy marad a nagy kérdés, hol a határ magánlény és alkotó között? Sehol? Avagy mindenben, s az esendő vagy gyűlöletes magánlénynek semmi köze a művekhez?

E kérdések már Brecht óriás, és az egész modem német kultúrát meghatározó alakja kapcsán is ott harsognak. Fassbindernek a művei, „elidegenítési technikája”, világlátása meglehetősen brechti – sőt, minden életrajzi különbség ellenére magánlénye is emlékeztet (a gyárosfiú) Brechtre, akit barátai, szerelmei és munkatársai rajongásukat színezve szinte egylélegzettel ugyancsak riasztónak, sőt visszataszítóan amorálisnak rajzolnak elénk. A Brecht-párhuzam az egész életmű távlatában megkerülhetetlen, hamar fel is merült Fassbinder majd minden kritikusában. Ő maga érdekes tisztánlátással felelte arra a kérdésre: „Rokonodnak érzed-e Brechtet?”

„Nem, inkább az osztrák Ödön von Horváthot, mert őt Brechttel ellentétben közvetlenül az emberek érdeklik.”

 

*

 

A kötetnek van egy nem is olyan titkos és rejtőző hőse: nem más, mint Hanna Schygulla. Nemrég a tévében lehetett sokadszor újralátni a Maria Braun házasságát. A film elején, a még nyomorgó Maria Braun elad (vagy vásárol) néhány használt ruhát. Egy ócska barakkban az árus fura bohócgesztussal kezet csókol neki. Ezt az árust maga Fassbinder játssza, erre az egyetlen röpke villanásra tűnik fel. A jelenet jó, de nincs filmbéli indoka vagy logikája. Akárhányszor látom, egyre inkább biztos vagyok benne: azért találta ki, s csak azért játszotta ő maga az árust, hogy kezet csókolhasson Schygullának. Civilként, magánemberként bizonyára nem tette volna; kegyetlensége, embertelensége mögött agresszívan gátlásos is volt.

A legtöbb munkatársát megkínozta, zsarnokoskodott fölöttük. Legközelebbi barátjának a róla szóló emlékezései szerint különösen visszataszítóan bánt a gyenge, befolyásolható személyiségekkel. Alávalóan gyötörte élettársait, Ingrid Cavent és Irm Hermaunt. Férfi-szeretőivel gyűlöletesen tudott viselkedni. Mindenkit viszolyogtató bűvöletbe és rémületbe ejtett. Csak egy kivétel akadt, egy hozzá mérhető tehetség, egykori színésziskolai osztálytársa, Hanna Schygulla. Már majdnem elvesztették egymás nyomát is, Schygulla rég abbahagyta a színésziskolát és majdnem a pályát is, amikor Fassbinder utolérte. Mint itt elmondja, régesrég őt választotta ki minden jövendő filmjének főszerepére, de erről egy szót sem szólt neki. Egyelőre a színháznál tartanak.

„A színpadon olyat alakított a szerepében, hogy mint többnyire, most sem vitatta senki nagyszabású kvalitásait. Egyvalami azonban, kvalitások ide vagy oda, a napnál is világosabb volt: Hanna Schygulla állandó veszélyt jelentene minden társulatra nézve, akármilyen is annak az összetétele.”

Hanna Schygulla soha nem élt belterjes „családi életet” a Fassbinder-klánnal. Magánemberként mindvégig kívülállóként maradt. Rajta nem fogott a törzsfőnök viszolyogtató zsarnok-bűvereje. Mindkettő tudta a másikról, hogy a sok nem akármilyen tehetséggel megáldott és megvert munkatárs és barát között ő az igazán nagy. Az apa nélkül, az utcán és a színházban felnövő, iskolakerülő, anarchista homoszexuális, meg a jobb házból való, tanárnőnek készülő, mézes mosolyú, de hűvösen távolságtartó polgárlány. Mindketten nagy veszélyt jelentettek színházi társulatnak, filmstábnak: a tehetség roncsoló és irgalmatlan veszélyét. Víz a tűzben, tűz a vízben: munkájukban nem tudtak meglenni egymás nélkül. Számos remekművük közös alkotás.

Faggatják (homo)szexualitásáról, nőkről és férfiakról.

„Nőgyűlölő hírnevemnek az eredetét azzal magyarázom, hogy én komolyabban veszem a nőket, mint a rendezők szokták általában. Számomra a nők nem csak azért vannak, hogy beindítsák a férfiakat, nincs ilyen tárgyfunkciójuk. A mozinak ezt a hozzáállását egyébként is megvetem. Én azt mutatom meg, hogy a nők a férfiaknál sokkal jobban rákényszerülnek arra, hogy undorító eszközökkel éljenek, ha meg akarnak szabadulni ettől a tárgyfunkciótól”

Minden nőgyűlölő és minden büszke feminista szíves figyelmébe.

 

*

 

Romantikus anarchista volt? Ő maga annak vallja magát. Szerencséje, hogy nem lett megvalósult eszme rabja, mint Brecht. Gyakran szól Németország provincialitásáról, rossz véleménye van a megalkuvónak vélt német baloldalról, s az utópikus anarchizmus gondolatának híve (nem rabja). „Az utópiából meritek erőt, az utópia iránti egészen konkrét vágyakozásból”. Ez a kötet talán legjobb interjújában olvasható, melyet a Spiegel készített vele, példaadó munka.

Mégsem a hivatásos interjúk adják a kötet erejét. Az amatőrizű vázlatok, a töredékesek. Például: „Akinek szerelem van a hasában”. Érzéke és szeme volt, hogy független társakra akadjon. Mert független szellemet tudott másokból kiváltani. És hogy személyesen, már-már patologikusan függtek tőle, azt zsarnokian, terrorisztikusan használta fel munkájában. Mindent alárendelt a munkának, elképesztő az aktivitása. Kábítószer, alkohol, promiszkuitás, zűrzavar, a magánélet kusza harsogása – pszichológusok felelhetnének: miért, hogy mindez mégsem akadályozta a folyamatos és megszakítatlan munkában.

Döblin regényéből nemcsak tévésorozatot rendezett, s mozifilmet is tervezett (állítólag Depardieu-vel), de többször érdekesen és mélyen kommentálta is az életét befolyásoló nagy regényt. (A Filmvilág 1981/4. száma már közölte ezt az írását.)

A hetvenes évek végén Amerikába készült, hogy fél évig regényt írjon: ott, vagy másutt elvonulva szokott környezetéből. A témáról el is mond valamit, nem tudni, s a kötet alapos jegyzetei sem árulják el, kéziratban maradt-e valami belőle. Száz filmet akart rendezni. „Mindig négy napon át dolgoztam és huszonnégy órát aludtam, aztán megint dolgoztam négy napig.” Halála előtt egy nappal írta tervezett Rosa Luxemburgjához az első jegyzeteit. Más német rendező készített filmet a lenini szisztémát korán (már 1918-ban!) mélyen és élesen bíráló kommunista forradalmárról.

 

*

 

A kötet jegyzetapparátusa és függeléke példaadó. Külön megemlítem a Douglas Sirk filmjeiről írt szubjektív portréhoz adott jegyzeteket, hiszen a Fassbinderre nagyon nagy hatást tett német-amerikai rendező nálunk teljesen ismeretlen. Imponálóak a bő lapalji jegyzetek, ahol a szerkesztő igényesen még Halász Előd professzor véleményét is idézi Gustav Freytag kapcsán. Viszont meglepő mód nem világosítja fel az olvasót, mi volt az a „Schleyer elrablása”, mi a „szolidaritás hecckampány”, s enélkül kicsit érthetetlen Fassbindernek az anyjával folytatott ideges beszélgetése. S ha nem filmről van szó, más hiányokra is bukkanunk.

Zavaró hibák akadnak a fordításokban. Ilyen szörny-kifejezéseket olvasunk: „privát trükk”, „színházvezető”, „hogy biztosítsa a jószándékot”. Mit jelenthet vajon magyarul az a német „leírócég”, melynél a rendezőnek filmre van szerződése (p. 160.) Majd minden szöveg nehézkesen és mesterkélten hangzik magyarul.

 

*

 

A kötetben olvasható az Amikor 13 újhold van egy évben filmnovellája. Erwin-Elvira története, egy megalázott, elárult barátságé, mint a legtöbb Fassbinder film. Talán legkegyetlenebb remekművének triptichon-vázlata. Már csak azért is érdemes elolvasni, minden filmművészeti főiskolán tanagyag lehetne.

Utópia-hívő. Romantikus, de illúziómentes. Önmagát és másokat a művészi, a filmigazságért boldogan megkínzó figura. Szabálytalansága ma is zavarba ejtő – testamentuma óriási súlyú.

 

R. W. FASSBINDER: ÍRÁSOK, BESZÉLGETÉSEK (OSIRIS KÖNYVTÁR SZERKESZTETTE: ZALÁN VINCE)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 29-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1373