KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/január
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Carné és Casarès
GREENAWAY
• Forgách András: Greenaway, bőrkötésben Párnakönyv
• Kovács András Bálint: Testírók Beszélgetés Peter Greenaway-jel
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: Menekülés Utópiából Időutazók
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A rejtett város Brüsel
• Láng István: Jövőképregények Dredd bírótól az őrzőkig
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyberdelia Douglas Rushkoff könyvei

• Földényi F. László: Meghalni mindenki fiatal Berlin, Alexanderplatz
• Bikácsy Gergely: A képzelet anarchistája Fassbinder olvasása közben
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Felborogatott kukák évadja Filmemlékezet
• Kovács István: Kie¶lowski nélkül Beszélgetés Krzysztof Piesiewicz-csel
• Gelencsér Gábor: Reneszánsz jókedély Elo Havetta
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Nem minden görög Zorba Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Öreg bútor Infománia
• Nagy Eszter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
• Politzer Péter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ki mit másol? Égi manna
KRITIKA
• Mátyás Péter: Solitude Kansas City
• Fáy Miklós: A kőszívű ember szaxofonja
• Turcsányi Sándor: Ha pénz áll a házhoz Váratlan halál
LÁTTUK MÉG
• Asbóth Emil: Ragadozók
• Schubert Gusztáv: Daylight
• Bérczes László: Váltságdíj
• Harmat György: Hull a pelyhes...
• Bori Erzsébet: Hugicám
• Hungler Tímea: Fejjel a falnak
• Barotányi Zoltán: Felejthetetlen
• Nevelős Zoltán: A bátrak igazsága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Váratlan halál

Ha pénz áll a házhoz

Turcsányi Sándor

Kilenc filmnovella, közös motívumuk a balvégzet.

 

Szalonikiben voltunk, filmfesztiválon, pár éve, magyarok. Szép város, jó város, híres város, postán váltják a valutát, ha nem moziztunk, nem nagyon volt mit csinálni. Találtunk egy olasz kávézót, szép nagyot. Odajártunk, capuccinóra, tusatóra, néha enni is. Mindig ugyanaz a négy-öt polgári ruhás személy fogadott, széles mosollyal, prégó, jött asztalunkhoz mindig más, tulaj, pincér, pikolófiú, fene se tudta. Miután a harmadik napon főműsoridőben is mi voltunk az egyszem vendégek, kezdtünk gyanakodni. Alighanem pénzmosás megyen itten, ismertük föl rettenetes eszünkkel, aztán gyorsan elszégyelltük magunkat. Mert mi mindig csak a rosszat feltételezzük. Mégis. Annak a spagettinek is olyan íze és kiszerelése volt, mintha a sajátjukéból adták volna. Az ördög nem alszik.

Ha egy filmet, amelyik szerepelt a Szemlén, csak novemberben mutatnak be, az gyanús. Nem találtak forgalmazót? Kivártak, míg elfelejtjük az esetleges februári fiaskót? Az ilyesmi előítéletekhez vezethet. De ennek a darabnak már a Szemle előtt is híre kelt. Nem a legjobb. Kiváló irodalmi hetilapunk második számában (ÉS, 1996. január 12.) már írt róla.

„Egy este, mikor éppen kezdett szittyásodni az ég alja, megcsörrent a telefon. Filmrendező barátom (igen az, s ezért nem írom ki nevét, nehogy kabátlopási ügybe keveredjék) a vonal végén. Megkérték, hogy közvetítsen.

– Tibor, ha egy kicsit véresebb lenne a forgatókönyved, kapnál rá pénzt.

– Nem értem. Mi lenne véresebb?

– Hát a forgatókönyved.

– Melyik? Én mostanság nem írtam. Illetve két évvel ezelőtt...

– Tudom, nem az. Hanem az új.

– Olyan nincs, nem írtam.

– Neem? Biztos? Na, majd utána nézünk! (Szerintem nem igaz, hogy a csehek hitbizománya a szürrealizmus, különös tekintettel az utolsó mondatra.)

Másnap. Telefon. Ugyanő.

–Azt üzeni Szomjas György (Goes Stúdió, a Magyar TV és Filmművész Szövetség titkára, egyébként két kitűnő film (Roncsfilm, Könnyű testi sértés) rendezője, hogy ha holnap ötig írok egy szinopszist, akkor megcsinálhatom a filmet.

– Ne hülyéskedj, hogy lehet egy nap alatt...

– Ne szarj be, elég három oldal... vagy másfél.

– S mennyi pénz van rá?

– Nyersanyag, labor ingyen, költségre százezer forint. Legyen olyan húsz perc hosszú, s lehetőleg még novemberig kéne megcsinálni, mert jó lenne a Szemlén.

(...)

Persze, azonnal találtak helyemre más szerencsétlent. Leforgatta egy nap alatt” – írta Bakács Tibor Settenkedő, Hunok Párizsban és itthon című dolgozatában.

A tévedés ugyan nem kizárható, mégis vaskos a gyanú, hogy a Váratlan halál a szóban forgó alkotás. Lévén epizódfilm a nyomorult, véres is, no meg a névazonosságok, miegymás.

Úgyhogy előzetes információkból kijutott nekünk, megnehezítendő a kellemes műélvezetet.

A terjedelmes bevezető nem engedi, hogy nosztalgiázzunk, felidézzünk cseh vagy olasz epizódfilmeket, elmagyarázzuk, mi is az, megtettük párszor.

A Váratlan halál, mint címe is mutatja, a váratlan halálokról szól, egy rendőrtisztviselő vagy szociális munkás – ki a szkeccsek között, noteszt lapozni mindig visszatér – jegyzetei alapján. Az illető földrajzi hovatartozását is elég könnyű betájolni, nyolcadik kerületi lehet az istenadta.

Akkor itt helyben is vagyunk, Szomjas György olyan, mint a 83-as troli, mindig a nyolcadik kerületben köt ki. A Roncsfilm, a Könnyű testi sértés, a Csókkal és körömmel helyszínén járunk, már nekünk is ismernünk kéne a környéket. Ám most először úgy tűnik, minél többet hallok róla, annál kevésbé hiszem az egyforma mondatokat.

Mert mit csinálnak itt a népek? Ölnek és ölelnek, már egy ideje. Általában a szeszesital végett, mert hol legjobb a rizling? Na ja, in der Jozefstadt.

Jani házhoz megy, falfúrás céljából, talál egy szétnyíló pongyolát, benne egy házi prakszist folytató kurvát, fúr, les (persze épp kuncsaft áll a házhoz), majd el. De hova züllött a világ, a Ladája elé parkolt egy barom a BMW-jével, micsoda pofátlanság. Vár, vár. Megjön a BMW-s, a falfúró (Bán János) hangot adna méltatlankodásának, a maga tréfás módján. A már egyszer gondosan elpakolt hű Hiltije a kezében terem, és tratratra, Janink Rambót imitál, eddig különben is atlétatrikóban volt. A BMW-s ma valahogy nem érti a tréfát és visszalő, nyilván nem Hiltivel, mert a hősünk talajt fog. Az eset tetteses.

Hogy a fenti sztorival a pisztolyfazonú traffipax bevezetésekor tele volt a bulvársajtó, az még csak hagyján. Ami ennél sokkal cikibb, hogy amit elmeséltem, az egy teljes film. Címe is van, Falfúró 2. A legcikibb a Danubius rádió, mint filmes eszköz, annyiszor megvolt már, de hagyjuk.

Szomjas sornyitó remeklése arra viszont kiválóan alkalmas, hogy említése miatt hallgathassunk a többi, úgymond, stílben maradó darabról. Mert azok még rosszabbak. Valamint azért, mert a tanítványok ugyanazt szajkózzák, mint a mester. Nem megyek bele. Hogy szexuális nyomor van, ugye. Persze az alacsonyabb néposztályok soraiban, én meg letészem a kurblit és hazamegyek, oszt leadjuk az asszonnyal a Káma Szutrát oda-vissza, hadd tanuljanak a szomszédok. Meg ilyen nyomor, meg olyan nyomor, hogy nem rendeltetésszerűen használják a csavarhúzót. Tényleg, a hülye kritikus odaállt mindig – valaki bele a műbe is – egy újabb Szomjas filmnél és felmondta a nyolcadik kerületi leckét, mint valami előadó a tanácstól, ahelyett, hogy kimondta volna: uraim, ez az ember ismétli önmagát, passz.

Most követőivel nem tesz mást, mint morzsáit éli föl valaminek, ami egykor érdekesnek tűnt. Fölsöprik a gettót. Ami pedig ténykedésük után marad, nem egyéb, mint ami ilyenkor szokott.

Hogy a filmnek mégis vannak értékelhető epizódjai, az annak a „hibának” köszönhető, hogy lévén szó eszkábált dologról, az alkotás nem marad végig stílben.

Ács Miklós, Pintér Georg és Pálóci Antal valahogy kikeveredett a kerületből.

Ács arra használta a neki jutó pénzt, hogy egy korábbi munkáját (A Vörös Eszti, 1986) amennyire lehet, technikailag feljavítsa. Csáth adaptációja kétségtelenül egy lehetséges illusztráció. Amin sokat ront, hogy a végére odaírta: az igazi halál az, hogy tíz éve várják az opusz bemutatását. Ez nem igaz. Ő se halt bele; és ez a közeg, nos biztos, hogy erre várt? Most már lesz valami? Lenyomják majd párszor a Szindbád mozi kistermében, meg a Művész dominikánus udvarában és kész.

Pintér Georg filmje viszont egy várt halálról szól. Főszereplője Derzsi János, aki tán legtöbbet tud amúgy a nyóckerről, most öngyilkosságra készülő parasztembert ad, idegenebbül ugyan, mint Szigony utcai strigót, de még így is izgalmasan. Hosszan baktat szép havakban (Grunwalsky egyszerűen gyönyörűre fotografálta az egészet), majd tetvészkedik meghitt tárgyak között, kalmopirint vagy prozacet darál rettenetes pléhpofával, borral oldja és iszogatja. Ifjú hölgy érkezik a lezárt házhoz, nagy erőkkel igyekszik bejutni, hasztalan. Végül kis értesítést tűz az ablakra, postai küldemény érkezéséről tudósít. Alighanem honor jött. Derzsi hagyná az egészet, de késő.

Kis gyöngyszem a sivatagban, gyémántpor a szálló homokban. Hasonlóan szép szavakkal emlékezhetünk meg Pálóci Antal filmjéről is. Olyan mintha egy cseh újhullámos tévedésből rossz korba és rossz helyre született volna. Vagy dehogyis, éppen jó korba és jó helyre. A szoborpark mellé. Érdekes, hogy a szoborpark kifejezés már csak azt a bizonyos helyet jelöli, a szocialista szellem fedetlen kísértetkastélyát.

Itt építi házát, kerítését hősünk, és csoda dolog esik vele. Talál egy hullát, pontosabban egy tetemcsonkot. Épít, igyekszik kideríteni az igazságot, óvja övéit. Az önironikus képekbe, ahogy itt szokás, a kívánatosnál nagyobb adag önsajnálat vegyül, és ettől még szép is az egész. Kutyát tenyészt és árusít, fél, és izgatott. A főkutya kikaparja és megeszi a talált tárgyat, volt, nincs, s a napok folynak tovább. A Kutyavér aztán megnyugtató megoldással zárul, a család ettől a traumától épp megkíméltetett. Mehet minden tovább.

Azért is helyénvaló a cseheket emlegetni itt, mert a remek történeten túl Pálóci azt is pontosan érzi, mit kíván időben, ritmusban, varrációban a műfaj, az epizódfilm.

E két dolgozatért érdemes megnézni az egészet. S, ha még hozzávesszük Grunwalsky Ablakok című filmversét, mit Bánsági Ildikóra írt fénnyel, sötéttel és világossal, hát nem is olyan rossz a mérleg.

Csakhogy, ott azok az olaszok, akik mindenféle alapos vagy alaptalan gyanúba keveredtek Szalonikiben, azok utolérhetetlenek voltak. A capuccino olyan volt, mintha Rómában vagy Olaszliszkán főzték volna, íz, szín, tűz, csín ragyogott a rosatóban, a spagetti megette önmagát. Csalni, vajjal a fejünkön sütkérezni csak így érdemes, még akkor is, ha az ilyesmi piszok nehéz, majdnem lehetetlen.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1383