Női képekAlison BechdelKözös sebekKovács Kata
Végy két nőt, és hagyd őket beszélgetni. Alison Bechdel képregényei a nemi szerepek és az elveszett személyiség nyomában járnak. Az idén hatvanéves Alison Bechdel pályája indulásakor Amerikában már viszonylag szabadon lehetett beszélni másságról, homoszexualitásról, nemi egyenlőségről, ő maga pedig az elsők között volt, aki összes művét ezeknek a témáknak szentelte: a képregény-forma jóval nagyobb művészi szabadságot biztosított ehhez, mint mondjuk a korabeli filmipar. Negyedszázadon át, különböző lapokban futott comic strip-je, a Dykes to Watch Out For (kb. A leszbik már a spájzban vannak, 1983-2008) tette először híressé, méghozzá elsősorban a homoszexuális hétköznapok nyílt és humoros ábrázolása miatt. Ez volt az a sorozat, melyben bemutatta az azóta szállóigévé vált, a filmekben megjelenő nemi egyenlőség mérését szolgáló Bechdel tesztet. A teszt fő kritériumai, hogy ha 1.) szerepel benne két nő, 2.) akik beszélgetést folytatnak, 3.) és ez nem a férfiakról szól, akkor elképzelhető, hogy a filmben megvalósul nemi egyenlőség. A tesztet számos kritika érte, ám annyi biztos, hogy bár szerzője javarészt viccnek szánta, rávilágított a mainstream filmipar egyik legnagyobb hiányosságára. A jelenetben egyébként két nő szerepel, akik el akarnak menni moziba, ám egyikük közli, hogy csak a fenti elvek megvalósulása esetén hajlandó megnézni a filmet. Utoljára A nyolcadik utas: a Halált látta, amelyben a két nő a szörnyről csevegett. Végül nem mennek moziba. * Bechdel Pennsylvaniában született, tanár szülők gyermekeként nevelkedett, apja közben családi örökségük, egy temetkezési vállalat igazgatója és fő munkatársa is volt, így aztán a három gyerek félig a fun home-nak („funeral home”) becézett intézményben nőtt fel, ahol nyilvánvalóan nem sok vidám dolog történt. Apjáról, Bruce-ról csak 19 évesen, saját coming outja idején tudta meg, hogy titokban homoszexuális, és hogy többek között az ő gyerekkori bébiszitterével, és más fiatal srácokkal is folytatott viszonyt. Néhány hónappal később az apát elgázolta egy teherautó. Bechdel első hosszú képregénye a Fun Home (2006) című grafikus memoár, melynek fő témái Bruce enigmája köré csoportosíthatók: a szerző önéletrajzi avatarja, Alison és bizarr gyermekkora, titkokkal és elfojtással teli háztartásuk, Bechdel saját szavával élve: autisztikus családtagjai, saját nemi identitása és személyiségének kibontakozása, a kívülállás – szellemi és gender – formái, valamint a családtagok intellektuális élete. Központi eseménye az apa halála, vagyis az a kérdés, hogy a véletlen balesetnek tűnő gázolás a kerti munkát végző férfi figyelmetlenségén múlott-e, esetleg szándékosan lépett a kocsi elé néhány héttel azután, hogy a felesége bejelentette, válni akar. Második könyve, az Are You My Mother? (2012) középpontjában a Fun Home megjelenését követő időszak és az anyjával, Helennel való kapcsolat áll: apa-könyv után anya-könyv. Míg a Fun Home tragikomédia a szerző coming out-járól, illetve arról, ahogyan feldolgozza Bruce eltitkolt homoszexualitását, az Are You My Mother? a Fun Home „coming out”-ja körül forog, vagyis a körül, hogy a publikálása hogyan hatott Alison és az ekkor már özvegy anya kapcsolatára. Ez a történet még mélyebbre, a szerzői psziché bugyraiba merül alá: hősnője, Alison végső soron azáltal válik művésszé, hogy feldolgozza a kapcsolatát mindkét szülővel. Mindkét graphic novel a szembenállások története is. Alison nyíltan homoszexuális, soha nem alapít családot, és művész lesz, míg Bruce művészi ambícióját otthonuk kényszeres dekorálásába oltja, soha nem vállalja fel homoszexualitását, helyette három gyerek apja lesz, az anyja pedig ugyancsak megmarad az amatőr színjátszásnál és az irodalomtanári, majd vidéki kritikusi pályánál, és egy idő után megbánja, hogy annyi energiát szentelt a családnak. Bruce egyszerre ellenség, rivális, mentor, és Alison rajongásának a tárgya. A szorongás és a kényszeres viselkedés, éppúgy, mint a homoszexualitás, tabu és egyben tükör, az apa ugyanolyan mániákusan újítgatja fel viktoriánus stílusú házukat és díszit fel minden létező négyzetmétert kényelmetlen és rideg bútorokkal és tárgyakkal, ahogyan a kislánya is kényszeres cselekvések rabja. Az anyával való kapcsolat története, lévén, hogy hosszabban tart, azt a változást is megörökíti, ahogyan a gyerekkor elmúltával Alison lesz a felnőtt a kapcsolatban, ő bánik idősödő anyjával úgy, mint egy gyerekkel. Lehetőségük van ugyanakkor egy mélyebb és reflektáltabb kapcsolatra is. De Bechdelből nem csupán az erős személyesség és a homoszexualitás-ábrázolás miatt lett világszerte elismert kultszerző: komoly szerepet tölt be a nemfikciós képregény műfaji határainak szélesítésében is, ő készítette például a Times Book Review első képregény formájú könyvkritikáját 2009-ben. A Dykes to Watch Out For epizodikus cselekménye miatt gyakorlatilag bármeddig folytatható lett volna, a szerző „a szappanopera és a szerkesztett képregény zavarbaejtő hibridjének” nevezi. Tizenkét nagysikerű antológiában, majd végül a neten publikálták, és mind stilisztikai, mind műfaji szempontból a zsurnalisztika dominálja, mindennapi eseményeket illusztrál, a homoszexuális kultúra perspektívájából. A gótikus hangulatú Fun Home azonban zárt szerkezetű, miközben körkörösségével, repetitivitásával mégis egyfajta időtlenséget örökít meg. Nem-kronologikus narratívájában a különböző témák és képek vissza-visszatérnek. Központi motívuma látszólag az apa halála, ám az elbeszélés nem elsősorban a történések és a rendelkezésre álló információk mentén bontja ki ezt, hanem az alapján, hogy milyen gondolatok, képzetek övezik a halálát és az életét. Maga a témaválasztás és az elbeszélésmód is reflektál erre, a képregényi forma elliptikussága és fragmentáltsága tökéletesen illik a témához: egy olyan történethez, amely maga is a titkok és felfedezések dinamikáján alapul, és a nárcisztikus és titkolózó központi karakterhez. Mindkét képregény-kötet fő jellegzetessége az intertextualitás. A különböző dokumentumok, fotók, levelek, beszélgetések, emlékek, regény-részletek, térképek, versek, napló- és újságkivágások, hivatalos iratok, feljegyzések, útlevelek mind egyetlen egységes síkba, a képregény személyes anyagába simulnak bele (miközben plasztikusabb vizuális stílusok ellenpontozzák az alapsztori karikaturisztikus vonalvilágát). És ugyanaz az egységes nézőpont, a kutató, nyomozó, spekuláló főhős az, akinek a nézőpontján keresztül felfedezzük a történéseket és a szövegeket, melyek mindig az éppen aktuális nagyobb témára reflektálnak. A kutatás visszatérő kérdése pedig ez: mi járt a szüleim fejében, miért cselekedtek így? A Fun Home egyik csúcspontja, amikor a narrátor előveszi apja egy régi, eldugott fotóját, mely a ’69 augusztusi nyaralásukon készült, ahol az anyja nem volt jelen. Az elmosódott, festményszerű felvétel az egykori bébiszittert, Royt ábrázolja, ahogyan a délutáni napfényben, alsónadrágban az ágyon pihen. A narrátor a fénykép két oldalasra nagyított grafikus másolatát bőven ellátja kommentárral, elemzi mind a kompozíciót, mind hozzá fűződő személyes érzéseit. * Kortársához, Marjane Satrapihoz hasonlóan Bechdel fő témája is a politikai kontextusba ágyazott személyes trauma, de míg előbbinél az érzelmi sík dominál és a negatív hatások kívülről fenyegetnek, Bechdel olyan jéghideg családban nevelkedik, ahol a családtagok közötti egyetlen kapcsolódási lehetőség az írott szöveg, így az ő nézőpontja is elsősorban hermeneutikai. Amikor gyerekkorában túlságosan szorong, és ez már a kézírásán is eluralkodik, az anyja veszi át tőle a naplóírást, neki diktálja a napi történéseket. A szülői szeretet megnyilvánulása, hogy az anya elkezd neki könyvekből felolvasni, ám ő minden egyes alkalommal annyira retteg a felolvasás végének közeledtétől, hogy képtelen figyelni. Felnőttkorában hosszú levelekben érintkeznek a szüleivel. A kommunikáció másik formája az olvasmányok megosztása. Alison szinte mániákusan olvassa újra apja könyveit, hátha ezekből megértheti őt és tetteit. A szövegek sokféleképpen reflektálhatnak a szülőre: lehet irodalomtörténeti a kapcsolat, például a szerző hasonlít az apára, és ez vizuálisan is megjelenik, de eredhet közvetlenül a szövegből és a hozzá fűzött kommentárokból, például az apa példányából olvasott szövegben aláhúzások, kiemelések vannak, ezeknek pedig Alison jelentőséget tulajdonít. Idős anyjával is hasonlóan működnek együtt, ám miközben a kapcsolat fő mozgatója a szöveg, Alison hiába vár személyes kommentárt a munkáira, anyja főleg stilisztikai tanácsokkal látja el. Amikor együtt utaznak New Yorkba, hogy megnézzenek egy színpadi darabot, a találkozási pont a szöveg, mindketten irodalmi élményeken keresztül tudnak kapcsolatot teremteni a másikkal, ugyanakkor Alisonnak azt tanácsolja a terapeutája, hogy ne írjon ezen a hétvégén, inkább próbáljon meg jelen lenni. Pedig, ahogyan a narrátor fogalmaz, mindkettejük számára az az igazi jelenlét, ha hátraléphetnek a valódi eseménytől, és úgy szemlélődhetnek. De a valódi felszabadulást mégsem ez jelenti, hanem a transzgenerációs traumák, vagy ahogyan a narrátor fogalmaz, a közös sebek felismerése, végső soron ezek jelentik a kapcsolatot apa, anya, és a gyerekük között. Míg az első könyvben elsősorban a szépirodalmi és az irodalomtörténeti szövegek jelentik a valós események értelmezésének keretét, addig a másodikban Bechdel a pszichoanalízist és annak történetét használja hasonló eszközként. Keveri a kanonizált műveket, a mítoszokat és a popkulturális idézeteket, valamint az önéletrajzi és életrajzi eseményeket megörökítő dokumentumokat. A Fun Home fő hivatkozási pontjai Camus, Fitzgerald, Proust, Wilde, Joyce és a korszak fő gyerekszakértője, Dr. Spock; de az Ikarusz-mítosz, a Muppet Show és az Addams Family is egyenrangú hivatkozási pontokat jelent az egyes események értelmezésénél. Az anya-könyvnél az intertextualitás még összetettebb, mivel a narrátor fő érdeklődési köre a pszichoterápia: nem csupán elmeséli különböző terapeutáival közös történetét és a legérdekesebb üléseket, de rendszeresen hivatkozik Freud, Jung, Lacan, Donald W. Winnicot és Alison Miller tanaira is. Ugyanakkor nem szakad el a hagyományos irodalomtörténeti vizsgálódásoktól sem, saját kedvence, Woolf mellett az anyja által kedvelt Plathot is beemeli, Dr. Seuss mellé pedig a tévében vetített Forsyte Sagát és az azt szerző Galsworthy-t, hovatovább az őt kritizáló Woolfot. Nincsen olyan esemény, emlék vagy álom a könyvben, amely ne juttatna az eszébe valamilyen másik művet, az egyes fejezetek ezekre a kapcsolódási láncokra épülnek. Az Are You My Mother? egyik fő hivatkozási pontja a winnicotti „elég jó anya” és az „átmeneti tárgy” koncepciója, amelyet számos nézőpontból vizsgál. Fő témái még a magzati állapot, az abortusz és a saját fogantatása körüli események feltérképezése, de központi elem a könyv végén megidézett trauma is, amikor a totyogó Alison véletlenül magára ránt – mi mást, mint egy ember nagyságú tükröt, amely darabokra törik, de a gyerek sértetlenül kerül ki alóla. Maga a trauma mint központi téma ugyancsak reflektál a képregényi formára, részben, mivel maga a traumafeldolgozás is megvalósulhat a repetitivitáson és a visszatérésen keresztül, részben pedig, mivel gyakran maga a trauma egyben azt is jelenti, hogy az embert egy-egy kép kísért, éppen úgy, ahogyan a képregény – különösen Bechdel képregényei a maguk körkörösségen és visszakanyarodásokon alapuló szerkezetével – is arra hív, hogy újra és újra visszatérjünk egyes panelekhez, hátha valamilyen új információt fedezünk fel. * A Fun Home-ban a nemi sztereotípiákat Bechdel szinte gyermeki naivitással ábrázolja, amiért a feminista kritikusoktól kapott hideget-meleget. A nem-heteronormatív, leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és transznemű viselkedés reprezentációja leegyszerűsített a könyvben, elég csak az első, homályos felismerésre gondolni, amely a Fun Home-ban a kislány Alisont éri, amikor egy férfias külsejű nőt lát, és rájön, hogy felnőttként öltözködhet majd akár úgy is, mint egy férfi, sőt viselhet férfi frizurát, ez a ráeszmélés pedig az első felszabadító élménye saját nemi identitásával kapcsolatban. A graphic novel nagyszerűen szemlélteti, hogy a gender-címkék és sztereotípiák leegyszerűsítő használata szolgálhat üdvozítő célt is, Alison számára ugyanis ezeknek a megtalálása – például amikor megismeri a leszbikus fogalmát, majd lassan a homoszexuális irodalmat és közösségeket, és végül, normális homoszexuális párkapcsolatot alakít ki – saját maga felszabadításával egyenlő. Erőt adó élmény magának a címkének a megtalálása, míg az apja és a vele házasságban élő anyja számára a homoszexualitás megjelenési formáinak minden visszautasítása destruktív. A heteronormatív szerepek sikertelen eljátszása a magánélet és a karrier területén is középszerűségbe vezeti a szülőket, míg Alison a művészi önkifejezés és a szexualitás terén egyaránt sikeres felnőtt lesz, még ha tele is van kétségekkel és öniróniával, a szüleinél jóval reflektáltabb és vélhetően boldogabb ember. Mindkét könyv hőse szerzői önarckép, és amíg a felnőtt Alison külsőre és életeseményeit tekintve is azonos a képregényt készítővel, addig a múlt vizuális ábrázolása jóval összetettebb feladat volt a szerző számára, a gyerek-Alison rekonstruálásában szerepet kapnak a családi fotók, visszaemlékezések. Míg egyes képeken kislányos, általában fiús, vagy épp androgün megjelenésű a figura, ugyanígy változnak a szülők is, az apa hol maszkulin, hol pedig nőies külsejű, és előkerülnek a privát archívumból olyan felvételek is, amelyek azt sejtetik, hogy egészen fiatal korától foglalkoztatta a sztereotip női megjelenés kipróbálása. Ugyanakkor visszatérő téma Bruce nőies jellemvonásainak elemzése, a Fun Home narrátora még azzal is elviccelődik, hogy a család látszatra ugyanolyan volt, mint Az élet csodaszépben, csak éppen Bruce nem Jimmy, hanem Martha Stewartra hasonlított. Alison anyja változik legtöbbet felnőttként, a Fun Home ki is emeli, hogyan tanúsítják a családi fotók arcának elkomorulását, szinte elszürkülését, miután házas lesz és gyerekei születnek. Idős korára pedig szinte hasonmásává válik rövidhajú, összevont szemöldökű, görnyedt, töprengő, férfiasan öltözködő lányának, melyet az Are You My Mother? vége felé – ahol a tükör-téma egyébként is központi lesz mind a cselekmény, mind pedig a vizualitás szintjén – egy tükörszerű kompozícióban meg is örökíti, előrevetítve a végső soron optimista transzgenerációs üzenetet. * A Fun Home-ból, irodalmi rangja, globális népszerűsége és kult-státusza ellenére egyelőre nem készült filmadaptáció. Tony-díjas színpadi musical viszont igen: Bechdel szerint a legtöbb film nem jó, és egy színházi adaptációval kevesebb kockázatot vállalt, mondván, ha rosszul sikerül, leveszik a műsorról, és másnapra mindenki elfelejti. A képregény médiuma részben a szerzőnő sikerének köszönheti, hogy Amerikában is művészi értéket kezdtek tulajdonítani neki, amelyet egyenrangúnak lehet tekinteni az irodalommal: a Fun Home-ot például a Times 2006-ban az év könyvének nevezte. Személyes, ironikus és hiperintellektuális szerzői univerzumát nem csupán a tartalmi és vizuális sokrétűség teszi olyan magával ragadóvá, hanem az is, hogy megteremtője nyilvánvalóan rajta keresztül szabadította fel saját személyes, szexuális és alkotói énjét.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
