MoziPont az a dalKovács Kata
High Note – amerikai, 2020. Rendezte: Nisha Ganatra. Írta: Flora Greeson. Kép: Jason McCormick. Zene: Amie Doherty. Szereplők: Dakota Johnson (Maggie), Tracee Ellis Ross (Grace), Kelvin Harrison (David), Bill Pullman (Max), Zoe Chao (Katie). Gyártó: Working Title Films / Perfect World Pictures. Forgalmazó: UIP Duna Film. Szinkronizált. 113 perc.
Az ördög Pradát visel kirobbanó sikere óta
különösen népszerű, gyakorlatilag alműfajjá terebélyesedett „női karrier” tematika
a ridegszívű sztár-főnök és a szorgos gyakornok kapcsolatáról nagyon mozgatja
manapság a fősodor közelében érvényesülni vágyó alkotókat. Nisha Ganatra
indiai-kanadai rendezőnő éppen tavaly rukkolt elő egy ilyen komédiával (Talk
Show), a főszerepben Emma Thompsonnal és a forgatókönyvet is jegyző
komikus-szupersztárral, Mindy Kalinggel. Míg ez a divatiparhoz hasonlóan
farkastörvények uralta késő esti tévéshow-k világába kanyarodott, az idei Pont
az a dal a popszakma kissé naiv terepszemléje.
A filmbeli díva, Grace
Davis negyven feletti színesbőrű nőként próbál talpon maradni a showbiznisz
világában, és hiába a pop királynője, csak áhítozik a szerzőibb irányú
karrierváltásra, egy Best of és egy Live albumnál többet még ő
sem engedhet meg magának. Ártatlan tekintetű ám ambiciózus asszisztense, Maggie
pedig nem kevesebbet szeretne, mint kávéfőzés helyett Grace új albuma mellett
producerként bábáskodni. Időközben megismerkedik a történetesen ugyancsak
színesbőrű, és kirobbanóan tehetséges Daviddel, aki egy szupermarket
parkolójában zenél, és azonnal flörtölni kezdenek. Mint kiderül, nem csupán
idősödő popsztárként, de ifjú tehetségként sem egyszerű az érvényesülés,
különösen, ha nagyszerű kapcsolatokkal rendelkezünk, ám túl büszkék vagyunk
hozzá, hogy ezeket használjuk is. A film igazi húzóerejét az idősebb generáció
jelenti, a szomorú tekintetű Ross, a Maggie apját játszó Bill Pullman és a
rövid, ám szürreális epizódra felbukkanó Eddie Izzard alakításai adnak némi
mélységet és érdekes atmoszférát ennek a nem különösebben sokrétű mozinak. Az
ifjonc Maggie-t ugyanabból a fából faragták, mint Az ördög Pradát visel
Andy-jét, a mostani film azonban sokkal inkább épít a popszakma eszköztárának
elengedhetetlen darabjaira, a grandiózus érzelmekre, a banális fordulatokra és
a túl magas csúcspontokra – és épp emiatt nem ér fel elődjéhez.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
