KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2020/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 1. rész
• Horányi Péter: Az objektív személyessége Rendezői jelenlét a dokumentumfilmben
• Somlyai Fanni: Közönyös ügyeink Párhuzamos montázs: Cséplő Gyuri // Csak a szél
• Soós Tamás Dénes: „Mosolygós film lett” Beszélgetés Lakos Nórával
A TÖRTÉNELEM ÁRNYÉKÁBAN
• Várkonyi Benedek: A történelem unokája Beszélgetés Sipos Józseffel
• Soós Tamás Dénes: Emlékezetmítoszok Beszélgetés Hatos Pál történésszel
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Seeßlen Georg : A csodás játékrontó Rainer Werner Fassbinder
NEMEK HARCA
• Vajda Judit: Gender és groteszk Marco Ferreri filmjei a MeToo tükrében
• Varró Attila: Gyengébb igen Rendőrnők és homme fatalok
• Varga Zoltán: Végső állomás: Hårga Kultmozi: Fehér éjszakák
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Lángolva buknak alá az angyalok James O’Barr: A holló
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Boldogtalan ifjúság Jan Komasa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Gyászmunka Pintér Judit és Kincses Károly (szerk.): Sára Sándor
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Szivák Bernadett: Álmokfutás Beszélgetés Vigh Bálinttal
• Szivák Bernadett: Rododendron Beszélgetés Kovács Leventével és Törcsi Leventével
TELEVÍZÓ
• Fekete Tamás: Nagy-Oroszország Nagy Katalin tévésorozatok
KÍSÉRLETI MOZI
• Szász Csongor: „Nincs értéktelen kép” Beszélgetés Lichter Péterrel
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Szív és vese Buvári Tamás: Magdolna
• Schubert Gusztáv: A szelídek ereje Beszélgetés Buvári Tamással
• Fekete Tamás: Betörni a profik közé Lóth Balázs: Pesti balhé
• Kovács Bálint: A felszín túszai Niels Arden Oplev – Anders W. Berthelsen: Daniel
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Természetes fény Terrence Malick: A Hidden Life
MOZI
• Kovács Kata: Made in Italy
• Andorka György: Palm Springs
• Kovács Gellért: #kövessbe
• Fekete Tamás: Patthelyzet
• Alföldi Nóra: A herceg utazása
• Huber Zoltán: Sosem késő
DVD
• Varga Zoltán: Vámpírok bálja
• Kovács Patrik: A hazugság művészete
• Benke Attila: Taxisofőr – Jubileumi változat
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Egerek és emberek

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A hazugság művészete

Kovács Patrik

The Good Liar – amerikai-angol-német, 2019. Rendezte: Bill Condon. Szereplők: Ian McKellen, Helen Mirren, Russell Tovey. Forgalmazó: Pro Video. 109 perc.

 

Bill Condon valóságos paradicsommadár a kortárs amerikai rendezők között: életműve már-már zavarba ejtően sokszínű. Repertoárja középfajú életrajzoktól (Érzelmek tengerében, Kinsey) hitchcockiánus thrillerekig (101-es gyilkosság, Halálos rokonság), fröccsöntött B-horrorokig (Kampókéz 2), valamint kellemetlen emlékű blockbuster-fiaskókig (Alkonyat, A szépség és a szörnyeteg) terjed. Biztos kezű iparos, aki inspiráló környezetben megtáltosodik. Például akkor, ha épp egyik kedvenc házi színészével, Ian McKellennel kollaborál – a nyerő páros ötödszörre is összeállt, hogy filmre vigyék Nicholas Searle The Good Liar című regényét. Történetünk főhőse, Roy Courtnay – őt alakítja McKellen – idősödő szélhámos, aki bámulatos ravaszsággal forgatja ki vagyonukból a tehetős, ám naiv áldozatokat. Miután Roy kiszemeli magának a dúsgazdag özvegyet, Bettyt (Helen Mirren), a szokásosnál is nagyobb svunggal lát munkához: könyörtelenül behálózza a szeretetre éhes asszonyt. Hiába azonban az agyafúrt cselvetések, végül rá kell ébrednie, hogy ezúttal fordított a szereposztás, s valaki az ő bőrére pályázik.

A hazugság művészete a csalás, a megtévesztés motívumát középpontba helyező, hitchcocki ihletettségű thrillerek tipikus darabja. Ezt sugallja már a nagyszerű nyitómontázs is: a két főhős egy internetes randioldalon ismerkedik meg egymással, s a valóságban épp az ellenkezőjét cselekszik mindannak, amit a személyes profiljukban vallanak magukról. Condon a történet előrehaladtával is inkább a bűnproblematikát helyezi előtérbe. Igazán feszült légkört varázsol Roy kaméleonszerű, sátáni elvetemültségében is már-már rokonszenves figurája köré. Olyannyira, hogy A hazugság művészete csúcspillanatait azon epizódok jelentik, melyek kilépnek a cselekmény szűken vett fősodrából, s az idős kókler magánakcióit mutatják be. Searle forrásműve azonban nem pusztán a hazugság természetrajzát kínálja, hanem széthullott identitásokról, hamvába holt álmokról, zsákutcába jutott életekről is szól, s mindenekelőtt egy bizarr „szerelmi” kapcsolat krónikája. A mozgóképes verzióban ezek a regénytémák óhatatlanul is elsikkadnak, ami igazán sajnálatos, ám Condon egészen a célegyenesig kifogástalanul működteti a thrillernarratívát. A hazugság művészete e tekintetben az elmúlt dekád olyan apróbb mesterműveit idézi, mint Giuseppe Tornatore Senki többet című (Hitchcock Szédülését is recikláló) munkája, vagy épp Atom Egoyan hasonló tematikájú, pár évvel ezelőtti remeklése (Emlékezz!).

Direktorunk hitchcocki magasságokban kíván szárnyalni, a sokkolónak szánt slusszcsavarral azonban szakadékba navigálja a filmet. Nem csupán az a problémás, hogy Betty és Roy közös históriája a történelmi félmúltban (a második világégés éveiben) gyökeredzik, de a nő indítékait megvilágító – és az egész cselekményt sajátos keretbe szorító – flashbackek teljesen feleslegesek, ráadásul nem is illeszkednek a mű szövetébe. A hazugság művészete párbeszédei olykor avíttak és mesterkéltek, s a film a látványelemekben is visszafogott. A színészek ellenben remekelnek: az egyszerre ördögi és kisfiúsan esendő McKellen szinte már az 1995-ös III. Richárd címszerepét játssza újra, Mirren ravasz és érzékeny, s a simulékony modorú éceszgébert alakító Jim Carter is üde színfolt. Condon alkotása fogyatékosságai ellenére is kellemes, angolosan finom darab, csodát azonban nem szabad várni tőle.

 

Extrák: Kimaradt jelenetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14658