KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!

Már nem pancsol

Muhi Klára

Fonyó Gergely társadalmi szatírába oltott gyerekfilmje.

 

A gyerekfilm (-regény, -vers) szinte reménytelenül nehéz műfaj annak, aki felnőtt korára elfelejtett gyerekül. Persze egy Weöresnek, Lázár Ervinnek – álruhás felnőtt művészembereknek – valószínűleg mindennél könnyebb, szabadnapos elfoglaltság, beszabadulás a cukorkaboltba. Gyerek és szülője pedig – a másik oldalon – az igazi gyerekszerzőnek már az első (kép)sorainál elvarázsolódik. Boldizsár Ildikó mesekutató említette – épp egy Filmvilág interjúban –, hogy látott gyereket, aki biciklizés közben olvasta a Harry Pottert. Mert Rowling vitán felül tagja a „gyerekül tudók” titkos társaságának. (Mint ahogy Chris Columbus, a Potter-film rendezője, vitán felül nem.)

Mindezzel azt szeretném mondani, hogy gyerekfilm nem születik csak úgy, rutinból, pénzből, elhatározásból. Valójában gyakran évek telnek el, mire felbukkan az a bizonyos titkos minőség. A műfaj magyar múltjából több évtized távolából is csak néhány filmcím juthat eszünkbe: Indul a bakterház, Gyerekbetegségek, Hahó, öcsi!, Égigérő fű. De az amerikai moziban is, ahol pedig elszántan kísérleteznek a zsánerrel – többnyire technikával pótolva lelkiséget, poézist és humort – Walt Disney óta valójában csak Spielberg és Lucas bizonyított.

Az új magyar gyermek-, illetve ifjúsági film, a Na végre, itt a nyár! – amelyet Fonyó Gergely, a jó emlékű Kelj fel Jancsi, valamint az érzékeny Cseh Tamás-mozi fiatal rendezője jegyez Tímár Péter írói-vágói közreműködésével – tartok tőle, nem fogja szaporítani a magyar gyerekfilm-klasszikusok számát. Pedig Fonyó épp Palásthyt emlegette a sajtóbemutatón, s gondolom, a cím sem véletlenül idézi a néhai sláger Pancsoló kislányt.

A történet egyébként nem nélkülözi a fantázianyitogató motívumokat: falusi nyár egy valódi bohóctanyán, három testvér, valaha világhírű mutatványos nagyszülőkkel, kincskeresés, cirkuszosok seregszemléje. A tinédzser szálon motoros „tyúkfuttatás”, szerelmi vetélkedés, krimifordulatokkal tűzdelt küzdelem a jó ügyért. A történet is működőképes: három budapesti gyerekről szól, akik minden nyarat a nagyszüleiknél töltenek, meg a bajba került nagypapiról és nagymamiról, akik apu őrült repülőgépes vállalkozása miatt nyakig úsznak az adósságban a falubeli rókapofájú újgazdagnál, Sima úrnál.

Az igazi meglepetés ennél a fordulatnál éri a nézőt: a film kis híján műfajt vált, már-már társadalmi görbetükör, szatirikus jelengyalázás lesz belőle a rendszerváltás utáni Chitylová modorában. Kiderül ugyanis, hogy Sima úr, aki nagyapáék vagyonkájára, főként a bohóctanya melletti kerekerdőre szeretné rátenni a kezét, az erdő helyén veszélyes hulladéktelepet akar létesíteni. Fonyóék mozija ettől kezdve arról szól, hogy szó sincs holmi önfeledt nyaralásról. Az idei vakációt a gyerekek kénytelenek a közügyeknek szentelni, elrendezni adósságok és veszélyes hulladékok összebonyolódott ügyét, felnőttesen tisztába tenni mindazt, amit a teljesen infantilis szülőkorúak összerondítottak.

Van ebben a történetben megfontolandó tanulság. Olvastuk Neil Postman okos-riasztó írását a modern gyerek elveszett, elsinkófált, elfelnőttesített, mert titoktalanná tett gyerekkoráról. Sőt, épp most, a választásokkal asszisztáltuk végig vétkesen és tehetetlenül gyermekeink politikai bűnbeesését. A film legmegindítóbb jelenete, amikor a kis csapat tagjai a kényszerű közéleti csatározás után, melyre ráment az egész nyaruk, dühös-felszabadultan belevetik magukat a már hűvösödő tóba.

A kritikusi fanyalgást, hogy sajnos mégsem igazán tud szárnyra kapni ez a film, Fonyó – tulajdonképpen épp a történettel – kivédi: hogy röpülne, mikor a gyerek szárnyaszegetten vergődik a legfélreesőbb kerekerdőkbe is becsörtető vadkapitalizmustól.

Ettől persze az alkotók fantáziája még működhetne, hiszen a történet is azt üzeni: csak a fantázia győzi le a Sima urakat. Fonyó azonban épp itt csődöt mond. Kifogy a képekből és minden ötletéből. A falusi udvarra beszállingózó kiöregedett mutatványosokról, meg a valaha világhírű nagycirkusz mindent megmentő fellépéséről egyszerűen semmi sem jut eszébe, még egy ártatlan bohócszám sem: könnyű nyáresti szokványmozivá pukkan szét a varázslat. Pedig gyerek és szülője sokért nem adta volna, ha a veszélyes hulladékok és a képzelet eszkalálódó csatájában legalább egy film erejéig az utóbbi bizonyul erősebbnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2615