KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gagyi mami

Kubik Elvíra

 

Anya csak egy van. Nagymama viszont kettő. Ebben a filmben a kettő – egy és ugyanaz. Az FBI ügynök (Martin Lawrence) eljátsza Big Momma-t. Talán egyedül az ő figurája nem gagyi, minden más fantáziátlan, gyenge, unalmas, tele klisékkel, előre kiszámítható fordulatokkal. Legalább nevetni tudnánk...

Big Momma kétszáz kilójával és az ehhez passzoló minimum kétszázas stílusával viszont szórakoztató. Le is húz róla a rendező minden hájcsíkot. Szőröstül, bőröstül el kell fogyasztanunk a Nagymamit, ám egy sor alpári helyzetkomikum láttán – páldául amikor hosszú perceken keresztül végzi nagydolgát a toaletten – megakad a torkunkon. Ráadásul Big Momma – azaz FBI ügynökünk – beleszeret bűnösnek vélt védencébe (hogyan is lehetne másképp), és mindent elkövet annak érdekében, hogy vallomásra bírja, mert természetesen meg van győződve ártatlanságáról. Szóval a romantikus szál összeszorítja Big Momma hájait, parányi rést sem hagyva a gyanakvásnak. Ez megmarad a nézőnek, aki már alig várja, hogy történjen valami. Valami, ami több annál, mint szerencsétlen Big Momma viszontagságai a komikusnak vélt helyzetekben. Várnánk magát a főbűnöst, aki önszántából szabadult a sittről, és természetesen ezerrel keresi a pénzt. Ehelyett FBI ügynökünk, azaz a Big Momma a templomban, a helyi gyülekezet előtt, a fekete kórus élén (Made in USA) kétszáz decibeles didaktikával arról énekel, hogy mindenki boldog lehet, ha megszabadul nyomasztó titkaitól.

Végül persze Big Momma-ról lehull az álarc – pontosabban fél arcáról, leszakad a háj. Ezzel akár vége is lehetne a földhözragadt helyzetkomikumoknak, de ekkorra megérkezik az igazi Big Momma. Lehet, hogy neki jelleme, sőt személyisége is van?!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3067