KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A pogány madonna

Magyarra fordította...

Zalán Vince

 

Gyanítom, hogy a krimi (film, könyv) közkedveltségének egyik – ha nem is legmeghatározóbb – oka, hogy bonyolult dolgokat tesz számunkra világossá, érthetővé; másképpen szólva: egy olyan folyamat részesévé avat bennünket, amelynek az a fő jellemzője, hogy általa fölfedezzük és megismerjük egy addigelé ismeretlen dolog (bűntény) lényegét. Az „eset” és a „nyomozás” lehet száz- meg százféle, ám ahogyan az ismeretlen ismertté lesz, annak egyértelműen, logikailag követhető módon kell történnie. Mert, megkockáztatom: a krimiben a megismerési folyamat fontosabb annál, hogy mit is ismerünk meg tulajdonképpen.

Világos? Érthető? Egyértelmű? Jól tudom, hogy milyen relatív lehet e szavak jelentése: mert kinek a számára világos, érthető, satöbbi? Elárulhatom: az első időkben feléje se tudtam nézni a világhírűnek mondott Kojaknak. Az ok igen egyszerű: a magam hazai agya ahhoz szokott, hogy ha országos hálózatú takarékpénztárunk egyik fiókjában bármilyen kis címletű pénzemet elhelyezem, azt csakis ott válthatom vissza, (és sehol máshol) – a Kojakban viszont olyan értékpapírok után folyt a gyorsvonat-iramú hajsza, amelyek értékéről, szerepéről és fontosságáról fogalmam sem volt, s ilymódon a különböző értékpapírokkal történő manipulációk és tranzakciók is teljességgel érthetetlenek maradtak számomra. S tudom, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló élménye – kivált filmekkel – másoknak is volt. Ezért is vagyok, talán szentségtörő módon, hajlamos azt gondolni, hogy a „leginternacionalisabb” műfajok egyike, a krimi, sokkal, de sokkal inkább időhöz és térhez kötött, mint ahogyan az általában a mindennapi tudatunkban él. Éppen ezért az a mű, amelyet elsőosztályú kriminek tekintenek az Egyesült Államokban, az nem biztos, hogy idehaza is annak számít; és fordítva: amit Magyarországon elsőosztályú kriminek tekintenek, az nem... De álljunk csak meg! Magyar krimi? Méghozzá filmen? Nos, valljuk be, klasszikus értelemben vett, jó minőségű magyar krimi filmvásznon-tévéképernyőn – nincs. Akkor mi van? Fordítás!

Filmgyártásunk Kojakot már lefordította magyarra. S most íme megszületett a Piedone-filmek első magyar fordítása: A Pogány Madonna. Tegyük gyorsan hozzá: ez utóbbi nemigen emlegethető egy napon a másikkal – annyival jobb ugyanis. A fordítás persze fordítás: A Pogány Madonnában is találkozhatunk az ismert figurákkal: a hatalmas termetű s gyermekien jószívű szuper-hőssel, a furfangos kisfiúval, s találkozhatunk pörölyös ökölcsapásokkal, vad üldözésekkel szárazföldön, vízen s levegőben...

Természetesen nem ezek – szükségképpen a hazai anyagi-technikai viszonyokra redukált – visszaidézése adja a film színvonalát, hanem az átültetés „sajátosan magyar” fordulatai. Vagyis az, ahogyan a szerzők a Pogány Madonna eltűnésének és leleplezésének jól felépített történetébe beleszövik a helyismeretnek, a gyakorlati érzéknek és az életidegenségnek, a személyes bátorságnak és, a gyámoltalan félénkségnek. a könnyed szabadosságnak és a hivatali előírások rigorózus betartásának – kissé általánosabban és rövidebben szólva: a tehetségnek és a tehetségtelenségnek – váltakozó sikerű küzdelmeit. A mi balatoni szupernyomozónk ugyanis valóban szuper: úgy bánik el ellenfeleivel, mintha aprófát hasogatna, vitézül lovagol meg gépkocsit, vitorlást, motorcsónakot, észjárása fürge és határozott. Ám egy dologgal szemben tehetetlen: ha tehetségét nem ismerik el (jelesül épp hivatali főnöke), hanem csak „elnézik” neki kivételes adottságait és képességeit. Ilyenkor büszkén hagyja, hogy lelkét elöntse a szentimentalizmus, konzervsört kortyolgat, s sértődötten félreáll. Persze (kényszerből) ismét segítségét kérik. S a szupernyomozó ismét nekirugaszkodik: jön, lát, győz. Majd megint megpróbálják mellőzni, ő megint megsértődik, majd megint segítségét kérik... és ez így megy, miközben lopják-viszik a Pogány Madonnát. Ez a „mellékes” konfliktus ad egy kis „magyaros fordulatot”, hazai ízt a filmnek. Épp annyit, amennyi elég ahhoz, hogy ne legyen balatonmelléki fiók-Piedone.

De értelmetlen dolog volna túlzott jelentőséget tulajdonítani a Bujtor István és Kern András által Játszott nyomozók acsarkodásainak, s a társadalmi drámákra jellemző szociális érzékenységet, avagy a pszichológiai ábrázolás árnyaltságét számon kérni A Pogány Madonnán. A film egyszerűen „csak” szeretne értelmesen szórakoztatná. Azt is mértéktartással: nem akar Hollywoodot láttatni ott, ahol hungarocellből vannak a bejárati ajtók. A hazai lehetőségekre épít, azokat viszont maximálisan kihasználja. Minden valószínűség szerint a többé-kevésbé következetes arányérzék az, amely A Pogány Madonnát a hasonló típusú hazai alkotásoktól megkülönbözteti. Nem akarja elhitetni nézőivel, hogy a Balaton nagyobb, szebb és veszélyesebb, mint az Atlanti-óceán, de azon van, hogy megmutassa a magyar tenger szépségét; nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy a Balaton-parton folyó autós üldözés nagyszerűbb és veszettebb, mint a metróval versenyre kelő amerikai gépkocsik száguldása, de arra vigyáz, nehogy egyfajta kisközségi rallye-ban legyen részünk. A rendezés jól egyensúlyoz a krimikészítés világ-mintái és hazai feltételei között, fogalmazásmódja sikerrel kerüli el a (mindenáron való) látványosságot és az (állandó) feszültségkeltés csábításait.

Tudjuk, a film funkciója lehet a szórakoztatás is. A Pogány Madonna, Mészáros Gyula rendezése jó, biztoskezű munka. A készítőknek nincs miért szégyenkezniük.

A szupernyomozót Bujtor István alakítja, legtehetségesebb filmszínészeink egyike. Ebben a filmben azonban színészi tehetségéből látunk a legkevesebbet, annál többet akrobatikus képességeiből, nagyszerű vitorlázásaiból. Ami viszont jóleső meglepetés, az az, hogy az ő ötletéből írt forgatókönyv – amit Mészáros Gyulával készített közösen –, fordulatos, anélkül, hogy erőszakolt lenne, izgalmas, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is hihetetlenné válna, jól tagolt, anélkül, hogy unalomba süllyedne. A dialógusok jók, néha kifejezetten szellemesek. (Ezért is olyan kirívóan bántok az „aktualizálások”; például a dájcs markról.) A tehetséggel megírt krimi után, Bujtor István egyszer talán előáll a tehetség „krimijének” forgatókönyvével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/05 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7445