KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Pécsi Játékfimszemle, 1980

A magyar film a világban 1979-ben

Zsugán István

 

Tavaly a budapesti Magyar Játékfilmszemle alkalmából a Filmvilág (1979/4. szám) beszélgetést közölt dr. Dósai Istvánnal, a Hungarofilm vezérigazgatójával A magyar film helye a világban tények, számok tükrében címmel. Most, egy év elteltével, az ezúttal Pécsett megrendezésre kerülő XII. Magyar Játékfilmszemle előtt ismét fölkértük Dósai Istvánt, hogy foglalja össze, mi változott – javult vagy romlott – ez ügyben az elmúlt esztendőben.

Ön tavaly sommásan úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a magyar filmnek külföldön nagy a művészi rangja, erkölcsi presztízse, ehhez képest kisebb a tényleges nézettsége. Az évi átlag húsz magyar játékfilmmel nagyjából fél százalékkal részesedünk a világ évi mintegy négyezres filmtermeléséből, és a világ összes mozinézőjének körülbelül fél százaléka vált jegyet filmjeinkhez – derült ki a globális statisztikákból… Ez, a hozzánk hasonlóan kevés filmet gyártó országok eredményeihez képest, kedvező arány; s még kedvezőbb, hogy ugyanakkor egyetlen év alatt nyolc komoly nemzetközi fesztiválon nyertek díjat magyar játékfilmek, amilyen arányú szakmai elismeréssel a világ egyetlen más a miénkhez hasonló nagyságrendű filmgyártás sem büszkélkedhet… Nos, mi történt az elmúlt évben?

Kezdjük azzal, ami nem változott – s jó, hogy nem változott. (Mert később majd arra is kitérnék, hogy szerintem mi nem jó a változatlanságban.) Változatlanul érvényes a magyar film különleges nemzetközi presztízse, szakmai, kritikai elismertsége. Változatlanul a „magyar filmcsodáról” cikkeznek tekintélyes külföldi lapok, és 1979-ben is nyertünk néhány fontos fesztiváldíjat – bár kevesebb film, kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az év legkiemelkedőbb sikerét külföldön az Angi Vera aratta, elnyerte Cannes-ban a Kritikusok Díját, a San Sebastian-i Rendezés Díját és több más fesztiváldíjat Egyesült Államok-beli és latin-amerikai fesztiválokon. De a magyar filmek fesztiváldíjai számának bizonyos csökkenése nem érintette a filmművészetünkről kialakult kedvező összképet; s az is változatlan, hogy filmjeinknek sok a lelkes híve külföldön – elsősorban szakemberek, kritikusok körében –, de ehhez képest kevés a nézője. S nemcsak Nyugat-Európában; csökkentek a nézőszámaink a szocialista országokban is. Bár az 1979-es összesített statisztikák még nem készülhettek el, az előrejelzésekből kitűnik, hogy ez évben a szomszédos országokban is kevesebben néztek magyar filmeket. De ez nem is lehet meglepő a filmtermésünk ismerőinek, hiszen amit az egyik legnépszerűbb műfaj, a vígjáték kínálataként átvételre javasolhattunk, az 1979-ben egyedül a Mese habbal volt (s azt egyetlen ország sem vette át). A másik népszerű műfajt, a történelmi kalandfilmet két alkotás képviselte: A trombitás és a Rosszemberek. Előbbit egy, utóbbit három szocialista ország vette át, s legtöbben azt kifogásolták, hogy legyenek szakmailag bármilyen elsőrangúan elkészítettek is ezek a filmek, ez a műfaj világszerte elsősorban a fiatal korosztályokat vonzza a moziba; – viszont a filmekben ábrázolt erőszak- és szexjelenetek, különösen pedig az erőszakos szex jelenetei miatt ezeket eleve csak „18 éven felülieknek” besorolással lehet bemutatni, tehát maguk a filmek kizárják potenciális nézőtáboruk többségének korosztályait.

– S hogyan alakult a magyar filmek sorsa a nyugat-európai mozikban?

Nézzük a legszemléletesebbet, a párizsi statisztikákat. Miért éppen azt? Mert ez Nyugat-Európa „mozifővárosa”, itt a legjobb és legrétegzettebb a mozihálózat, legváltozatosabb a filmkínálat, s a magyar filmek is itt jutnak fórumhoz leginkább. (Az összes többi nyugat-európai fővárosban rosszabb a helyzet, minden tekintetben.) A mellékelt nézettségi statisztikákhoz tudni kell: ahhoz, hogy egy párizsi forgalmazónak megtérüljenek a befektetései, feliratos változat esetében negyvenezer, szinkronizáltan kétszer annyi nézőre van szüksége egy filmnél. A számok sajnos azt tanúsítják, hogy 1978/79-ben mindhárom Párizsban játszott filmünk anyagi kudarc volt francia forgalmazójának; amit csak ideig-óráig kompenzálhat az erkölcsi siker, és nem túl biztató a közeljövő esélyeire nézve. (Az egy évvel azelőtt bemutatott Örökbefogadásnak még negyvenezer nézője volt Párizsban.) Megjegyzendő: rendkívül fontos közvetítő-fórumai filmjeinknek Nyugat-Európában a televíziók, amelyek révén sok-tízmilliós nézősereghez jutnak el. De minthogy a külföldi tévék is csak körülbelül fölbecsült nézettségi adatokkal dolgoznak, filmjeink ilyen hatásáról nincsenek pontos, megbízható statisztikáink.

Ugyanakkor a „piac cenzúrájától” független, kultúrpolitikai jellegű filmrendezvényeink rendkívül látványos sikereket arattak 1979-ben…

– Ez a kép napos oldala: kihasználva a magyar film iránt megnyilvánuló nemzetközi érdeklődést, több olyan nagyszabású vetítéssorozatot sikerült rendezni különféle országok kulturális szerveinek közreműködésével, amelyek páratlanok a magyar film egész eddigi történetében. Ezek a rendezvények rendkívül kedvező visszhangot keltettek – elsősorban értelmiségi, haladó körökben; megerősítették a filmművészetünk, s ennek révén az országunk, kultúránk, kultúrpolitikánk iránti megbecsülést. Helyszűkében csak a három legjelentősebbet említem. 1979-ben került sor először magyar filmbemutatósorozatra az Egyesült Államokban és Kanadában. New Yorkban kezdődött, a Modern Művészetek Múzeumában, s folytatódott Chicagóban és Torontóban, és folytatódik 1980-ban Washingtonban, Los Angelesben, San Franciscóban, Vancouverben és más városokban, összesen 21 (!) magyar játékfilmet tartalmazó összeállítás ez; ennyien és ilyen széles körben még soha nem nézhettek meg az érdeklődők magyar filmeket Amerikában. Jelenleg folyik Párizsban, a Pompidou-központ két termében és a Chaillot-ban egy ösz-szesen 80 (!) játékfilmünket (plusz dokumentum- és rajzfilmjeinket) felsorakoztató magyar filmkiállítás; s ha nem is ekkora méretű, de hasonló jelentőségű volt a novemberben lezajlott római magyar filmhét, amely szintén a mai magyar filmművészet eddig legnagyobb szabású bemutatkozása volt Olaszországban. Az árnyoldal viszont: jó dolog, hogy 21 magyar filmet három héten át telt házak előtt vetítenek; ennél talán csak az lenne jobb, ha egy-egy magyar filmet is telt házakkal játszanának ennyi ideig.

– S az ilyen ünnepi rendezvények sikerei alkalmasint egyengethetik a magyar filmek későbbi útját a nyugat-európai kereskedelmi forgalmazásban is…

– Kétségkívül: egy-egy ilyen nem kereskedelmi jellegű bemutatkozás sikere remélhetőleg utat tör filmjeink számára a mozikba is; ahogyan például most először kerültek viszonylag széles körű forgalmazásra magyar filmek az Egyesült Államokban (1979-ben a Herkulesfürdői emlék, az Ők ketten, a Veri az ördög a feleségét; 1980-ra tervezik az Angi Vera bemutatóját); mindez rendkívül fontos eredmény akár az egy évvel ezelőtti helyzethez képest.

S vajon a tavaly februári budapesti játékfilmszemle kedvező sajtóvisszhangjának mekkora tényleges szerepe volt mindebben?

– Döntően hozzájárult ahhoz, hogy fönnmaradt, s eleven, sőt továbbterjedt a magyar filmművészet nemzetközi jó híre, már említett magas presztízse. S például egyik konkrét, pénzbevételekben is realizálódó eredménye: az Angi Vera című film nemzetközi fölfedeztetése. Amikor itt Budapesten egyszerre száznál több külföldi kritikus, szakember tetszését megnyerte a film – ezt követően jó híre már megelőzte fesztiválszerepléseit, bemutatóit. Románia és Jugoszlávia kivételével az összes szocialista ország átvette, s megvásárolta Algéria, Anglia, Belgium, Brazília, Dánia, az Egyesült Államok, Franciaország, Írország, Mexikó, Olaszország, Svédország… Elgondolkodtató, hogy itthoni bemutatójakor a kritika is, a közönség is eléggé langyos fogadtatásban részesítette a filmet; mi magyarázhatja e – s ez esetben a fellengzősség veszélye nélkül használható a jelző –: világsikert? Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, nekem úgy tűnik fel, hogy a világ filmművészetében és befogadói közvéleményében határozott fordulat történt a realista, valóságos, átélhető emberi gondokról szóló filmek felé, s ennek a nézői igénynek világszerte is rendkívül kevés film felel meg valóban magas művészi színvonalon. Az Angi Vera különleges sikerének ez az egyik, általánosítható tapasztalata…

– S végül ami szintén nem változott tavaly óta a magyar filmművészetben, azt filmjeink egyik régi barátja, az olasz Lino Micicché fogalmazta meg frappánsan a római filmhéten rendezett kerekasztalvita során, valahogy ilyenformán: „évek óta változatlanul magas a magyar filmművészet átlagszínvonala; de abban a megállapításban, hogy a filmek nem változnak, benne rejlik a bírálat is: nem változnak, tehát kevéssé újulnak meg – s ez negatív irányú változás”. Meglehet, nagyon sommás, de talán szintén továbbgondolásra érdemes megjegyzés…

Visszatérve a Játékfilmszemlére: úgy tudjuk, idén Pécsett jóval kevesebb külföldi vendéget fogadnak, mint tavaly Budapesten.

– Sajnos, az ismert gazdasági okok, főképpen a költségek megnövekedése miatt a tavalyinál sokkal kevesebb, összesen mintegy huszonöt külföldi kritikust láthatunk vendégül. (Pécsett a szállodában csupán a kötelező reggeli 100 forint…) S ott a vetítési, technikai lehetőségek sem olyanok, mint Pesten: itt levetíthettük a legfrissebb, még kétszalagos munkakópiában levő filmeket is, ott csak a standard-kópiákat stb. Az adottságok meghatározzák a pécsi találkozó lehetőségeit. S hogy ez hol fog hiányozni? Kétségkívül kisebb lesz az esély filmgyártásunk legjava termésének olyan fölfénylésére, amit a száznál több külföldi szakember együttes élményéből fakadó egyszeri hatás hozhatott létre. De filmjeink külföldi szereplése tovább folytatódik, s remélhetőleg sikeresen. Tavasszal mutatják be például több nyugat-európai fővárosban a Magyar rapszódiát és az Allegro barbarót, Párizsban a Kedves szomszédot; premier előtt áll az Egyesült Államokban is, meg a felsorolt többi országban az Angi Vera, s még néhány más filmünk. A tanulságokra talán majd e bemutatók tapasztalatainak birtokában, később érdemes lesz visszatérni.

 

 

Párizsban 1978/79-ben bemutatott magyar filmek nézőszámai 1979 novemberéig:

 

Egy erkölcsös éjszaka (6 hétig játszották) 29 810 néző

Olyan, mint otthon (6 hétig játszották) 12 557 néző

Ha megjön József (6 hétig játszották) 9 607 néző

 

A Párizsban 1978/79-ben bemutatott lengyel filmek nézőszámai 1979 novemberéig:

 

A wilkói kisasszonyok (27 hét után; még játsszák) 142 956 néző

A márványember (23 hétig játszották) 115 454 néző

Érzéstelenítés nélkül (7 hét után; még játsszák) 81 358 néző

Védőszínek (5 hét után; még játsszák) 7 312 néző

 

 

Kimutatás az európai baráti országok által 1979-ben átvett filmekről

Á – átvett; B = újbóli megtekintésre bekérve

 

Játékfilmek:

SzU

Bulg.

B.-TV

Cseh.

Cseh.-TV

Lengy.

L.-TV

NDK

NDK-TV

Rom.

Jugo.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Angi Vera

Á

Á

 

Á

 

B

 

Á

 

 

 

Az erőd

Á

Á

 

Á

 

 

 

 

 

 

 

Magyar rapszódia

 

 

 

Á

 

Á

 

 

 

 

Á

Allegro Barbaro

 

 

 

Á

 

 

 

 

 

 

 

Fogjuk meg és vigyétek

Á

Á

 

 

 

Á

 

Á

 

Á

 

Hat holdas rózsakert

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7997