KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Osama

Vajda Judit

 

Van egy afgán mese, melyben egy szegény fiú dolgozni kényszerül, hogy eltartsa lánytestvéreit. Fáradtan hazaérve a munkából mindennap így sóhajt fel: „Bárcsak lánynak születtem volna, hogy ne kelljen dolgoznom!”. Siddiq Barmak afgán rendező filmjében ennek a mesének éppen az ellenkezője történik: egy tizenkét éves kislány kívánja (pontosabban kívánják helyette), hogy bár született volna fiúnak, hogy dolgozhasson – családja ugyanis férfi, és így családfenntartó nélkül maradt. De ahogy a bölcs nagymama megmondja: egy nő nadrágban, rövid hajjal férfinak látszik. A lánynak tehát levágják a haját és férfiruhába bújtatják, hogy dolgozni mehessen. Szinte szükségszerűen kiderül azonban az igazság, és ami ezután történik, az csak egy olyan korban és egy olyan országban történhet(ne) meg, mint amilyen a tálibok uralta Afganisztán nem is olyan régen volt.

A film alaphelyzete ismerős lehet, ha máshonnan nem, a Yentl című musicalből – ám a párhuzamnak a Barbra Streisand-opusz és Siddiq Barmak műve között itt vége is szakad. Az Osama igazi dokumentumdráma – a legjobb fajtából. A benne játszó színészek egytől egyig amatőrök, az utcáról válogatták be őket. A kamera pedig csupán egy a szereplők közül: együtt menekül a vízágyú elől a tüntető nőkkel és jócskán kap az ütésekből is, ha arra kerül sor. A nagyfokú realitás ellenére ugyanakkor van valami költői, melankolikus Barmak filmjében. Ahogy a hétköznapi aktusok, a dinnyeszelés, a tej kitöltése mind különös fontosságot nyernek – és nem csak azért, mert egy megszállt országban a köznapi dolgok is luxusnak számítanak. Ezek után azon már ugye senki sem fog meglepődni, hogy az afgán rendező kedvence a két iráni filmes: Mohsen Makhmalbaf (Gabbeh; Salaam Cinema) és Abbas Kiarostami (A cseresznye íze). Az Osama csendes, egyszerű történet egy olyan országból, ahol a nők még ma is keserűen sóhajtanak fel: „Istenem, bár fiam lenne, ne lányom!”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1610