KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piros pulóver

Kovács András Bálint

 

Azt hiszem, ezt a címet csak jobb híján adták szerzői a filmnek. A nevezett ruhadarabnak ugyanis vajmi kevés köze van a film lényegéhez. Igaz, hogy bűnjel, és a legfőbb terhelő bizonyíték lehetne egy ártatlanul gyanúsított fiatalember ellen, a történet során mégis elveszti minden jelentőségét. Nemcsak azért, mert a rendőrség, miután nem tudja bizonyítékként felhasználni a fiú ellen, eltekint tőle, hanem azért is, mert gyenge bizonyíték lenne: a gyilkos a bűntény napján ugyanis – erről meggyőződhetünk – nem piros pulóvert, hanem szürke zakót viselt. A lényeg az, hogy a piros pulóverrel együtt a nyomozás egész története is jelentéktelenné válik (már az első tíz percben kiderül, hogy itt valakit ártatlanul fognak elítélni, és hogy a nyomozás igazságtalanságok sorozata lesz); mindvégig arra várunk, hogy a film valami sokkal fontosabbat próbáljon bebizonyítani annál, mint azt, hogy a piros pulóver fontos tényező a bűntény felderítésében. Talán nem is baj, hogy az elejétől fogva tudjuk: a gyenge idegzetű, túlérzékeny fiatalember nem ölte meg a kislányt, s ennek ellenére halálra fogják ítélni; – hanem az, hogy ahelyett, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottságot elemezné mélyebben, a rendező kizárólag a már teljesen érdektelenné vált nyomozás részleteivel bíbelődik. Úgy lötyög ez a filmen, akár a piros pulóver a vékony fiún: nem az van benne, ami (aki) igazán fontos lenne. Ha egy kicsit is többet tudna mondani annál, hogy ki vagyunk szolgáltatva a rendőrség önkényének, nem volna olyan bosszantó, hogy a per gyakori fordulataival még a végén is felcsillantja az illúziót: talán mégis lehet bízni az igazságszolgáltatásban.

Egy André Cayatte nevű rendező jut eszembe, aki szinte egész életművében azt keresi, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. De neki is csak ritkán sikerült a rendőri és bírói önkények és tévedések mögött a kiszolgáltatottság mélyebb okait kitapintania. A piros pulóver rendezőjének ez talán nem is állt szándékában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7250