KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nathalie második élete

Parádi Orsolya

La délicatesse – francia-svéd, 2011. Rendezte: Stéphane Foenkinos, David Foenkinos. Írta: David Foenkinos. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Emilie Simon. Szereplők: Audrey Tautou (Nathalie), François Damiens (Markus), Bruno Todeschini (Charles), Mélanie Bernier (Chloé). Gyártó: 2.4.7. Films / StudioCanal. Forgalmazó: Ristretto Distribution. Feliratos. 108 perc.

Nehéz elhinni, hogy az autóbalesetben váratlanul életét vesztő, tökéletes François helyét bárki is betöltheti Nathalie szívében. Pedig a lány családja és barátai örülnének, ha háromévnyi gyász után végre történne vele valami, a munkamánia elhatalmasodásán túl. A francia-svéd vegyes vállalatnál a főnöke próbálkozik ugyan elcsábítani a pezsgős vacsora után, de hiába. Ekkor lép be a képbe az elsőre jelentéktelen és csúnya, nagydarab svéd munkatárs, Markus, és elcsattan egy váratlan csók, ami mindenkit meglep. Főleg Nathalie-t, aki adja. Annyira valószerűtlen, hogy hiába tudja a néző, ebből románc lesz, nem hiszi el. És ez talán a Foenkinos testvérek filmjének legnagyobb erőssége. Amellett, hogy a francia-svéd kulturális különbségeket igen szórakoztatóan tálalja, megkapó bájjal mesél arról, hogy egy bizonyos élettapasztalat birtokában már tényleg a külalak burka mögé lát az ember, ha megnyugvást és életre szóló partnert keres.

Szerencséje van Audrey Tautou-nak, mert a legutóbbi gyengécske limonádé, a Mosás, vágás, ámítás után ismét egy igazi drámai szerepben mutathatja be, mit tud. És azért is, mert François Damiens a partnere, aki a közelmúltban számos francia és belga vígjátékot dobott fel fizimiskájával és tehetségével – ott a Szívrablók, a Finánc a pácban vagy korábban a JCVD. A széles fogsorú, benga belga karakterszínész itt szerelmes bohóc. Olyan esendő, mint egy gyerek, és úgy néz át rajta mindenki, hogy muszáj azonosulni vele. Mégsem szerencsétlen, mert ahogy a film egyik legzseniálisabb jelenetében a féltékeny főnök részegen kifakad: van humora. Emellett poétikus lelkű, és ami a legrosszabb, még udvarias is.

A néhol kissé leülő, de összességében jó tempójú és szívből szerethető romantikus komédia nem csak arról győzi meg a nézőt, hogy van élet a halál után is, hanem hogy néha a legfurcsábbnak tűnő párosítás a nyerő kombináció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11204