KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megint a régi nóta

Bikácsy Gergely

 

Alain Resnais új filmjében először Párizs német megszálló-parancsnoka, Chollwitz tábornok fakad dalra. Talán Chevalier egy régi sanzonát zengi, fülünk és francia sanzon ismeretünk legyen tengernyi, hogy megállapítsuk. E bevezető jelenet egy hatvanas évekbeli francia szuperprodukció meglevő képsor-töredékét használja, később Resnais-nek már idegen képsorokra nem, csak idegen hangokra van szüksége, meg idegen dallamokra. Legutóbb Woody Allen lepte meg azzal a nézőt, hogy dalra fakad. Ez új szín a palettáján, a filmje meg az amerikai zenés film előtti gunyoros hódolat inkább, mint a giccs paródiája.

Resnais filmje furcsa képződmény. Állandó (Sabine Azéma, Pierre Arditi, André Dussolier), meg új színészei csikorgóan komikus hatást keltenek, amikor hirtelen Chevalier, Gilbert Bécaud, Aznavour és Dalida valódi, régi sanzonjaira tátognak. Van, hogy öt másodpercig, van, hogy fél percig, ennél hosszabban soha. Vihogunk vagy sikkantunk, aztán foszlik a meglepetés sokkos öröme. Ráadásul jónéhány kultikus giccsdal nekünk itt a Művész Moziban semmit nem mond. A giccses örökzöld-töredékre fakadó szereplők méltányolható, ízlésesen bonyolított komédia szövevényében leledzenek. E komédia érezhetően elüt a dalbetétek szövegétől, zenéjétől. Olyan, mintha egy tűrhető formában levő René Clair állna a kamera mögött, de csak a történetszövés, meg a jó színészi játék miatt olyan. A slágertöredékek gondosan és recsegve szétlyuggatják a szórakoztató históriát (melyben egy ingatlan-ügynök beleszeret pimasz főnökének idegenvezető-egyetemista menyasszonyába, és más ingatlanügynökök is mulatságos kalandokba keverednek).

Operett vagy sláger-univerzum, a blődli mint mélyre világító eszköz? A magyar nézőtől nem teljesen idegen az ilyesmi. Gombrowicz színműve, meg Ascher Állami áruháza, Gazdag Gyula, Jeles András zenés abszurdjai: láttuk és érteni véltük értelmüket, más nézők érteni vélték idegenkedésüket. Xantus Eszkimó asszonyának is volt hasonló rétege - mondom, Resnais filmje nem kelti a sohasem látott különlegesség örömös borzadályát.

A francia kritika bókolva ünnepli. Bevallom, bár magam is szórakoztam a vetítés alatt, fogalmam sincs, miféle szándékok vezették a Marienbad egykori, a Smoking-No smoking tegnapi rendezőjét. Művészet-megújító, filmnyelv-teremtő alkotóból már jó ideje a filmes elbeszélésmód mesterbűvésze, az ember idült örömmel bólintgat láttán. Most vállat vontam: olyasmit csinál, amit bizonyára nem sokan, de azért még tucatnyian tudnának.

„Bravúrstikli.” Mintha ez lenne Alain Resnais fura becsvágya, mintha vezekelni szeretne a Marienbadért vagy a Murielért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3868