KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nem akarok felnőni

Szentistványi Rita

 

„Nem keresek többé választ a kérdésekre, kérdéseket keresek a válaszokhoz. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, létezem-e egyáltalán!” – egy tizenegy éves fiú mondja ezeket a mondatokat, s tucatjával idézhetnénk hasonlókat Kay Pollak filmjéből.

Az alaphelyzet már-már közhelyszerű: a stabil családi élet hiányát szenvedő, biológiai és társadalmi identitászavarokkal küszködő gyerek nekivág a nagyvárosnak. Kiürült világ, csődbe ment életek stációit járja végig. A végletes, olykor morbiditás határát súroló szituációk törvényszerűen mutatnak egy irányba: a perifériára. De a rendező – aki egyben a forgatókönyv társszerkesztője is – nem bízott csak a szimbolikusan értelmezhető képek erejében, s kis hősével többször el is mondatja, hogy ő önmagát, s a csak önmagában megvalósítható szabadságot keresi. A szimbólum így a filmben allegóriává egyszerűsödik. Az egzisztencialista filozófia hétköznapivá oldódott fogalomrendszere pedig gyomorszorítóan bizarrá teszi a filmet.

A kis Thomas Fryk mindent el tud játszani, mindent el tud hitetni. Szinte ki vagyunk neki szolgáltatva. Ugyanakkor a néző valamiféle egészséges életösztönnel kapkod levegő után: nem lehet, hogy ezt s így megfogalmazhatja egy gyerek. Mert ha mégis, akkor már minden mindegy, s legfeljebb a rezignáció és a depresszió között választhatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6844