Láttuk még

Nem akarok felnőni

Szentistványi Rita

„Nem keresek többé választ a kérdésekre, kérdéseket keresek a válaszokhoz. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, létezem-e egyáltalán!” – egy tizenegy éves fiú mondja ezeket a mondatokat, s tucatjával idézhetnénk hasonlókat Kay Pollak filmjéből.

Az alaphelyzet már-már közhelyszerű: a stabil családi élet hiányát szenvedő, biológiai és társadalmi identitászavarokkal küszködő gyerek nekivág a nagyvárosnak. Kiürült világ, csődbe ment életek stációit járja végig. A végletes, olykor morbiditás határát súroló szituációk törvényszerűen mutatnak egy irányba: a perifériára. De a rendező – aki egyben a forgatókönyv társszerkesztője is – nem bízott csak a szimbolikusan értelmezhető képek erejében, s kis hősével többször el is mondatja, hogy ő önmagát, s a csak önmagában megvalósítható szabadságot keresi. A szimbólum így a filmben allegóriává egyszerűsödik. Az egzisztencialista filozófia hétköznapivá oldódott fogalomrendszere pedig gyomorszorítóan bizarrá teszi a filmet.

A kis Thomas Fryk mindent el tud játszani, mindent el tud hitetni. Szinte ki vagyunk neki szolgáltatva. Ugyanakkor a néző valamiféle egészséges életösztönnel kapkod levegő után: nem lehet, hogy ezt s így megfogalmazhatja egy gyerek. Mert ha mégis, akkor már minden mindegy, s legfeljebb a rezignáció és a depresszió között választhatunk.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6844

Cikk értékelése:

szavazat: 1060 átlag: 5.63