Vita a filmforgalmazásrólZárszó helyettA szerkesztőség
Folyóiratunk állandó törekvése, hogy időről időre teret adjon olyan vitáknak, amelyek célja, hogy elemezzék a magyar filmkultúra egy-egy neuralgikus pontját, s hogy közös gondolkodással, esetleg konkrét javaslatokkal elősegítsék a javítás munkáját. Ez a meggondolás vezette szerkesztőségünket akkor is, amikor a filmforgalmazás évek óta vajúdó ellentmondásait, nehézségeit és problémáit vizsgáló cikkek, különböző vélemények közlésére vállalkozott. Megerősítette ebben a döntésben az is, hogy a szakemberek s a szakmai (sokszor nemcsak a szakmai) közvélemény jelentős része a közönség és a magyar film megromlott kapcsolatának egyik okát a filmforgalmazás elégtelen működésében látta. A tavaly márciusban megkezdett vita elindítására a magyar filmforgalmazás vezető vállalatának, a MOKÉP-nek az igazgatója vállalkozott, aki tanulmányában széleskörűen ismertette a forgalmazás helyzetét és távlati terveit. Ezzel jó alapot nyújtott a vitához, jóllehet a későbbiekben néhány hozzászóló egyes megállapításait (olykor élesen) vitatta, s része volt abban is, hogy a vita fölülemelkedett a mozik nyikorgó székeit unos-untalan fölemlegető fölületes kritika színvonalán.
A hozzászólók – filmrendezők, forgalmazók, szociológusok – írásaiban rendre nyilvánosságot kaptak azok az alapvető szellemi és anyagi tényezők, amelyek a magyar filmforgalmazást ténylegesen meghatározzák, így igen részletesen szó esett a film és a néző találkozásának színhelyéről, a moziról: közelebbről, hogy milyen kevés is a mozik építésére és főként karbantartására fordítható pénzösszeg, hogy milyen drága az üzemeltetés, – s hogy az üzemvezetők miért nem képesek szellemi gazdái lenni az általuk irányított moziknak. Hangsúlyosan beszéltek a mozik területi megoszlásának ellentmondásairól, mindenekelőtt a vidék nehézségeiről; s többek közt javaslat történt egy budapesti, belvárosi filmcentrum kialakítására is (amellyel egyébként foglalkozott a televízió Stúdió ‘81 című műsora is). Többen kifogásolták a műsorpolitika kiegyensúlyozatlanságát, s tették szóvá a kópiagazdálkodás nehézségeit és visszásságait. Interjú-sorozat készült a megyei moziüzemi vállalatok sok tekintetben hátrányos helyzetéről, de kiviláglott az is, hogy egyes megyei moziüzemi vállalatoknál megvan az a napjainkban oly fontos vállalkozói kedv és szellem, amely motorja lehet a kibontakozásnak. A forgalmazás működési elvei közül legtöbb kritikát az úgynevezett preferáció kapta; a vitaindító legtöbbet idézett megállapítása lett: „...a művelődéspolitikai és a „közönség”-preferencia – enyhén szólva – nem egészen fedi egymást”.
Többen és nyomatékosan fejtegették a filmforgalmazás és a filmgyártás konstruktív együttműködésének szükségességét, olyan gazdasági szabályozás megteremtését, amely egyszerre szolgálja a nívós magyar filmek elkészítését, s e filmek és közönségük „egymásra találásának” (szellemileg és gazdaságilag) egyaránt hozzáértő megszervezését; s amely együttműködés inspirálója lehet a magyar filmet támogató és védő filmtörvény megalkotásának is.
A fejlesztés szükségessége, a konkrét változtatás igénye általános jellemvonása volt a vitacikkeknek. „Ahhoz, hogy valami megváltozzon, valamit meg kell változtatni” – idézi Marxot az egyik hozzászóló; „Filmreformra van szükség!” – adja cikkének címéül egy (az előzővel egyébként vitatkozó) másik szerző. Ám ez már a következő „fokozat”, amely kívül esik folyóiratunk illetékességi körén, s ezért a filmforgalmazásról szóló vitát lezárjuk. Lezárjuk abban a reményben, hogy a „változtatás”, „reform” felelősei figyelembe veszik és hasznosítják a vitában elhangzottakat, s meglesz bennük az a javító akarat, amelyet a vitában részt vevő hozzászólók mindegyikénél tapasztalhattunk.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1462 átlag: 5.52 |
 |
|
