KönyvÖnarckép, brit színekbenTakács Ferenc
Olvasmányos adattár a szigetország filmjeiről.
A brit film önéletrajza ez a könyv, brit filmlexikon érdekesen új és sok tanulsággal kecsegtető változatban. A szócikkek a rendező, filmszínész, producer, zeneszerző vagy operatőr fényképével és filmográfiájával kezdődnek, ezt rövid életrajzi vázlat követi, majd megszólal – akár vele készült interjú keretében, akár más formában – a szócikk alanya, s ő mondja el, milyen is (volt) brit filmkészítőnek lenni. A mai összképet rövid utószó vázolja fel, de a könyv szerzője-szerkesztője, Brian McFarlane ebbe is beledolgoz néhány részletet egy interjúból, amelyet Anthony Minghellával, Az angol beteg rendezőjével készített. Minghella egyebek között érinti azt a kérdést, amely minden ilyen brit tárgyú enciklopédikus összefoglalásnak a logikai és szerkesztési buktatója: mitől brit film a film, és mitől brit rendező a rendezője? A brit film – lényegében a második világháború óta – egy nagyobb angol nyelvű filmgyártási közeg része, ahol angol, amerikai, ír, skót, ausztrál rendezők, színészek, operatőrök és producerek vannak állandó mozgásban és rendeződnek újabb és újabb kombinációkba az adott film elkészítéséhez. Sem a közreműködők állampolgársága, sem az elkészült film valamiféle nehezen megfogható „britsége” nem kínál elegendő fogódzót vagy egységesen használható kritériumot. Ez persze régi probléma, de megoldhatatlansága ebben a könyvben is eredményez néhány bizarr hiátust. Például csupán egyetlen egyszer fordul elő John Boorman a neve, aki legalább két töményen angol film, Az utolsó Leó és az Excalibur rendezője, de külön szócikket nem kapott, mint ahogy Richard Lester sem (talán A csábítás trükkje vagy az Egy nehéz nap éjszakája nem brit filmek voltak?).
Persze vannak véletlenek is, hiszen mennél több az anyag, annál nagyobb az esélye annak, hogy valaki vagy valami kimarad. Michael Radford is megérdemelt volna egy szócikket, de kénytelen beérni egy félmondatos utalással, s ugyanígy, csupán az egyik interjúban említik a hatvanas évek egyik legérdekesebb brit filmjét, Anthony Simmons Four in the Morning-ját (Hajnali négykor, 1965). Az időszak egy másik jeles filmjéről, a nálunk Sztriptízbár a Sohóban címen futott The Small World of Sammy Lee-ről pedig semmi sem szerepel a kötetben, még a címe sem fordul elő.
Egy ilyen terjedelmű munkában az ilyesmi persze aligha kerülhető el, s voltaképpen szemet hunyhatunk felette. A kitűnő könyv gazdagon személyes ismeretek tömegét tartalmazza, olvasmánynak és adattárnak egyaránt beválik. S tartalmaz egy paradox hibát, mely igazi csemege, ezért búcsúzóul megemlítem: Peter O’Toole és Philip Noiret emlékezetes filmje, a Murphy háborúja a könyvben Murphy törvénye címen szerepel. Azaz ezúttal – a nyomda ördöge képében – magán Murphyn is beteljesedett Murphy filmcímtörvénye („Ha egy címet el lehet írni, el is fogják írni”).
Brian McFarlane: An Autobiography of British Cinema. Methuen, London, 1997. A könyvet a Pendragon Könyvesbolt forgalmazza.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 985 átlag: 5.4 |
 |
|
