KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

3D revolúció

David R. Ellis: A végső állomás 3D

A halál ezer arca

Sepsi László

A 3D vonzza a horrort.

 

A filmtörténet látványos technikai újításai az elmúlt száz évben igen hamar ráleltek a számukra leginkább megfelelő műfajokra, legyen szó a szélesvászon és a történelmi kalandfilm románcáról vagy éppen a musical és a legújabb hangrögzítési technikák egymásra találásáról. A horror és a háromdimenziós film az ötvenes évek óta alkot meghatározó párost: a borzalomkeltés igénye és a 3D kínálta sokkoló attrakció szintézise Andre de Toth Panoptikumában és A fekete lagúna szörnyében bizonyította életképességét, hogy a nyolcvanas évekre a technika kifulladó szériák mankójává váljon (Jaws 3-D, Amityville 3-D), majd az új évezredben a slasherfilmmel visszataláljon a legtisztább attrakciós mozihoz.

Tekintve, hogy néhány, az alműfaj határait feszegető alkotás kivételével a slasher alig több szex-és erőszakjelenetek permutációval létrehozott sorozatánál, minimálnarratívái – mint azt már a Péntek 13 3-D is bizonyította – kiváló hordozót kínálnak a 3D nyújtotta puszta hatáskeltésnek, miközben a műfaj többnyire tizen-huszonévesekből álló közönsége egyben az efféle ámulatkeltő trükkökre is meglehetősen fogékony célcsoportot biztosít. A szintén idén mozikba került Véres Valentin 3D a vászonból kivágódó csákányaival és az antagonista ámokfutásának otthont adó bányászváros tárnáinak mélységillúziójával tökéletesen hozta a koncepciótól elvárt hatásszintet, de a Végső állomás-széria negyedik epizódja még tovább megy a hangsúlyok eltolásában, 3D-ben prezentált kreatív halálnemek sorozatává redukálva az elbeszélést. Az ezredfordulós tinihorror-hullám nagy túlélője a „halált nem cselezheted ki” közhelyének illusztrációja során megszabadult a hagyományos antagonistától, hogy helyét végzetes véletlenek sorozata vegye át, a szúró-vágófegyverekkel véghezvitt gyilkosságokét pedig az ezen véletlenek által előidézett (nemritkán igen komikus) halálesetek. A jelen epizódot jegyző David R. Ellis – a Kígyók a fedélzeten már bizonyította, hogy Ellis-nek jó érzéke van az exploitation-alapötletek végsőkig pörgetéséhez – ennek megfelelően minden alkalmat megragad, hogy a vásznat a nézőtér felé repülő-kinyúló tárgyak töltsék be, a robbanó versenyautótól a pezsgősdugóig, esetenként párhuzamos montázsban egyszerre több creative kill előkészületeit is egymás mellett futtatva. A halállista megszakításán fáradozó huszonéves „hősök” nem többek a befogadó ingerküszöbét célzó apparátus ágyútöltelékeinél, miközben Ellis a legkülönfélébb trükköket bevetve próbálja megadásra kényszeríteni nézőjét – ennek csúcspontja például egy 3D-s vetítésen bekövetkező, többszörösen önreflektív kataklizma. A leplezetlen hatásvadászattal tüntető 3D-s horrorfilm visszavezet a filmtörténet kezdetéig: több, mint száz év után az attrakcióra éhező nézősereg újra félreugorhat a feléje száguldó szerelvény elől.

A VÉGSŐ ÁLLOMÁS 3D (The Final Destination)­ – amerikai, 2009. Rendezte: David R. Ellis. Szereplők: Bobby Campo (Nick), Shantel VanSanten (Lori), Krista Allen (Ally). Forgalmazó: InterCom. 82 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 11-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9879