KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Útközben

Maupassant, jutányos áron

Bársony Éva

 

Ha egy rendező annyi változatban tett kísérletet arra, hogy bizonyítékokkal szolgáljon a nő és férfi kibékíthetetlen ellentétéről, mint ahányszor ezt az Örökbefogadás, a Kilenc hónap, az Ők ketten és az Olyan, mint otthon rendezője tette, mivel folytatja tovább?

Mészáros Márta visszakanyarodik a kiindulóponthoz.

Az Útközben, amelynek forgatókönyvét a rendező és állandó főszereplője, Jan Nowicki írta, egy szerelem történetét meséli el olyan szakmai biztonsággal, szórakoztatóan és felületesen, hogy bármelyik „szerelemben utazó” igényesebb francia filmrendező felvállalhatná. Még a helyszínek se okoznának különösebb gondot, egy tengerparti esküvői jelenet kivételével a magyar és a lengyel „belsők” és „külsők” mutatós jelentéktelensége bármely más helyszín mutatós jelentéktelenségével fölcserélhető. És miután az a valóság, amely két ember kapcsolatát mondjuk a Rómeó és Júliától kezdve Anna Karenináig és tovább – hogy legalább a példáinkban ne legyünk szerények – a halandó magánügyek közül átmenti a halhatatlan szerelmek sorába, az a valóság a filmből tapintatosan kimaradt, az Útközben szerelmi sztorija térben és időben bármerre elmozdítható.

Az Útközben alig hasonlít a rendező előző filmjelhez. Szelíd érzelmessége, amit a valóság durva eseményeitől mentesített külvilág nem zavar meg tapintatlanul, alkalmas arra, hogy nosztalgiákat ébresszen egy időtlen kor iránt, amiben az ember kedvére szenvedhet vagy ujjonghat a szerelemtől anélkül, hogy egy adott kor adott körülményei közötti létezés nyűgeivel és konfliktusaival is bíbelődnie kellene. Azt látszik bizonyítani, hogy Mészáros Mártának a „lélek húrjaihoz” is van érzéke, de ahogyan ezt előadja, az eléggé „éteri” és magánjellegű ahhoz, semhogy a játékidőre érvényes ártatlan együttérzésen kívül mélyebb nyomokat hagyhatna maga után.

A történet: – Maupassant jutányos áron, eredeti Dosztojevszkij-részletekkel. Hősnője, a még mindig szép Barbara, belefáradva barátnője halálába és a házastársi élet diszkrét unalmába, amit férje (Dzsoko Roszics) az elegáns villalakással és sebészprofesszori presztízsével együtt teremtett számára. Krakkóba utazik. A városkában édesanyja sírján kívül, ahol a gyerekkora emlékeiben kívánt fölfrissülni, egy férfit is talált, Mareket, akiről eleinte azt hiszi, egyik tagja a szüleitől örökölt kiterjedt lengyel rokonságnak, de hamarosan kiderül, hogy téved.

Egymásba szeretnek.

A fölfrissülésnek ez sem elvetendő formája, a film tapintatos szerelmi jelenetei erről Barbarát és minket is tökéletesen meggyőznek. A történet szerint a szerelemre elegendő oknak látszik az, hogy Marek szeret beleszeretni a nőkbe, Barbara nemcsak fölfrissülésre, hanem boldogságra is vágyik. Barbarának egyébként elég rossz a memóriája ahhoz, hogy jó ideig fogalma se legyen arról, ami a nézőnek már az első percben világos. Tudniillik a férfi nem más, mint az a neves színész, akit Barbara és az időközben autóbaleset áldozatává lett barátnője egy budapesti vendégjátékon alig néhány nap előtt Sztavrogin szerepében látott. A rossz memória megmenti a sznob kékharisnyaság gyanújától és arra is jó, hogy megerősítse a lelki érzékenységére tett utalásokat. Szenzibilitása alkalmassá tenné arra, hogy erős drámai konfliktusokat éljen át, ehhez azonban a „leértékelt Maupassant”-ból ki kellene lépnie. Erre a film végéig nem nyílik mód. Egyszer már-már betör az eleven élet a dramaturgiai inkubátorban tartott történetbe. A tengerparti kis halászfalu mindennapi figurái, az esküvő formanos képe. Egy idős rokon halála – ebből az epizódból kibontakozhatott volna valami feszültség és drámai erő. De – maradt a finom érzelem, meg a szenzibilitás, amit Delphine Seyrig finoman és szenzibilisen egy megkülönböztető tulajdonságok nélküli asszony megkülönböztető tulajdonságaivá emel. Meleg mosolyaira emlékezve nehéz túltenni magunkat azon a sajnálkozáson, hogy igazi drámai kibontakozás helyett a történet legföljebb a melodráma vészkijáratát kínálta fel neki. Az utolsó filmkockákon úgy hagyjuk ott a robogó autóban, sírástól torz arccal, hogy nem lehetünk egészen biztosak abban: mire felállunk a mozivászon elől, nem vezette-e addigra neki kocsiját az első szembejövő teherautónak, akárcsak barátnője, a filmet indító anekdotikus részletben.

Jan Nowickinak ismét azt a vonzó, nem hétköznapi egyéniségű férfit kell megformálnia, akibe Mészáros Márta filmjeinek hősnői egy idő óta halálbiztosan beleszeretnek. Nowicki győzi egyéniséggel és játékossággal. Most például a színész szerepében az alapfigurához a legkevésbé közhelyeset tette hozzá, önálló betétekként a film hosszan idéz az Ördögök és A félkegyelmü színpadi változatából, de Nowicki valójában nem Sztavrogin és Rogozsin jeleneteiben, hanem Marek szerepében, a legérdekesebb Dosztojevszkij-hős. A filmidézetek reneszánszában Mészáros Márta is beiktat filmjébe egy többszörös áttételű szellemes játékot. Nowicki jelenete varsói lakásukban a feleséget játszó Beáta Tyszkiewicz-csel azt a képtelen érzést kelti, hogy Wajda Minden eladójából Tyszkiewicz-nek mostanra végre sikerült hazacipelnie elkóborolt színészférjét, akinek nyugtalanító bolondozásaiban Czybulski mozdulatait véljük fölfedezni...

Andor Tamásnak érzékeny szeme van még a turisztikai látványosságokhoz is. Legalább olyan egyéni couleur locale gyanánt jelennek meg felvételein, mint a turisták által már kevésbé látogatott extrém krakkói művészhelyek és azok beltenyészete. Szakmai tudásán kívül, a tengerparti esküvő képeiben művészi erejét is alkalma volt megmutatni.

Az Ütközbent irányváltásnak foghatjuk fel, amiben bizonyosnak az látszik, hogy Mészáros Mártát művészi kalandvágya valahonnan elmozdította. Itt, útközben – „valahová” a nagy kérdés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8076