Jim JarmuschPatersonTalált versekVarró Attila
Jarmusch első igaz
költőhősében két művészi korszak találkozik.
Az angolszász
irodalomban a „found poetry” kifejezés olyan hétköznapi életből elemelt
szövegekre vonatkozik, amelyekből „szerzőjük” minimális változtatásokkal,
főként a központozás és sorszerkezet segítségével költeményeket varázsol. Jim
Jarmusch korai művei a Permanens vakációtól
az Éjszaka a Földönig egytől egyig
fikciós játékfilmek, mégis egyfajta talált vers-ciklusoknak tekinthetők:
hétköznapi események variációira felhúzott laza kollázsok, drámai ívek és
fordulópontok nélkül, amelyekből egyfelől egymásra rímelő epizódjaik
gondolatritmusa teremt művészi alkotást, másfelől az a jellegzetes jarmusch-i
központozás, az ismétlődő gesztusok, gegek, hiátusok. Jarmusch második
pályaszakaszában, a műfaji dekonstrukciók szivárványszínű gyűjteményében a Költő
a formából átsurrant a tartalomba: a különféle zsánertörténetek kifordított
archetípusai (vadnyugati vándor, bérgyilkos, vámpír) átléptek a városi életképekből
az egzotikus fikciós mesevilágokba és megannyi magányos poéta-metafóraként,
komplex referenciák, szimbolikus karakterek és konkrét irodalmi textusok
(William Blake életművétől Hagakurén
át Christopher Marlowe-ig) labirintusában rótták útjukat.
A Paterson 13. játékfilmje újabb fordulópontot ígér a pályán, amit
már eredettörténete is jelez: az író-rendező épp előző pálfordulása idején,
szűk negyed százada vetette papírra a New York állambeli Paterson kisváros
egyazon nevű buszsofőrjének történetvázlatát, aki napi körútjai során rövidke
szerelmes verseket körmöl titkos jegyzetfüzetében a frissen átélt események
(álmok, találkozások, tárgyak) ihletésére. Jarmusch absztrakt, intellektuális
műfaji szakasza után végre visszatért az első filmek természetes urbánus
közegéhez, a szerény buszsofőr hős, trendi önkifejezési formák között
szemezgető hipster-felesége és kutyájuk, Marvin közös életének egy hetén
végigkalauzolva nézőit, amelyet mérnöki pontosságú napi rutin tagol stanzákra
közös reggelitől a kutyasétáltatás során megejtett esti sörözésig. Szó sincs
már mitikus magányuk ködhomályába burkolózó romantikus művészalakokról, a
buszvezető Paterson az életmű első hús-vér költőjeként éppen úgy megbújik
átlagember-perszónája mögött, mint Benigni nyelvzsonglőre a Törvénytől sújtva elítélt-alakjában vagy
„Sisak” Grokenberger zenebohóca a new york-i taxisofőr jelmezében.
A Paterson mégsem tekinthető a korai életmű szerves részének,
kanyargós kitérőt követő precíz folytatásnak: Jarmusch több ponton ötvözi benne
20. és 21. századi pályaszakaszának sajátosságait. A főhős története ezúttal is
kultúrínyenceknek feltálalt metafikciós keretbe illeszkedik: a film William
Carlos Williams amerikai költőóriás 1945 és 1958 között írt epikus
költeményciklusa, a Paterson átértelmezése
– nem csupán az alapkoncepció terén („A férfi egy város” gondolat jegyében
Williams egy Paterson nevű karakter szubjektív szemszögén keresztül mutatja be
Paterson városát vízeséstől könyvtáron és artézi kúton át a főutcáig, valamint
a benne lakó különcöket), de szerkezet tekintetében is (az öt és fél kötetben
megjelent mű a film öt és fél versírással töltött napjának felel meg, egy adott
nap pedig részben egy versből, részben a hozzá kapcsolódó mikrotörténetekből
áll össze), sőt maga a művész is számos formában felbukkan, élen leghíresebb
versének felmondásával (Csak azt akarom
mondani). Miként Jarmusch Patersonja egy olyan lepusztult kortárs kisváros,
ahol jóformán minden lakó valamely művészeti ág művelője, kocsmai színész,
mosodai repper, kollázskészítő, versíró kislány vagy cupcake-zseni (ahogy
Williams fogalmaz: „egy város megannyi olcsó hotellel és személyes bejárattal”),
úgy a Paterson című film is egyetlen
komplex művészet-metafóra a kedves, apró események álcahálója alatt – a 80-as
évek karcos monokrómja immár hivalkodó dizájnelem a helyes művészlakásban.
Így aztán a friss film
eredendő bája, hiteles figurái és csendes melankóliája ellenére, amelyekkel
könnyedén rabul ejtheti a holmi romkom-reményekkel utcáról betévedt gyanútlan
mozinézőket is, legalább annyira újabb köve egy ereje teljében is biztonsági
játékokat folytató filmművész elefántcsont-tornyának, ami épp úgy bővelkedik a
rajongóknak szánt önreferenciákban (többek között kiváló alapanyagot kínálva
egy Mystery Train-utalásokra építő
ivós játékhoz), mint a művészlétre vonatkozó kinyilatkoztatásokban. Amennyiben
az alapötlet megszületése idején készült Éjszaka
a Földön cikluszáró darabja az utasaikkal aktív párkapcsolatba lépő öt
taxisofőrön keresztül még egyaránt mesélt a mesélőről és hallgatóról (sőt akár
a szerepeiket is cserélgeti), Paterson buszsofőrje legfeljebb passzív
(ki)hallgatója az embereknek, fülkéje magányában a szeretett nőhöz írt
költeményei inkább önvallomások, mintsem a körülötte lévő eleven világban
empatikus megfigyelések és folytonos kommunikáció segítségével megtalált
versek.
PATERSON (Paterson) – amerikai,
2016. Rendezte és írta: Jim Jarmusch. Kép: Frederick Elmes. Szereplők: Adam
Driver (Paterson), Golshifteh Farahani (Laura), Nellie (Marvin). Gyártó: Amazon
Studios / K5 Films / Inkjet Productions. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 118 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 9 átlag: 5.11 |
 |
|
