Láttuk mégSzabad szerdaÁdám Péter
A nyitó jelenetben a tanító azt magyarázza az osztálynak, hogy három rendhagyó is van a francia főnevek között: ezek – ilyen például az amour – egyesszámban hím-, többesben nőneműek. Mindössze három rendhagyó szó, nem több, az egész lehetne mellékes is, de az életben – hangzik a figyelmeztetés – semmi sem fontosabb a mellékes dolgoknál… És mintha ez az igazság a filmre is jellemző volna: a cselekménynek sok mellékága van, még több mellékszereplője, de az egymáshoz csak laza szállal kapcsolódó jelenetekből mégiscsak kikerekedik egy történet, egy egész élet.
És csakugyan, az – intimitásával a cseh újhullámra emlékeztető – derűs filmben mindenki „rendhagyó”, mindenki eltér a szabálytól: egyik anya kábítószerezik (túl is adagolja magát), a másik csak rohan, rohan a dolga után, naphosszat egyedül hagyva gyerekeit (kleptomániás húgát kell elhozni a rendőrségről), és a kártyázó, nőző, lóversenyező főszereplő se mintaapa.
Még szerencse, hogy ott vannak a gyerekek, romlatlan naivságukkal, önzetlenségükkel és segítőkészségükkel: magukhoz veszik az elcsavargó kétéves kisfiút, igyekeznek pótolni a szeretetet és gondoskodást, amit a felnőttektől hiába várnak, sőt, a főhős kislánya, Victoria sugárzó szeretetével – úgy, ahogy – még apja életét is rendbe teszi.
Hát igen, mintha ez a bölcs és ironikus film azt sugallná, szembeállítva a szülők torz és kaotikus világát a gyerekeikével, hogy már csak az új generációtól jöhet megváltás. Ahogyan az egyik gyerek szájából el is hangzik: „Még szerencse, hogy a gyerekek törődnek egymással.” Még szerencse, hogy vannak bölcs és érett gyerekek, akik néha kihúznak minket a csávából, és tanácsot adnak, példát mutatnak a nehéz helyzetekben. Még szerencse, hogy néha azért figyelünk rájuk. Jó volna végre felnőni hozzájuk…
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 857 átlag: 5.46 |
 |
|
