KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/október
MAGYAR HOLOCAUST
• Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet Magyar film és a holokauszt
• Báron György: Egyszer volt... Magyar dokumentumfilmek a holocaustról
MAGYAR MŰHELY
• Harmat György: Ha a szellem szabad Első és utolsó filmek
• Varga Balázs: Hét az egyben Szabadesés
• Erdélyi Z. Ágnes: Az új hullám édes könnyűsége Beszélgetés Török Ferenccel
• Sipos Júlia: Riksaláz Beszélgetés Somogyvári Gergővel
EASTPLOITATION
• Sághy Miklós: Eastploitation Kelet-európai leánykereskedelem
• Margitházi Beja: Lassú gyors Viktória – A zürichi expressz
SÖTÉT BŰNÖK
• Baski Sándor: A lazaság romantikája Elmore Leonard bűnregényei
• Varró Attila: A negatív tér Klasszikus noir képregények
• Kovács Marcell: Az örök város Sin City: Ölni tudnál érte
• Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon Ray Donovan
• Sepsi László: Elveszve Európában Kétarcú január
SZÉP ÚJ VILÁGOK
• Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány Tini-disztópiák
• Jankovics Márton: Sokadik nekifutás Az útvesztő
• Andorka György: Belső űr A zéró elmélet
BACALL
• Horeczky Krisztina: A szövetséges Lauren Bacall (1924-2014)
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – II. rész
• Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! Török remake
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Brit szkript Edinburgh
• Kovács Bálint: A kísérlet száma Wroclaw
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Lemenni a térképről Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása
• Alföldi Nóra: Szelíd teremtés Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása
KRITIKA
• Báron György: A jólét peremén Két nap, egy éjszaka
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása

Lemenni a térképről

Vajda Judit

Egy koravén főhős segíthet abban, hogy az olvasó ifjú maradhasson.

Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című könyvét olvasva ismét mindannyian gyerekké válhattunk, hiszen a regény többek közt a mozi hőskoráról szól, a film varázsa pedig mindenkit gyerekké változtat. Reif Larsen T. S. Spivet különös utazásának főhőse szintén egy koravén, 12 éves kisfiú, aki a gyerekkor nosztalgiáját ébreszti fel bennünk, ám ő inkább az olvasóban rejtőző kiscserkész énre hat.

További hasonlóság a két, első blikkre gyerekkönyvnek tűnő mű között a befogadás mikéntje, hiszen mindkét kötet bonyolultabb annál, mint hogy egyszerűen, a sorokat balról jobbra, fentről lefelé olvasva lehessen haladni benne. A Cabret-könyv mozgóképet imitáló, csodásan kidolgozott, illusztráció helyett sokkal inkább a szöveggel egyenrangú elemként működő fekete-fehér grafikáival tett az olvasói interaktivitásért – ugyanezt Larsen azzal éri el, hogy (az egyéb képek mellett) a margót arra használja, hogy a főhős ábráinak, rajzocskáinak, térképeinek és a főcsapást kísérő magyarázatainak, kommentárjainak adjon helyet. Szaggatott vonalak és nyilak jelzik, hogy a betoldást mikor kell sorra kerítenünk, de mindez természetesen kezelhető teljesen szabadon is. Kivéve, ha esetleg ki akarnánk hagyni egy széljegyzetet, mert a szerző van, hogy cselesen ide helyez el egy-egy rendkívül fontos információt.

A leleményes Hugo Cabret mellett a T. S. Spivet különös utazása szoros rokonságot mutat az Amélie csodálatos élete című filmmel is (nem is csoda, hogy az Amélie rendezője, Jean-Pierre Jeunet rendezte a filmadaptációt). Amélie-hez hasonlóan T. S. Spivet is kívülálló, megfigyelő figura, szimpatikus hóbortokkal, bogarakkal („Egyszerűen a vérünkben van, hogy valaki mást tanulmányozzunk, miközben elhanyagoljuk önmagunkat?” – fogalmaz T. S.). A térképrajzoló kisfiú, aki nagy útra indul, mikor megnyer egy díjat a Smithsonian Intézetnél, a fiatal lányhoz hasonlóan kapcsolatba kerül másokkal, bekerül mások világába, és itt is kibontakozik egy másik történet, amit a főhős sztorijának köszönhetően, abba elrejtve ismerhetünk meg. Amélie különcségének fő okaként a film azt jelölte meg, hogy állítólagos szívproblémája miatt elkülönítve nőtt föl. T. S.-nél is van egy ilyen, origót jelentő őstrauma (a könyv elég korai szakaszán kiderül, hogy meghalt az öccse: az „amíg élt” szavakat különösen megrázó annak tudatában olvasni, hogy egy 12 éves fiú fiatalabb testvéréről van szó), itt viszont sokkal kevésbé eldönthető, oka-e mindez a kisfiú kényszerességének és ebből fakadó tehetsége kibontakozásának, vagy egyszerűen csak felerősíti. Mindenesetre ebből a szomorú életrajzi adatból következik, hogy az egyes szám, első személyben megírt könyvet áthatja a nosztalgia (hiszen T. S. nagyon szerette az öccsét, emiatt sokszor emlékszik vissza rá), amitől még közelebb kerül az olvasóhoz, aki a gyerekkori történeteket olvasva amúgy is nosztalgikus hangulatban közelít a leírtakhoz.

Kézenfekvő lenne a gondolat, hogy egész Amerikát átszelő, Montanából Washingtonba tartó utazása végére a főhős egyfajta fejlődésen megy át, így a T. S. Spivet különös utazása értelemszerűen a gyerekfigura felnőtté válásáról mesélő fejlődésregényekhez sorolódna. T. S. azonban már az elején felnőtt, egy koravén kis zseni, így útja épp fordított: nem felnőtté, hanem gyerekké válik, visszatalál öccse halála és felnőttes hobbija miatt túl korán elvesztett-elhagyott gyerekkorába. Ezzel a gesztussal pedig a szerző még inkább azt üzeni nekünk, hogy maradjunk gyerekek, amíg csak tehetjük. Erre nézvést pedig még receptet is kapunk a könyvből – ha útmutatása nem is túl pontos. A pikareszk regény egyik felnőtt mellékalakja mondja ki (nem is sejtve, mennyire rászorul T. S. erre a tanácsra): „A világ magasról szarik rád, de ha belekapaszkodsz abba a vacak kis tizenhat évbe, amíg csak élsz, akkor szépen elboldogulsz.” Mivel a tanácsot adó férfi korban sokkal közelebb áll a felnőtt olvasóhoz, illetve mert alaposan rálicitál T. S. valódi életkorára, felmerül a gyanú, hogy a szerző ezzel inkább nekünk akar üzenni, tizenhat esztendőben határozva meg a boldog évek felső határát. Mivel ez már jócskán túl van a gyerekkoron, levonhatjuk a következtetést: ha gyerekek nem is, de fiatalok örökké maradhatunk.

 

Sanoma Budapest Kiadói Rt., 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11929