KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Dömölky János (1938-2015)

Halál, hol a te kardod?

Kelecsényi László

A művészi invenció és az érvényesülés tehetsége nem feltétlenül jár együtt. Nagy rendezőink közül Dömölky volt az egyik legmellőzöttebb, mindössze négy nagyjátékfilmet forgatott.

„Kiviszem Volkswagen, behozom ócskavas.” Ezt a szállóigeszerű mondatot idézte valaki Budapest legjobb, épp ezért megszűnő félben lévő DVD-boltjában minap. Egy korlátolt vámos – melyik nem volt az a diktatúra esztendeiben? – mondja a Haumann Péter által játszott főszereplőnek A kard című vitriolos szatírában. Rég volt ez, 1976-ban, mesélni kell róla, film-fiaknak, mozi-unokáknak, miért is volt akkora bűn, botrány, törvényszegés, ha egy magyar turista mindenét eladva egy bécsi műtárgy-árverésen megveszi azt a pallost, mellyel a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvés részvevőit lefejezték a 17. században.

Idestova négy évtizede forgott ez a film, melynek gyilkos humorát igazán csak az értheti, aki felnőtt fejjel élt már az „ancien régime” idején. Mai filmtörténet órákon hosszasan magyarázni kell a kevés buzgalmat mutató diákoknak, miért is volt akkora durranás a Jékely Zoltán verse nyomán Csurka István tollából kifutott forgatókönyvből, Zsombolyai János által fényképezett, Szemes Mari, Őze Lajos, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Temessy Hédi főszereplésével készített produkció. A főszereplő Haumann kivételével mindenki halott. Most már Dömölky János is, aki ezzel a darabjával iratkozott föl a „klasszikus, kultikus és korfestő” magyar filmek jelképes márványtáblájára.

*

Első művészi otthona, pályakezdő (majd később, a 90-es években az életművet folytató) alkotásainak terepe a televízió volt. Neki is, mint annyi ott dolgozó művésztársának, meg kellett küzdenie azzal a – ne szépítsük a szót – lenézéssel, mellyel a boldog Lumumba utcaiak a szegény Szabadság tériekre tekintettek. Azok meg magukra vették, titkon bosszankodtak, esetleg antidepresszánst szedtek, s olykor ráittak. Ám nagy néha remekművekkel vágtak vissza. Ilyen volt A tenger csendje (egy Vercors adaptáció) még 1965-ben, amely külhoni tévés fesztiválon is dicsőséget szerzett, bizonyítva, hogy semmit se számít, melyik kulturális intézmény személyzeti irodájában hever egy filmrendező munkakönyve. E magasra tett lécet későbbi tévéfilmjei többsége is átrepülte: mint például az évtizedekre dobozba zárt Mélyrétegben (1967), a Malva (1967), a Gyilkosok (1974), a Miért, avagy a tévések elmentek (1977), a Médeia (1977), az Optimisták-sorozat (1981), A Valencia-rejtély (1996) nem veszített az erejéből.

Dömölky János a fogalom esztétikai értelmében mégis csak örökre tévés maradt. Miért? Mert a közelkép mindennél fontosabb volt számára. Titkokat tudott meglesni a színészek arcán. Nem óhajtotta a világot megváltani. Nem szőtt romantikus terveket történelmi kataklizmáink bemutatására. A legolvasottabb filmrendezők közé tartozott – mondhatnánk róla, ha ezzel nem sértenénk meg más, nem kevésbé verzátus alkotókat. Nem a saját látomását hajszolta – közvetíteni akart. Ha úgy tetszik a magáénál nagyobb értékeket. Így jutott el az egyik élő magyar klasszikus, Ottlik Géza írói világának bűvkörébe.

*

Pályakezdő dramaturgként jelen voltam azon az immár legendássá szépült szeptemberi délutánon, amikor a magyar próza akkor még nem kultikus alakja áldását adta a tervre. Dömölky saját bevallása szerint azzal nyert, hogy nem az Iskola a határon, hanem a Hajnali háztetők megfilmesítési jogáért jelentkezett. Ottlik ugyanis általában morózusan elzavarta azokat a rendezőket – még a hatvanas évek elején Jancsó Miklóst is – akik a kőszegi cőgeráj históriáját akarták vászonra vinni. (Később mégis beadta a derekát a katonaiskolai regény ügyében, aztán mégsem lett film belőle, de ez már egy másik történet.) A „jó és léha” regény, a kalandos sorsú, többszöri nekifutással írt Háztetők sztorija, sokkalta alkalmasabb volt a filmvászonra, mint a bonyolult időszerkezetű, erkölcsfilozófiai témákat boncolgató Iskola. Le is forgott a mű, s Ottlik még el-eljárt a forgatásokra, élvezte a hirtelen támadt népszerűséget, büszkélkedve, hogy immár, az ő kifejezésével élve, nemcsak „Kossuth Lajos-díjjal”rendelkezik, de egy filmíró népszerűsége is az övé.

A film viszont nem lett népszerű. Ki tudná ma már megmondani, miért nem? A Kongresszusi Központot zsúfolásig megtöltő közönség nem a rendezőt, s nem is a kiváló alakítást nyújtó színészeket (Andorait, Cserhalmit, Haumannt és Udvarost) ünnepelte, hanem a díszbemutatón elmaradhatatlan tweed zakójában meghajló idősödő írót. A Hajnali háztetők moziváltozata csak az elmúlt évtizedek során értékelődött fel, s került méltó helyére. Dömölkyt nem zavarta a fél-siker. Készített még egy Ottlik-filmet, a legtitkosabb és legrejtélyesebb, az irodalmár kutatókat is izgató, szerzője által „hang- és képsornak” aposztrofált A Valencia-rejtély alapján, már Ottlik Géza halála után, de még ugyanannak a gondolatkörnek a bűvöletében, nagyjából ugyanazokkal a színészekkel.

*

Dömölky Jánosnak nem egy, kész vagy félkész munkája maradt dobozban/titokban. A Latinovits-Őze-Domján színésztrió által fémjelzett Mélyrétegben egy szerencsés véletlen folytán 2010-ben, több mint harminc év után, képernyőre került (írója „disszidálása” miatt nem mutatták be). Nemes Gyula filmjében (Negatív magyar filmtörténet) a Vaskor esete szerepel. Gáll István prózakötete, nem sokkal az író halála előtt, 1980-ban jelent meg. A ménesgazda című korábbi regénye Kovács András rendezésében addigra már jelentős mozisikert aratott. A Vaskor novellagyűjtemény, melyben Gáll félig-meddig hadiállapotban eltöltött katonaidejének emlékeit vetette papírra: a Jugoszláviával ellenségeskedő „Tito-kutyás” években szolgált a magyar néphadseregben. A forgatókönyvet Dömölky írta, már próbafelvételek is készültek, Eperjes Károly és Cserhalmi György lettek volna a főszereplők. Aztán az történt, amit a rendező Nemes Gyulának elmondott: a tervezett forgatási helyszínen közölte vele egy főelvtárs, hogy márpedig ebből a produkcióból semmi sem lesz. Ez ellen nem volt fellebbezés; hatalmi helyzetből jött a tiltás, nem filmgyári, nem is film-főigazgatósági hivatalnok volt a cenzor, hanem egy testületi személy, civilben is egyenruhás lélek. A Vaskor maradt a könyvtárpolcon, filmváltozat nem segíthetett olvasottsága növelésében, pedig kevés ilyen konokul igazságkereső kötet született az ötvenes évek első felének témájáról.

Az a rendező, aki nem tudta valahogy kicselezni a hatóságok éberségét, megnézhette magát. Dömölky egyik tévéfilmjében például volt egy tervezett jelenet: két ifjú mérnök egy filmdobozt helyezne koszorú gyanánt a Hősök terén az ismeretlen katona emlékművére. Az emlékműre nem, csak eléje – ez volt a felsőbb utasítás. A stáb erre hatalmas locsoló-kocsikat hozatott, hogy a forgatásra csillogjon a tér kövezete, s a behemót járművek takarásában, a figyelő tekintetek ellenére mégis felvették a filmdobozos koszorúzás képsorát, úgy ahogy eredetileg akarták. Persze, hogy nem került képernyőre a film: Kiterítve címen lehet utánakeresni a tévé sokat fosztogatott, sokat költöztetett archívumában.

Nem érsz a halálodig – ez a címe Dömölky János 1990-ben forgatott tévéfilmjének, amely Császár István konokul igazságkereső írása alapján készült. Megint egy tévé-film, megint egy adaptáció, megint egy válságfilm. Andorai Péter játszotta benne az önpusztító, önfelszámoló életű hegedűművész szerepét. Dosztojevszkijt emlegette annak idején a kritika a filmmel kapcsolatban. Akár jogos a párhuzam, akár nem, most már ki kell mondani: Dömölky János élete a nagy irodalom, az élő és holt klasszikusok bűvöletében telt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12212