KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Friss Hús 3.0

Rövidre vágva

Gáncsor Kármen

Az alternatív forgalmazáshoz alternatív fesztivál illik. A Daazo harmadik alkalommal rendezte meg rövidfilmes mustráját.

A rövidfilm a forma és a tartalom különleges összjátékába invitálja a nézőt, feltéve, ha hajlandó lemondani a megszokott másfél-két órás moziélmény teljességének kényelméről. A kérészéletű darabok kérlelhetetlen tömörséggel állnak ellen az aprólékos környezet- és jellemrajznak, a narratívát megmozgató ok-okozati összefüggésrendszert csupán nagyvonalakban skiccelik fel, a motivációk kifejtése helyett pedig többnyire csak érzelmeket vagy hangulatokat villantanak. A március 25. és 29 között immár harmadik alkalommal megrendezett Daazo – Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál színvonalas kínálata azonban nem csak beszippantotta a nézőt, de sajátos időparadoxont is képzett: a gyors tempójú rövidfilmek fesztiválkeretek közötti, futószalagszerű fogyasztása a kitágult idő illúzióját nyújtotta. Habár nem lehetett néhány jól körülhatárolható tematikus szál mentén összefűzni a hat magyar és három nemzetközi szekció alkotásait, az A-kategóriás fesztiválokon is megmérettetett filmek és a fiatal rendezők első kísérletei kiválóan megfértek a sokszínű válogatásban, sőt, izgalmas formajátékokkal felelgettek egymásnak.

A szemle egyik legtekintélyesebb darabja a The Phone Call (Mat Kirkby, 2013), amely több rangos elismerés mellett 2015-ben megkapta a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat is. Hőse, a kissé különc, zárkózott Heather (Sally Hawkins), egy londoni telefonos lelki segélyszolgálat munkatársa, akinek életét fenekestül felforgatja egy öngyilkosságot elkövető férfi hívása. Kirkby kifinomult következetességgel rejti el, s tartja mindvégig homályban a hívó felet, ezzel pedig nem csak leszűkíti a kamera mozgásterét a telefon mellett ülő nőre, de számos új funkcióval és jelentéssel is felruházza az egyre szűkülő, és a lelki folyamatokhoz is egyre közelebb hatoló képkivágatokat. A halál elkerülhetetlen fenyegetettsége határidő-narratívát képez, amit különösen szorongatóvá tesz az óramutatók közelképeiből szerkesztett, többször is ismétlődő párhuzamos montázsszekvencia. Hawkins kifejező játéka és erőteljes jelenléte pattanásig fokozódó feszültséggel telíti meg a szándékosan egyoldalúan ábrázolt kamaradrámát.

Ugyancsak több nemzetközi fesztiválról tért vissza jelentős szakmai elismeréssel Tasos Giapoutzis filmje, a Killing My Girl (2014), amely az évszázadok során megmerevedett dél-ázsiai tradíciókat ütközteti a fejlett Nyugat-Európa multikulturális olvasztótégelyével, miközben súlyos emberi jogi visszásságokra is ráirányítja a figyelmet. A kevés dialógust rendkívül beszédes kompozíciók és nyomatékos fény-árnyék kontrasztok ellensúlyozzák. A dél-ázsiai társadalom szigorú, kategorikus gondolkodásához kiválóan passzol a fekete-fehér képi világ, amelyben még súlyosabbá válik a fiatal, Londonban élő hősnőre kényszerített szelektív abortusz traumája. A rövidfilmes formanyelv sajátosságának köszönhetően azonnal a forrongó dráma epicentrumában találjuk magunkat: a leánymagzatát elvetetni kénytelen nő utolsó, kétségbeesett lázadási kísérletét látjuk a dogmatikus hagyományokat diktáló férje és annak családja ellen. A főhősnő fekete szembogarának mélyén, ami gyakran a vászon egészét betölti, egyszerre lüktet a menekülés hiábavalósága, valamint a modern, nyugati kulturális közegben sem oldódó dél-ázsiai normarendszer valamennyi borzalma.

Daisy Jacobs a legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölt alkotása, a The Bigger Picture (2014), a Friss Hús fesztivál nemzetközi zsűrijének elismerését is kivívta. Az életnagyságú vakolatfestmény-animáció szokatlanul síkszerű képi világát a tárgyi környezet háromdimenziós elemei gazdagítják, az így létrejött sajátos dinamikájú játéktér pedig rendkívül izgalmas formai kísérletekre és meghökkentő vizuális gegekre ad lehetőséget. Az emberi testek kilapításának és az élettelen kellékek térbeli kiterjesztésének kettősége kiválóan poentírozta a főszereplők konfliktusát. A haldokló anyját önfeláldozóan gondozó, a saját vágyait és szükségleteit is háttérbe szorító férfi feloldhatatlan ellentétbe kerül sikeres, önérdekvezérelt bátyjával, aki csak a ritka, de annál nagyobb örömmel fogadott vendég szerepét tölti be az idős asszony életében. Mivel a különleges forma épp a legerősebb pontjain dúcolja alá a narratív keretet, a stilizált vakolatfestmény-szereplők, akárcsak a közöttük lévő viszonyok, valódi érzelmekkel telítődnek.

Amíg a nemzetközi szekciók válogatott darabjai többnyire egyéni lét- és sorskérdéseket skicceltek fel eltérő tónusú hangulatképekben, a magyar rendezők virtuóz módon kísérleteztek a rövidfilm formanyelvével, hogy a határokat feszegetve aktuálpolitikai értékítéletet és társadalomkritikát fogalmazhassanak. Szirmai Márton szatírája, az Expedíció (2014) a szocialista filmhíradók stílusában, hivalkodó áldokumentarista eszközökkel tudósít a „képviseleti demokráciák történetének nagy napjáról”, egy kiválasztott politikus messianisztikus „földre szállásáról”. Szirmai korábbi filmjeiben is előszeretettel állította pellengérre a mai magyar politikai és társadalmi viszonyokat (lásd például a Minimál című rövidfilmjét 2013-ból), de legújabb – nem is annyira – disztópikus fikciója minden eddiginél élcesebben parodizálja és kritizálja a politikai elit elefántcsonttornyát. Az ódon hangulatú, poros szürkére színezett képi világ és Máté Gábor propaganda szólamokat idéző narrációja eltávolítja és eltárgyiasítja a témát, az intelligens irónia és a metszően éles fekete humor mögül azonban időnként fel-felsejlik a torz tükör, s benne korunk számos fájdalmas visszássága, a döntéshozók és a társadalom közötti áthidalhatatlan távolság valamennyi anomáliája.

Dombrovszky Linda Hetvenes (2014) című filmje szintén dokumentarista eszközökkel, Al Ghaoui Hesna riportműsorába, a Bábelbe keretezve feszegeti a társadalmi elöregedés egyre sürgetőbb problémáját. A filmi fikció magjában az a rémálomszerű vízió lapul, miszerint az időskorú eltartottak túlnépesedésének egyetlen lehetséges ellenszere az ún. hetvenes törvény, amelynek értelmében a társadalom humánus módon szabadulhat meg a „nemkívánatos ráncaitól”. A hetvenedik életévüket betöltött nyugdíjasokért eljön a zenélő meseautó, hogy elszállítsa őket az Álomgyárba, ahol néhány nap luxus wellness kényeztetés után örök álomra szenderülhetnek. Dombrovszky filmjének áldokumentarista jellege kevésbé önleleplező, mint Szirmai társadalomkritikája. Éppen ezért hat döbbenetes erővel az aprólékosan kimunkált intézmény- és ideológiarendszer, akárcsak a társadalom hallgatólagos egyetértése, melynek tükrében a főhős, Józsi bácsi szökési kísérlete rendszerellenes és súlyos megtorlást követelő zendüléssé korcsosítja az életösztönt és a megtépázott emberi jogokat.

Valamivel földhözragadtabb, de nem kevésbé aktuális társadalmi problémát jár körül Fazekas Gyöngyi Saudade (2014) című kisfilmje is, amely a videótelefonálásra alkalmas szoftverek (például a Skype) formanyelvét kölcsönzi, hogy az egymástól fizikailag eltávolodott családtagok kapcsolatának érzelmi kiüresedésére reflektáljon. A román-magyar koprodukcióban készült alkotás magától értetődő természetességgel építi vizuális világába az internetkapcsolat szaggatottságát, a kép- és hanghibákat, a technikai közvetítettségből, valamint az egyre növekvő nyelvi és kulturális különbségekből fakadó félre- és meg nem értéseket. Az itthon maradt nővért és Portugáliában élő húgát már a közös gyerekkor fakuló emléke sem köti össze, s ez nagyobb távolság, mint amit a modern technológia valaha is áthidalhat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 46-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12215