KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Gelencsér Gábor: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Moszkva tér

Csak lazán

Bori Erzsébet

Török Ferenc elsőfilmje 1989-ben játszódik, két korszak határán, hősei az akkori tizennyolc évesek. Csupa tiszta lap.

 

Moszkva parti esték a nyolcvanas években, találkozunk az óra alatt, ki tud valami bulit. Dettó ugyanígy ment a Blahán, a Felszabon, az Örsön meg a Marxon, kit hova vonzott a körzete. A közösségi élet színtere túlnyomórészt a lakás, házhoz megy a nép színházat nézni, repülő egyetemre, '56-os megemlékezésre éppúgy, mint inni, táncolni, zenét hallgatni. Budai villa, pesti bérház, külvárosi szobakonyha egyformán megfelel a célnak, nincs egy hely, nincsenek helyek, úgy tűnt, hogy ez már így is marad, berendezkedtünk a lakásban. Csak az évtized vége felé indult meg lassan a közterek birtokba vétele, de hosszú volt az út a Rakpart klubtól a Hősök teréig.

Török Ferenc filmje '89 tavaszán-nyarán játszódik, két korszak határán, hősei az akkori tizennyolc évesek. Csupa tiszta lap. Ami a születésük előtt történt, arról nem tudnak semmit, a születésük óta eltelt szűk két évtizedben pedig nem történt semmi érdemleges, megérkezett, elutazott, fogadta, átadta, felszólalt, megnyitotta. A szülőknek, nagyszülőknek, nagynéniknek és nagybácsikban abban a megállt időben, abban a még csak nem is grandiózus hazugságban múlt el a fiatalsága, az élete, a sok mázlista tizenéves meg a XX. századi magyar történelem csont nélkül legjobb évére nyitotta rá a szemét. Kérdés, hogy mit látott belőle. Semmit. Vagy csak nagyon keveset. Az egymást érő, nagy horderejű események – tömegdemonstrációk, Nagy Imre-temetés, az MSZMP végnapjai, kerekasztal-tárgyalások, Kádár János halála – csak a háttértelevízióból jutnak el hozzájuk, de az előzmények ismerete híján nem képesek átlépni az ingerküszöbüket. „Ki a pöcs az a Nagy Imre?” – kérdi egyikük, talán Kigler, akinek beugrik, hogy hetek óta ez a név folyik a vízcsapból is. Nem kap választ, éppen nincsen jelen az az egy szál osztálytársuk, akit véletlenül érdekel a politika. A többiek csak az érettségivel kapcsolatos hírekre kapják fel a fejüket, ez az, ami valamelyest fontosnak tűnik – egy kis ideig. Abban az évben elég sok zűr van az érettségi körül, előbb eltörlik a legújabbkori történelem tételeket, aztán az egyik haver – Royal, sporttagozat – apja megszerzi az írásbeli tételeket egy előretekintő minisztériumi apparatcsiktól, kipattan a botrány, lázas kavarás kezdődik, majd megszületik a kompromisszumos megoldás. Az egy olyan év volt. Végül (majdnem) mindenki leérettségizik, és az ünnepi beszédek örökbecsű fordulata szerint kilép a nagybetűs életbe.

Mindez szóról szóra így esett, elmondhatjuk hát, hogy a Moszkva tér sokat ad a történelmi hitelre. Tényvaló az is, hogy akkoriban, a szabadság és a korlátlan lehetőségek új ege alatt virágzott fel a vonatjegybiznisz, szárnyakat adva a vágyaknak, és mintegy kiigazítva azt a hibát, hogy az új nemzedék már nem részesülhetett a MÁV szocialista relációjának áldásaiból. Persze az új nemzedéknek már nem Krakkóba szólt a vonatjegye, hanem Amszterdamba, Párizsba, Londonba vagy még távolabbi, egzotikus állomásokra. Hasonlóképp az életből veszi a film a szereplőket is, felvonultatva mindannyiunk jól ismert osztálytársait, az alapjában véve rendes fiút (mint főhőst), Steinmannt, az éltanulót, Kiglert a rossz tanulót, Royalt, a vagányt, az okos lányt meg a butát. Rajtuk kívül megjelennek még a jellegzetes tanár- és szülőfigurák, hogy minden együtt legyen a mifelénk újnak számító zsánerfilmhez, a kis magyar rites of passage-hoz.

Az összehasonlítás a Megáll az idővel kézenfekvőnek, mi több, kényszerítőnek tűnik. Miért is? Mert mindkettő nemzedéki film? Na és? Mért pont ezt a kettőt kellene összevetni?

Mert jószerivel nincsen több. A magyar film története (amire büszkék vagyunk) tele van fehér foltokkal. Elveszett, kiejtett generációkkal, elmaradt „így jöttem-ekkel”. Másként fogalmazva: be nem nyújtott számlákkal. Időtlen idők óta ez a '89-ben indult az első nemzedék, amelynek nincsenek leszámítolatlan váltók, panasz- és veszteséglisták a fiókjában ellopott fiatalságról, elhazudott múltról, elkonfiskált családi ezüstről stb. És innentől tök mindegy, hogy akkor most megtörtént-e a rendszervál(toz)(tat)ás. Milyen rendszer? – kérdeznék ők.

Petya nagymamája a maga túl sok, túl nehéz múltjával hamarosan meghal. Kigler papa már megértette az idők szavát és Royálban sem vált vízzé atyjának szerző-mozgó vére, jegyhamisító bandát szervez a haverokból, prosperál az üzlet, az utazni vágyó fiatalok egymásnak adják a kilincset. Végül hőseink is útra kelnek, Petya otthon azt mondja, a Balatonra megy, de igazából Amszterdamba indul, hogy valójában Párizsban kössön ki. Egymást érik a csodás véletlenek, hogy összetereljék a szeretett nővel, akinek becserkészésére, úgy látszik, nem volt elég a négy év. Kigler még megteszi azt a szívességet, hogy addig lopkodja a csokikat a Mariahilferen, amíg le nem kapcsolják, közben elmegy az amszterdami vonat, a következo pedig Párizsba megy, ahol szíve hölgye várja a Sorbonne-on kezdődő tanévet. Már csak a szállásadó rokonságot kell kirendezni a képből, hogy semmi ne zavarja a pásztorórát.

Ilyen szemenszedett, színigaz elemekből épülget a mese, de olyan laza csuklóval, könnyű kézzel, hogy nem győzünk ámulni. A Török Feri nevű kezdő versenyző nem feszíti meg minden erejét, hogy nagyot dobjon. Nem teremt különleges figurákat, nem talál ki meghökkentő fordulatokat, nem akar vizuális forradalmat vívni. Garas Dániel simán lefotózza, amit elétesznek, időnként kézikamerát ragad, s ha nagynéha trükközik, akkor is a tévéreklámok, videóklipek jól bevált fogásait alkalmazza. Az ifjú szereplők oldottan játszanak, Pápai Erzsi, Béres Ilona, Csuja Imre alakítását öröm nézni, zene nincs, vagy szóra sem érdemes. A Moszkva tér az egyik legjobb elsőfilm lett az idei szemlén, amely megpecsételte a jó ideje készülődő nemzedékváltást. Nem mellékesen a közönségdíjat is elnyerte, mert lezajlott egy közönségváltás is a moziban, amit nem ajánlatos figyelmen kívül hagyni. Török Ferenc ennek az új rendezőnemzedéknek a tagja, és ennek az új közönségnek csinál filmet. A jelszó: csak lazán. Nem is hangzik rosszul azon a színtéren, ahol még a felhőtlen szórakozásra szánt úgynevezett közönségfilmek is vérrel-verítékkel, görcsbe feszülve készülnek.

Akárhogy nézzük, a Moszkva tér hiteles ábrázolat az akkori tizennyolc évesek rendszerváltó évéről. Török Ferenc személyes élményei alapján rendezett szándékoltan nem szerzői, hanem zsánerfilmet. A '89 óta eltelt bő évtized kellő távolságot és rálátást adott, de Török nem akart utólag okoskodni, leszűrt tapasztalokról beszámolni, inkább jelenidőbe tette vissza a történetet. Kritikátlan azonosulás, vérkomolyság helyett humorral szemléli a dolgokat, és a rálátáshoz sem megy túl magasra a földtől, beéri a Moszkva téri felüljáró távlatával. Hogy messzebbre ne menjünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3438