KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egérút

Nesze neked szabadság!

Muhi Klára

Ritkán, de megtörténik: egészestés magyar rajzfilm a mozikban.

 

Csipisz, a bőbeszédű fehéregér, Matildka, a tapadt tollazatú galamb, továbbá Napóleon, a rezignált eb három sokat látott bűvészsegéderő. Akik tulajdonképpen egészen jól elvannak abban a megkopott cirkuszban, mely a mesei seholsincs behavazott tájain bőszoknyás meg nagybajszú népeknek viszi helybe a „művészetet'„ Mert hogy hiába megalázó ötszázadszor is előbukkanni a kabátujjból, nadrágszárból, cilinderből, a koszt-kvártély megvan, a ketrec szűk ugyan, de legalább fűtenek, a többit meg pótolja valami homályos vátesztudat és művészgőg. Nem is igen lehet érteni, miféle rég eltemetett szabadságösztönök villanyozzák fel Csipisz, az egér öntudatát, aki a tél talán legzordabb éjszakáján a körömreszelőért nyúl, hogy szökésével – legkisebbként az egész szórakoztatóipari slamperájban – rést üssön e hazugságokból, öncsalásból meg nyílt brutalitásból szőtt börtönállapoton.

Talán kicsit filozofikusnak tűnik Ternovszky Béla Egérút című új egészestés rajzfilmjének felütése, de csodálkoznék, ha e kedves, okos családi mozi szülőstátuszú nézői – főként, akik már a rendszerváltás előtt is felnőttek voltak – nem ismernének rá minden '89-ben nagykorúsított „egértárs” azóta is tartó dilemmájára. Tudniillik mi a jobb: a puha, kényelmes, bejáratott rabállapot, vagy az ezer életveszéllyel tarkított szabadság.

Mert Csipisz, a körömreszelős akció után kinn találja magát a tökéletesen ismeretlen játékszabályok által uralt hófúvásos Valóságban. S már az első szabad szlalomgyakorlatokba simán belepusztulna, ha nem fogadná be egy háromszáz éves gombaformájú törpe. A törpének amúgy – bár Nepp József elsősorban íróként jegyzi a filmet – kiköpött Gusztáv tarkója van. De hirtelenjében nem tudnám megmondani, hogy ha a rozzant, akolmeleg cirkusz a Kádár-kor kilátástalan, de védett zugolya, akkor a gombabuta mecénás (?) jótevő Csiperke – aki nem tudja, mi az, hogy zene, nevetés vagy teszem azt szórakoztatóipar – pontosan kit is képvisel az elmúlt zavaros évtized kultúratámogatói közül. Tény, ami tény, a bőbeszédű fehéregérnek, aki viszont tényleg mulatságosan hajaz az elmúlt rendszer mindent fecsegésbe, meg okoskodásba fojtó értelmiségijére – életében először a betevőért dolgoznia kell.

Mellesleg az egér fecsegése a filmre nézvést veszélyes dramaturgiai fék, a fordulatok – míg Csipisz kiokoskodja magát – bizony váratnak magukra. S a film verbális humora is – amúgy kissé régimódian – kétségtelenül gazdagabb, mint a vizuális.

Az Egérút akkor lódul meg ismét, amikor felbukkan Mimi, a korszellem hamisítatlan képviselője, egy sztárallűrökkel terhelt hisztérikus, nőnemű bogár, akit egy megnyert személyiségi jogi per nyomán sajna, mindenkinek tündérként kell említenie – a kézenfekvőbb boszorkány helyett. S aki olyan régi ellentéteken vág át, mint az atavisztikus macska-egér viszály, amely egyébként Ternovszky bizony már közel másfél évtizede készült, akkor kifejezetten Hollywooddal kokettáló Macskafogóját még gond nélkül elvitte... Szóval ez a kereskedelmi tévék showműsoraiba illő kreatúra kicsalja a buta Gombától a mi fehéregerünket. És – nesze neked művészi-, szólás- meg mindenféle szabadság – lelakatolja az egér száját, majd befogja szánhúzóállatnak a többi rabszolga közé. Hát itt tartunk. Az új kultúrgazdik földbuták vagy életveszélyesen ravaszak, a lényegben azonban egyformák: mindegyiknél gürcölni kell, és egyik sem hallotta még azt a szót, hogy művészet. Az egérút annyi – erről szól az Egérút zárójelenete –, hogy a demokratikusan berendezett erdőben választhatsz, melyik gazdit akarod a nyakadba.

A kérdés ezek után, hogy miként működik a filmnek az a felülete, mely a napi négy-öt órányi animációt is rutinosan elfogyasztó hat-tíz évesnek szól. Sok a szöveg – morog majd Csiperkével. Látja – legfeljebb nem tudom vele megbeszélni –, hogy mondjuk az Oroszlánkirály vagy az Egyiptom hercege gépi tökélyű vonalvezetéséhez képest itt valahogy esendőbb, emberibb a rajz, de közben meg lötyögősebb, kevésbé telített a hangzás és a látvány.

Ha nagyobb lesz, majd felvilágosítom, hogy ez pusztán pénzkérdés. Mert ha csak a gazdag kivitelű Macskafogót meg e szerény Egérutat egybevetjük, ráérezhetünk a magyar rajzfilm forrásainak drámai elapadására. Pedig több, mint bűn megfosztani a kisebbeket az ilyen nagyon más rugóra járó meséktől. Aki egyébként a szerény kivitelen átlép, egy-két jó poénért mindent megbocsát, s végső soron csak egy dolog érdekli: mi történik az egérrel? Mert az öntudatos amerikai egér, ugye, hiába legkisebb, csak kiküzdi az igazát, s mindig győztesen vonul vissza a következő vegzálásig az összkomfortos egérlukba. A magyar egérnek meg, mint látjuk, valahogy csak nem akar jóra fordulni a sorsa. S a demokráciában is örülhet hogy luk van a ... száján. A „bontakozó gyermeki lélek” ezen azért fenn fog egy kicsit akadni. De Bettelheimtől tudjuk: titkos tudásként nagyon is elraktározza majd a sanyarú felnőtt időkre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4663