KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/január
• Székely Gabriella: Raszkolnyikov baltája Moszkva '88 őszén
• Fábián László: Oroszország mély sebe Védj meg, talizmán!
• N. N.: „Érdemi választ adni nem tudunk” Részletek egy dokumentumfilmből
• Szabó Miklós: A Habsburg királyfi „Isten akaratából...”
• Koltai Ágnes: A félelem senkiföldjén Bebukottak
• Zsugán István: A kukkoló kamera K; Film a prostituáltakról
• Bikácsy Gergely: A múlt század regénye? Beszélgetés Lányi Andrással
• Hirsch Tibor: Az Apokalipszis hullámlovasai Hollywood háborús dramaturgiája
• N. N.: Válogatás Vietnammal kapcsolatos amerikai filmekből
• Ardai Zoltán: Mária az antikrisztussal Rosemary gyermeke
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Sír at út előttük Mannheim

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 5.
• Fáber András: Einzenstein és nemlétező filmje a világ első filmfesztiválján
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Szerelmi krónika
• Bikácsy Gergely: Árulás
• Zalán Vince: Marie
• Kovács András Bálint: Senkiföldje
• Tamás Amaryllis: Az álmok fele
• Lajta Gábor: Négybalkezes
• Fáber András: Hegylakó
• Létay Vera: A birodalom védelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Senkiföldje

Kovács András Bálint

Igazi kifinomult film Alain Tanneré. Egy bizonyos szóhasználatban a polgári dekadencia tipikus termékének is nevezhetnénk, de mondjuk inkább úgy, hogy az újhullámos dekadencia nyilatkozik meg benne. Nem stílusában, hanem szentimentalizmusában, és így épp a szikárság hiányzik belőle, ami elődeit megvédte az érzelgős elomlástól. Szereplőit ugyanaz a világgal szembeni érzelmi lázadás fűti, mint Michel Poiccard-t és társait, ugyanolyan üresnek érzik a körülöttük lévő polgári világot, mint ők, csak éppen lázadó tetteik nem olyan vadak, erőtől duzzadók, hanem reménytelenséggel teliek, polgárian megfontoltak. Ők ugyanis egyszerű csempészek a francia–svájci határ mellett. Igazi profik – persze nem gengszterfilmbe illően –, és miközben embert, pénzt, kábítószert szállítanak át a gyönyörű alpesi tájakon, arról ábrándoznak, hogy megkeresett pénzükön elutaznak Párizsba, Kanadába, szóval máshová. Közben persze kiderül, hogy mindenki másutt szeretne lenni, mint ahol van, például az általuk átcsempészett arabok éppen Svájcban, és hirtelen az egész világ túl kicsi lesz. A film szereplői közül a tehenészfiú az egyetlen, aki nem akar elmenni, de ragaszkodása teheneihez ugyanabból a népi keserűségből fakad, amelynek urbánus változata otthontalanságra kényszeríti társait.

Tanner képeiben mindvégig hangsúlyozza a gyönyörű svájci tájat, mintegy érzékeltetve hősei kínlódásának irracionalizmusát, de végül ez az ellenpont ócska szentimentalizmusba fullad, midőn a film második felében már csak a kiinduló helyzet érzelmi fokozását találjuk, s végül a főhősök – újhullámos dramaturgiának megfelelő, de unalmasan érzelgős – pusztulását. Ám e hősöknek már az álmaival sem tudunk azonosulni, nemhogy az életükkel. Kár tehát elsiratni ezeket a szép, unalmas és kisstílű embereket. Michel Poiccard-ral az utolsó nagyszerű, romantikus balek pusztult el a filmművészetből. Nála jelentéktelenebb figuráknál érdemesebb a táj szépségében gyönyörködni, mint szánni való ártalmatlanságuk fölött keseregni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4868