KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/január
• Székely Gabriella: Raszkolnyikov baltája Moszkva '88 őszén
• Fábián László: Oroszország mély sebe Védj meg, talizmán!
• N. N.: „Érdemi választ adni nem tudunk” Részletek egy dokumentumfilmből
• Szabó Miklós: A Habsburg királyfi „Isten akaratából...”
• Koltai Ágnes: A félelem senkiföldjén Bebukottak
• Zsugán István: A kukkoló kamera K; Film a prostituáltakról
• Bikácsy Gergely: A múlt század regénye? Beszélgetés Lányi Andrással
• Hirsch Tibor: Az Apokalipszis hullámlovasai Hollywood háborús dramaturgiája
• N. N.: Válogatás Vietnammal kapcsolatos amerikai filmekből
• Ardai Zoltán: Mária az antikrisztussal Rosemary gyermeke
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Sír at út előttük Mannheim

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 5.
• Fáber András: Einzenstein és nemlétező filmje a világ első filmfesztiválján
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Szerelmi krónika
• Bikácsy Gergely: Árulás
• Zalán Vince: Marie
• Kovács András Bálint: Senkiföldje
• Tamás Amaryllis: Az álmok fele
• Lajta Gábor: Négybalkezes
• Fáber András: Hegylakó
• Létay Vera: A birodalom védelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az álmok fele

Tamás Amaryllis

Szolgálni annyi, mint valamit valaki másért is cselekedni, nemcsak önmagunkért. A nők (és férfiak) félreértelmezett emancipációja óta a szolgálat szónak rossz a csengése. E huszadik századi népmese főhőse, Rosa (Angela Molina) életének értelmét a szolgálás öröme, a jóság, a megértés és a megbocsátás jelenti. Meg sem kísérli, hogy a körülötte élőket „megjavítsa” – s ez egyike ritka csodafegyvereinek –, így lassan, szinte észrevétlenül mégis megváltoztatja a kezdetben brutálisan gusztustalan, falangista Don Pedrót, a farizeuskodó Delgadót, a közönyös-jelentéktelen Diákot. Rosa nem az a polgártípus, aki ösztönei gyengeségének köszönheti emberi és szexuális hűségét. Megbocsátó lénye nem erélytelenséget takar. A szívből fakadó hűséget jóstehetségű paraszt nagyanyjától örökölte, s örökli majd tőle leánya, az erős egyéniségű, mindent megfigyelő Olvido (Carolina Silva). Ők mint egymás alteregói tudják állandóan maguk mellett a másikat: a közben meghalt nagymama, a társadalmi ranglétrán kitartóan emelkedő Rosa, a különös jóstehetségű unoka.

Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani – mondja egy francia közmondás, s hirdeti a kibernetikus párválasztás évtizedében bölcs és lírai parabolájával Gutiérrez Aragón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4870