KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A mi Hamu és gyémántunk

Jancsó Miklós

 

Elállt a lélegzetünk. Így is lehet filmet csinálni?... Romantikus és szikár. Nagyszabású és aprólékosan lélekelemző. És kifejezi a „nép telkét” (vagy ellenkezőleg: ő teremti, ő formálja azt). Azt a meghatározhatatlant, azt a misztikust, azt, ami alighanem csak szónokok, prédikátorok beszédeiben és újságok fellengzős cikkeiben él...

Akkor úgy fogadtuk, ahogy újdonságként ránkzuhant: – ez maga volt a „lengyelség”. És a mozgókép forradalma.

És attól kezdve görbe éjszakák utáni hajnalokon együtt dúdoltuk a Lee van Cliff meg az Alsónyéken után Monte Cassino vörös pipacsait. És könnyeztünk is persze: a szesz, a dal, Maciek szerencsétlen élete, meg a miénk miatt. Személyes sorsunk és az ország miatt. Alig múlt el néhány év 56 után.

Azóta jegyeztem el magam Wajdával. A filmjeivel. Minden filmjével. Nem tudok, nem akarok különbséget tenni köztük. Fenntartás nélkül mind-mind az enyémek.

Wajda négy tanítóim egyike. Azóta is, azután is.

És csak megoldott sarukkal tudok közeledni hozzá.

A Mesterhez így szokás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5465