KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rembetiko

Tamás Amaryllis

 

A rembetiko népies műdal, a két világháború között a kis-ázsiai menekültek származtatták be Görögországba. Kostas Ferrisz embermeleg filmje a műfaj megszületését, virágzását és tetszhalálát meséli el egy fölkavaró hangú énekesnő (Szotiria Leonardu a játék méltóságával alakítja) és a szmirnai görög kolónia szenvedéssel és szenvedéllyel kikövezett, de mindvégig a létezés örömét sugárzó, hányatott sorsával.

Urbánus dzsungelünkben, „kultúrasokktól” szenvelegve, megbabonáz a mindennapi élethez tartozó rembetiko felzaklató, borzongató varázsa: a kétségbeeséssel keveredő életöröm, az elszánt ellenállás, a vakmerőség. A személyes sorsdémonok elleni mágikus terápia is ez. Nem pusztán érdekes és egzotikus a kis kávéházakban fegyelmezetten egymás mellett ülő énekesek, zenészek látványa – a rembetiko több ennél. Gyógyító szertartás, fergeteges hétköznapi sámánizmus, síppal-dobbal... Énekesei a nemzetiségi identitás ébrentartói, egy népeket összekeverő világtörténelmi áradat közepén. A közösségélmény természetes gyógymódja, tisztító rítusa, az együttlét hivatott megakadályozni a lélek pusztulását, visszaadni a büszkeséget, az erőt. A reményt, hogy a pánsípon játszó Apollón, a lyráját pengető Orpheusz végül mégiscsak győzedelmeskedik Zeusz nyilain és az alvilág fejedelmén. Nem kell más, csak a tehetség, csak „kissé lehajtani a fejet? De a szívet, azt föl, föl, barátaim.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5475