KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Gothár Péterrel

A harmincötödik év

Koltai Ágnes

 

Az 1947-es születésű Gothár Péter a magyar filmrendezők középgenerációjához tartozik. Bár nemzedékét sokan még ma is a „fiatal” jelzővel illetik, túl van már a szárnypróbálgatáson, sőt, kiküzdötte helyét a magyar filmművészetben.

Gothár Péter 1975-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Makk Károly növendéke volt. Semmilyen filmes irányzathoz, csoporthoz nem tartozott. Pályája nem a Balázs Béla Stúdióban indult, hanem a Televízióban, ahol 1967–1979-ig asszisztensként, majd rendezőként dolgozott. Első sikerei is a Televízióhoz fűződnek; az új naturalista német drámaíró, Franz Xaver Kroetz darabjából készült Felső-Ausztriával (1977) tűnt fel, majd Bereményi Géza novellájából rendezte az Imrét (1979). Itt készült Mrožek-adaptációja, a Rendőrség (1981), és a Jurij Trifonov kisregénye alapján forgatott Csere is. Nemrég fejezte be a Hermelint, Szomory Dezső darabjának televíziós változatát.

1979-ben szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, az elmúlt években színpadra állította többek között Bereményi Géza: Halmi, Werther, Kleist: Az eltört korsó, Gogol: Revizor, Majakovszkij: Gőzfürdő, Selmeczy–Kapecz–Gothár: Diótörő, Koenigsmark: Agyő, kedvesem című darabját, rendezett a Pesti Színházban (Caragiale: Farsang) és a Vígszínházban (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása).

Első játékfilmjét 1979-ben forgatta. Az Ajándék ez a nap itthon a „filmkritikusok díját”, Velencében pedig a „legjobb első filmnek” járó Arany Oroszlán díjat nyerte. Második filmje, a Megáll az idő (1981) nagy sikert aratott; díjat nyert Budapesten, Cannes-ban, Taorminában, Chicagóban, Brüsszelben, megkapta a New York-i filmkritikusok „legjobb külföldi filmnek” járó díját, az első tokiói filmfesztiválon a fiatal film kategóriájában a „legígéretesebb film rendezőjének” járó ötszázezer dolláros díjat. Gothár Péter erős szálakkal kötődik a kortárs magyar irodalomhoz, nemzedéke íróihoz: első játékfilmjét Zimre Péter novellájából írta, a Megáll az idő, valamint két rövidfilmje, a Kérdőív (1976) és a Násznép (1976) Bereményi Géza és a rendező közös munkája volt. Legújabb filmjének forgatókönyvét Esterházy Péterrel együtt írta. Az Idő van a Hunnia Stúdió produkciójában készült, operatőre Dávid Zoltán, főszereplői: Lázár Kati és a közelmúltban elhunyt Zala Márk.

A Megáll az idő a hatvanas évekről, nemzedéke ifjúságáról szólt, új filmjével viszont a mába érkeztünk. Az Idő van napjainkban játszódik, olyannyira jelenkori történet, hogy a nézőnek az az érzése: illetlenül bepillant mások gondolataiba, vágyaiba. Az Idő van is nemzedéki film?

– Egy állapot filmje. A jelenben játszódik, egy harmincöt éves városi ember történetét meséli el, aki elhatározza, hogy élete főszereplője lesz. Idő és Hely uralkodik a Hős felett, körülmények döntenek helyette, mint ahogy mindannyiunk helyett is... Fontos a Hős életkora, harmincöt év, az a kor, amikor még talán nem ismertük fel az öregedést, vagy ha igen, nem törődünk bele. Olyan emberről van szó tehát, aki nemcsak a helyi kudarcokat akarja megúszni, hanem az egész életet. Abban a korban van, amikor számvetést kell készítenie: mit csinált eddig, és mit mulasztott el. A Hős nem gyenge ember, csupán halandó, aki helyzeteket él meg, szeretne azoknak megfelelni, eszébe sem jut, hogy ezen helyzetek sorozata az ő története. Magányos ember, és mint annyian kortársai közül, alkalmatlan a kapcsolatteremtésre.

Televíziós munkái és játékfilmjei is irodalmi fogantatásúak. A Násznép, a Kérdőív, az Imre, a Csere, a Megáll az idő és új filmje, az Idő van nem egyszerű adaptáció, hanem egy-egy mű továbbgondolása, átfogalmazása. Filmjeiben az irodalmi anyag csupán kiindulópont, de nélküle mintha nem tudna dolgozni. Miért kötődik ilyen erős szálakkal az irodalomhoz?

– Tisztelem az irodalmat – néha talán túlzottan is –, nem vagyok íróember.

Hogyan dolgozik együtt az írókkal? Elmondja, milyen filmet szeretne, és ők megírják a forgatókönyvet?

– Író és rendező munkáját másképp képzelem el. Újságírói szóhasználatban ezt együttgondolkodásnak szokták nevezni.

Rendezői szempontból író az, akire legféltettebb titkainkat rábízzuk (és viszont). Ez „éles” helyzet, nem is lehet mindig simán túlélni.

Hogyan készült a Megáll az idő forgatókönyve?

– Bereményi Géza ötletéből, közös gyerekkori élményeinkből és több éves közös munkánk tapasztalataiból született egy olyan irodalmi forgatókönyv, amely nagy biztonságot és szabadságot adott forgatáskor. Bátran improvizálhattam, nem féltem attól, hogy hibát követek el, megőrizhettem a játék örömét, ami számomra a filmcsinálás lényege.

Esterházy Péterrel is így írták új filmje forgatókönyvét?

– Mindketten mániákus emberek vagyunk. Hamar kiderült, hogy mániáink találkozni tudnak. Szerettünk volna mozit csinálni, olyan szereplőkkel, amilyeneket csak „filmekben látni”. Mozit, aminek eleje, vége, közepe van. De hát nem így lett. Mindketten vágytunk arra, hogy elkészíthessük a „magunk westernjét”, ám ahogy elkezdtünk emberekről, helyzetekről beszélni, rájöttünk, hogy az ilyen mozinak nincs itt az ideje.

Azok a képek, amelyek már a forgatókönyv írása előtt megvoltak bennem, hatottak Esterházy Péterre. Közös munkánk egy kicsit arról is szólt, hogy szerintünk ma miért nem lehet lineáris történetet írni. Bár konvencionális értelemben állandóan történik valami a Hőssel, ez nem azonos a film, az Idő van történetével.

Ha már reggel fel tudok kelni, akkor új történet kezdődik, egy köztes történet, amely egy ember egész történetének csak része. De miután a napok ilyenekből állnak össze, ezek a pici, igazi történetek a legfontosabbak – egy olyan világban, ahol épp nem nagy divat az őszinteség. Az Idő van etűdszerűen szerkesztett, eklektikus, aprólékos film. Gesztusokból áll. Ez a laza szerkezet kedvezett nekem, ilyen „történetet” szerettem volna. Amiben az emberek jó tulajdonságait tisztán lehet szeretni.

A forgatókönyvet két éve írták. Miért készült ilyen sokáig a film?

– A rendező munkájába kicsit mindenki beleszól, az ezzel kapcsolatos megítélések rossz szokás szerint gyakran „folyosókon” születnek. Ez sajnos a dolog természetéből adódik. Mégis: szerettem volna az ilyen értékrendet minőséggel ellensúlyozni. S mint tudjuk, ennek előállítása a jelen anyagi, szellemi helyzetben egyre nehezebb.

– Hányatott sorsú forgatókönyv volt, hosszú ideig rajtunk kívül csak Köllő Miklós hitt benne, később kapcsolódott be alkotótársnak Dávid Zoltán operatőr.

Bereményi Géza és Esterházy Péter prózája nem csupán a történet elmesélésében különbözik. Bereményi írásai érzelmesen ironikusak, míg Esterházyéi hűvösen, metszően gúnyosak. A film képi világán is érződik e stílus- és szemléleti különbség...

– Az Idő van érzelmesebb, mint azok a filmek, amelyeket eddig készítettünk, bár mindig is érzelgős voltam, és az évek múlásával még érzelmesebb lettem, legfeljebb itt másképp jelenik meg, mint az Ajándék ez a napban vagy a Megáll az időben. Ez a film a szeretetről szól, a szeretet és az élet minőségéről. A szeretetet tönkre lehet tenni, mégis ragaszkodunk hozzá, nincs más helyette, jobbat még nem találtak ki.

Érdekelt egy film, amelyet nem az események szerveznek, hanem az érzések, vágyak. Ehhez a „történethez” nagyon jól illett az a transzponált nyelv, amely Esterházy Péter sajátja. Úgy érzem, ez a nyelv él, közöl ebben a filmben – nemcsak önmagában, hanem a szituációkban, hangulatokban és nem utolsósorban a képekben is.

Filmjeiben fontos szerepe van a nyelvnek, a beszédnek...

– Egy magyar filmnek annyi mindenről kell szólnia, hogy nem mondhatunk le a beszédről. Nem bízhatunk mindent a képekre, a film nyelvi rétege jelentést hordoz, ezért is ragaszkodom a jó irodalmi anyaghoz.

Az Idő van reális események, álomképek, filmidézetek, reklámok keveréke. Az eklektika stílus vagy eszköz arra, hogy a képek nyelvén is kifejezze a kerek történet szükségszerű hiányát?

– Lényegében egy ember két napjáról van szó, ráadásul ez a két nap egyetlen dolog körül, egy szőrszál körül forog, amely váratlanul és hangsúlyozottan egyszerűen kinő a Hős feleségének orra mellett.

Elsősorban azt szerettük volna elmondani, hogy egy 35 éves férfi, aki felesége arcáról még soha semmi magára vonatkozót nem tudott leolvasni, miként éli át az eseményeket. A valóságot és a vágyképeket egyszerre próbáltuk bemutatni, hiszen az álmodozás éppúgy hozzánk tartozik, életünk része, mint a gondolkodás vagy a beszéd. Mindannyian képzelődünk, ha tetszik, „álmainkba menekülünk” – különösen a kínos, kellemetlen helyzetekben, mert így esetleg oldani tudjuk a feszültséget. A Hős ki akarja találni, hogyan viselkedjen különféle szituációkban, amelyeket nem képes megoldani, és ő is, akárcsak az emberek többsége, sztereotípiákba menekül. Westernhősnek vagy jó apának képzeli magát, mindenkor készre álmodott szerepekbe bújik bele.

Ismerősünk. Olyan, akinek tervei nincsenek, csak be nem teljesült vágyai – és állandóan ezek megvalósításán dolgozik.

Új filmje sajátosan stílusparódia is. Idéz más filmekből, és állandóan jelzi a nézőnek, hogy moziban ül; amit lát, az a képzelet szülötte. Miért tudatosítja a moziélményt a közönségben?

– Nem idézek, inkább csak utalok a különböző stílusokra. Az Idő van hőse egyszerre nézője és szereplője saját történetének. Amikor emlékezik, felidéz valamit, puszta néző, csak szemlélője az eseményeknek. Ilyenkor a legszörnyűbb dolgokat is kibírja, hiszen csak néző. Azokban a kivételes pillanatokban szereplő, amikor irányítja a sorsát.

Mi a szerepe a reklámnak és a dalnak a filmben? Ezek is a stílusparódia részei?

– A Hős lát egy filmrészletet, később egy énekesnőt a Dunán. Ezeket a képeket magával viszi, néha eszébe jutnak, valahogy úgy, ahogy egy dalfoszlányt megőrzünk és önkéntelenül dúdolgatjuk. Így ezeknek meglehetősen konvencionális, de számomra mindig fontos összegező szerepet szántunk Selmeczi Györggyel, a zeneszerzővel együtt.

A különféle reklámok a magyar filmekben „már végérvényesen feltárt valóságba” segítik vissza az embert. A fogyasztásra, hétköznapi dolgokra utalnak.

Új filmjét a pályakezdő Dávid Zoltánnal forgatta, aki eddig rövidfilmekben dolgozott, és a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült Ex-kódex operatőre volt. Ott próbálta ki a hiperrealista festészetre jellemző éles színeket, és a meghökkentő beállításokat. Miért választotta őt?

– Eddigi alkotótársaimmal egyetértettünk: az Idő van olyan igényű munka, amihez mindenkinek ki kell fordulnia önmagából, hogy teljesíthesse feladatát. Tudtam, hogy az operatőrnek nehéz dolga lesz, és munkája (szokás szerint) nem fejeződik be a forgatáskor. Olyan alkotótársat kerestem, aki mentes a jó értelemben vett filmes gyakorlattól, szokásoktól. Esélyünk volt arra, hogy egy tehetséges, de kezdő emberre másképp hat, amit kérek, mint azokra, akik ismernek. És tudtam azt is, hogy ebben a munkában (is) különösen nehéz lesz elviselni engem.

A filmnek szüksége volt egy számomra ismeretlen ember látásmódjára, de nekem is a hitre, hogy választhatok és választható vagyok. Hogy kiben higgyek: kicsit erről is szól a film. Őt választottam – és jó, hogy nem csalódtam.

Az első tokiói fesztiválon a „legígéretesebb film rendezőjének” járó díjjal ötszázezer dollárt kapott, amit következő filmje forgatásához kell felhasználnia. Magyarjapán koprodukciós film készül ebből a pénzből?

– A jelenleg érvényben levő szerződés szerint ez egy japán tulajdonú film lesz. A Young Cinema, a fiatal filmeseket támogató csoport kijelölt egy nyugatnémet producert, ő felelős a gyártásért. A forgatókönyvet és a kész filmet a Young Cinema képviselőjének kell átadni, és 1986-ban forgatni kell.

A Young Cinema képviselői beleszólnak a forgatókönyvbe, a színészek és a stáb kiválasztásába? A Megáll az idő hozta meg a sikert, mit remélhet e „japán tulajdonú magyar filmtől”: hogy kitörhet a tehetséges kelet-európai rendező skatulyájából?

– A forgatókönyv elbírálásának kizárólagos jogát a Young Cinema tartja fenn magának. Nem titkolt céljuk vállalkozásuk nyereségessé tétele. Remélem, az említett „skatulya” nem létezik, számomra a feladat olyan ideális munkalehetőség, amelyre a pénz még a forgatókönyv elkészülte előtt rendelkezésre áll. Egyelőre annyit tudok, hogy most biztosan forgathatok, tehát nyugodtan tervezhetek.

Hetedik éve dolgozik a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Mekkora helyet foglal el a színház az ön életében?

– Mindennél többet tanultam a színészektől: úgy állok hozzá mindenhez, mintha az első és legfontosabb munka volna. Mindent elölről kezdek. Újra fel kell fedeznem mások tudását és a sajátomat is. Persze, ezzel feltehetőleg mindenki így van. A színészek másképp dolgoznak a színpadon és másképp a filmforgatáson, a színházban másfajta gondolkodásra kényszerítenek. Ez a lényeg: minden próbán kicsit megmérnek. Fontos nekem a színházban való gondolkodás, a színpadi munka. Szeretem, hogy alakítható, hogy előadásról előadásra változik. A film mindig egyszeri, éppen ezért pillanatnyi állapotot tükröz. A színházban olyan szoros kapcsolat alakítható ki a közönséggel, amit a film, természeténél fogva, nem tesz lehetővé. A színház hét éve folyamatos munkát ad.

Nem vagyok magányos alkotó. Csak terhelve tudok dolgozni – vágyni a filmbe, és onnan vissza a színházba. S nem utolsósorban műhelymunkát, közösséget jelent, ami jelenleg nem igazán a magyar filmszakma „sajátja”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 05-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5895