KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Hívójel

„A vonatoknak menni kell”

Mágori Erzsébet

 

Szűkszavú, feszesen szerkesztett film a Hívójel, melynek forgatókönyvét Kereszty András irodalmi riportja alapján Szántó Erika írta. Témája egy a valóságban megtörtént katasztrófa megrázó esetét idézi az emlékezetünkbe.

A film készítőit azonban nyilvánvalóan nem a katasztrófa ténye, hanem a szerencsétlenséget előidéző láthatatlan mögöttes összefüggések izgatták. Hogyan vélekedik az a becsületes, lelkiismeretes, átlagos képességű ember, aki szándéktalanul ötvenkét ember halálát okozza? Mennyiben felelős ő maga, és milyen mértékben okozzák a személyétől független körülmények a katasztrófát? A film voltaképpen nem is a vasúti szerencsétlenségről, sokkal inkább egy szerencsétlen vasutasról szól. A probléma csupán az, hogy a bűnös körülményeket nem lehet a vádlottak padjára ültetni. Csak az ember ítélhető el, aki a karácsony előtti csúcsforgalomban – tévedésből, bizonytalanságból vagy mert nem volt meg a modern forgalomirányító berendezések kezeléséhez a megfelelő gyakorlata? – egy rossz gomb lenyomásával a tömegszerencsétlenséget előidézte.

Nemere László minden külsőséges hatáskeltéstől tartózkodó filmje pontos, logikus, szakszerű nyomozás alapján főleg a vasúti katasztrófa emberi, technikai és vasút-szervezeti hátterét igyekszik feltárni. (Mintha Szántó Erika is nem filmtörténetet, hanem egy kitűnő menetrendet szerkesztett volna.) Ám éppen ez a jó értelemben vett hideg objektivitás válik a film hasznára. Különösen a fiatal ügyészt alakító Juhász Jácint alakja lesz fokról fokra izgalmasabbá, aki a nyomozás hivatalos kereteit messze túllépve kutatja az okokat a vétkes forgalmista családja, munkatársai, barátai környezetében. Megkapó az a folyamat, ahogyan a kezdetben fölényes, pedáns, elegáns hivatalnok lassan átalakul, úgyszólván kivetkőzik ügyészi mivoltából, és maga is ugyanolyan bizonytalan, esendő emberré válik, mint az idős vasutas, Bencze Ferenc visszafogott alakításában. Szinte szánalmat kelt, amint gondterhelten jön-megy, zötyögő vicinálisokon utazik gyűrött ballonkabátjában – akár egy magyar Columbo –, hogy az igazi bűnöst megtalálja. Egészen addig, míg egy magasabb beosztású MÁV-alkalmazott, némi cinizmussal a hangjában, arra nem figyelmezteti, hogy náluk nem dobnak ki egy öregedő embert, aki több mint harminc évet lehúzott a vasútnál, elvégre humanitás is van a világon! És ha egy sebészprofesszor megöregszik, ugyan ki vonja felelősségre, mert néhány embert halálra operált? Meg aztán nézzen csak körül az iparban, a politikában: ott nem mennek egymásnak a vonatok?

Túl sok a nyitva hagyott kérdés, a személyes és hivatali érdekek szálai egyre reménytelenebbül kuszálódnak össze. Egy valami látszik csak bizonyosnak. Nem egyedül az öregedő, elbizonytalanodott, túlterhelt vasutast kellene felelősségre vonni és a vádlottak padjára ültetni. A modern irányító berendezéseket ötévenként cserélték a forgalmi irodában, egy fiatal vasutaslány játszva bemutatta, hogyan kell a gombokkal helyesen bánni. Igaz, az embereket nem lehet ötévenként lecserélni, mint a gépeket, de továbbképezni igen! Méghozzá a felelősséggel arányos alapossággal.

A vonatoknak menni kell! amint azt az idős vasutas becsvágyó felesége keményen kijelenti. Az ügyész végül is nem tudja, kit vádoljon, mert az ő fejében is „összementek a vonatok”.

Legkevésbé a film befejezése meggyőző. Amikor az ügyész meglátogatja a foglyot, és közli vele, hogy kegyelmet kaphat, az az érzésünk, hogy a volt forgalomirányító nem örül igazán a szabadulásának.

A nézők sem. Tömegkatasztrófa történt, ki ennek az oka? Aki megnyomta a végzetes gombot: felelős. A film felsorakoztatta az enyhítő körülményeket, bebizonyította, hogy a legfőbb felelősség nem a vádlottat terheli. Mégis a szerencsétlenséget nem a vak véletlen okozta, előkészítette ezt a rossz munkaszervezés, túlterheltség, a hasonló munkakörben dolgozók időszakos pszichológiai vizsgálatának elmulasztása. Nem értek az automata irányító rendszerekhez, de azt tudom, hogy a valóban modern elektronikus rendszerek „tudják” az összes vonatok helyi mozgását, abszurd utasítás esetén sem hajlandók két szerelvényt egymásba ereszteni.

A vádlott számára talán elég büntetés a bűntudat, ami most már végigkíséri őt élete végéig, de az igazi humanizmus az lenne, ha a vasút megtenné azokat a (részben költséges) intézkedéseket, melyekkel fokozná minden utazó ember biztonságát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7706