KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/október
BLOG
• Klacsán Csaba: Röghöz kötve CinePécs 2009
3D REVOLÚCIÓ
• Ádám Péter: Térhatású jövő A mozi harmadik forradalma
• Varró Attila: Kalandra fel Térhatású animáció
• Gorácz Anikó: Térélmény A 3D múltja, jelene és jövője
• Sepsi László: A halál ezer arca David R. Ellis: A végső állomás 3D
MAGYAR SCI-FI
• Németh Attila: Mondjam vagy mutassam? A magyar SF-irodalom és a film
• Csordás Attila: Thelomeris Beszélgetés Hatvani Balázzsal
• Schreiber András: Vételhiba Vranik Roland: Adás
• Schubert Gusztáv: A számok ura Pater Sparrow: 1
SPANYOL TRENDEK
• Géczi Zoltán: Baljós arkangyalok Spanyol horror-reneszánsz
• Lénárt András: Van-e élet Almodóvar után? A mai spanyol film
• Bikácsy Gergely: Könnycsepp a vérhagymán Megtört ölelések
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Szemben az árral? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Forgách András: Szélesvásznú lélek Robert Capa
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 2. rész
MÉDIA
• Hirsch Tibor: MikroHollywood YouTube mozi
KÖNYV
• Baski Sándor: Nyomkereső Mátyás Győző: A látszat birodalma
KRITIKA
• Klág Dávid: Anyaföldön kívüli Neill Blomkamp: District 9
• Bori Erzsébet: Ördögi kísértetek Gárdos Péter: Tréfa
MOZI
• Schreiber András: Fausta éneke
• Varró Attila: Rövidlátók
• Baski Sándor: Free Rainer
• Roboz Gábor: Pippa Lee négy élete
• Kolozsi László: Észak
• Alföldi Nóra: Pánikfalva
• Tüske Zsuzsanna: Családban marad
• Pápai Zsolt: Admirális
• Forgács Nóra Kinga: Apám zenéje
• Vajda Judit: A csúf igazság
• Sepsi László: Az időutazó felesége
• Géczi Zoltán: Halloween 2.
DVD
• Gelencsér Gábor: Bergman-jelenetek
• Varró Attila: Houdini – A halál mágusa
• Kovács Marcell: Az áruló
• Nagy V. Gergő: Foxy Brown

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

YouTube mozi

MikroHollywood

Hirsch Tibor

A profi hollywoodi mozi a YouTube-on új életre kel, amatőr barkácsolók százezrei formálják saját képükre a klasszikusokat.

 

Úgy tizenöt éve jósolták először, hogy a Világháló előbb-utóbb megváltja a centralizált kommunikáció eredendő bűneitől az emberiséget. Először csak az alulról szerveződő, manipulálhatatlan információs hálót dicsőítettük, aztán az ezredforduló felé, amikor web- és multimédia már magátólértetődően tartozott össze, ünnepeltük előre a nagy médiamonopóliumok bukását. Aztán jött a csalódás, ahogy kiderült, az Interneten is grundolhatók kattintás-szám halmozó főközpontok, és a pénz, a Világhálóba befektetett sokpénz itt is elszívja a levegőt a kicsik és ismeretlenek elől. Aztán jött a dotcom-válság, a nagy értékű portálok megrendülésével, vagyis újabb remény és újabb csalódás, hiszen aki ma online erős – erősebb az állítólag egyenlők között, mint valaha. Aztán jött a bloggerek forradalma, Napóleonnal szólva, mindenkinek laptop-táskájában lapul a sztárújságírói marsallbot, vagyis van megint remény, és persze van megint kétely is, amikor a blogok fontossági sorrendjét mégiscsak eldöntik a nagy média-patrónusok, akik szárnyaik alá veszik az egyiket, elhajtják a másikat. És végül jött a YouTube is, 2005-től, egy igazi Kolumbusz-tojása lehetőséggel: hogy tudniillik, ha már van olcsó kamera és gyerekeknek való filmeditáló szoftver, és ha van hozzá kényelmes sávszélesség, és megvan a fel-letöltés Web2-es filozófiája, akkor el lehet árasztani a Világhálót ötperces mozgóképekkel. Megint előkerült hát a régi internetes optimizmus, a hit a médiaegyenlőség Szent Gráljában, ami akár egy egyszerű videómegosztóban is testet ölthetne

*

Mi minden is fér akkor bele ebbe a most már mozgóképes világegyenlőségbe, illetve hogyan is lehet elbánni a Világhálón egy hollywoodi nagyprodukcióval? Egyetlen példa az ezerből: szép, színes lufikat lehet rá rajzolni. CyberShire a legtöbb subscribert (magyarul előfizetőt, aki dehogyis fizet!) híres filmek fontos jeleneibe preparált léggömbökkel szerezte. CyberShire egyébként profi: Jerry Rees néven az Alvin és a mókusok című film írója, rendezője, de YouTube-os pozícióján ez sem nem ront, sem nem javít. Igaz, itt olyan poénkodásról van szó, melyhez nagyon kellenek rendezői kvalitások: Humprey Bogart úgy néz az elszálló gömböcske után a Casablanca lokálfüstjében, hogy el sem hinnénk, maga Kertész Mihály instruálta erre a szem- és fejmozgásra. Vagyis a komputeres lufi-beültetés komoly operáció, ízlés és filmismeret kell hozzá, ahogy bármiféle folytatáshoz is. A folytatás pedig úgy születik, hogy a potenciálisan százmilliós kattintó-tábor valamely (már tényleg amatőr) tagjának CyberShire akciójához mozgóképes hozzáfűzni valója támad. Olyan kártyajátékhoz hasonlít ez, ahol lehet színre színt, figurára figurát, számra számot, de végül is mindenre mindet tenni. Léggömbök repkednek a Casablancában, illetve CyberShire előadásában még kéttucatnyi ismert filmben? Repkedjenek akkor még tucatszor-tucatnyiban, vagyis szülessen spontán „lufit minden klasszikus mozijelenetbe” mozgalom: nem kell hozzá több, mint milliónyi mozi- és hálófüggő gimnazista nemes rivalizálása, ami bármire beindulhat. Nem csak léggömböt lehet a klasszikusokba csempészni, hanem szinte akármit, talán csak annyi a fontos, hogy olcsó eszközökkel lehessen natúrfilmes realizmussal a képre varázsolni, és könnyen illeszkedjen, ha nem is mindjárt a cselekménybe, de az eredeti filmes beállítás mozgásrendjébe. Lebegő Rubik-kockától a repülő kalapácsig szinte minden megfelelhet ennek a követelménynek.

És ha valaki nem színre színt, hanem figurára figurát kíván tenni? Vagyis nem a léggömb, hanem a léggömbbel ékesített film adja neki az ihletet? Százával repülnek rá az ilyenek is a zsákmányra. Aki ma a Casablancát beüti a YouTube keresőjébe, nem csupán gyerekelőadást, trágár vagy aktualizált szájszinkront talál, de kutya-Ilsét és lego-Ricket. Ez utóbbi esetben pedig maga a legózás volna az ötlet és motívum amire „új kártya” – új film – rakható, ezúttal nem is százszámra de talán milliószámra. Ez nem tréfa: saját információim szerint egy teljesen átlagos mai magyar általános iskola felső tagozatosai közül éppen most három-négy kreatív kiskamasz dolgozik egy-egy gyerekfilm teljes vagy részleges Lego-változatán, mégpedig teljesen tudatosan a YouTube-halhatatlanság reményében. Minden okunk megvan rá, hogy ugyanennyi lelkesedést, a mozi és a lego iránti elkötelezettséget lássunk más kiskamaszoknál is, Izlandtól Új-Zélandig – és a millió máris összejön, köztük tízezreléknyi igazi gyöngyszemmel, amit esetleg soha, senkinek nem sikerül majd kiválogatni.

Innentől kicsit szomorú az egész. Hiszen tényleg jók például a YouTube-hírességeknek számító Fine fivérek film-mixelő kísérletei, mivel ők nem külön tesznek színre-szint, figurára-figurát, vagyis filmre filmet motívumra-motívumot, hanem egyszerre ezt is azt is, amikor a Lost egy jelenetébe más filmből hívnak látogatót: mondjuk a semmiből fölbukkanó Vader Nagyúr zavarja meg a jól ismert szigetlakó sztárcsapat tetszetősen preparált figuráink beszélgetését. Szép is ez, de ki tudja hány, legalább ilyen pompás kis játék búvik meg az öt perces filmecskék virtuális hekatombái alatt eltemetve, amit ma a legjobb keresőszavakkal sem tudunk úgy a felszínre hozni, hogy ne kelljen hozzá átszitálni százezres darabszámú szemetet?

Hollywoodi szuperprodukcióhoz YouTube-kreatívként kapcsolódni természetesen mégiscsak igazi parazita gesztus, és aki ezt választja, ma még szerzői jogi szempontból is veszélyes területen játszik, és a világhírnév ritkaság, hiszen az eredeti filmre költött reklám-milliók dehogyis segítik automatikusan az internetes potyautasokat. És mégis: a kapcsolódási kísérletek nemcsak szaporodnak, de egyre változatosabbak. Nem sért copyright-szabályokat, ha például az említett Fine fivérek szó szerint egy szuszra, öt perc alatt elhadarják a filmtörténet valamennyi Oscar-díjas darabjának egymondatos tömörítvényét a húszas évek végétől. Magától értetődő, hogy erre a „színre-színt, figurára-figurát” YouTube-szabályok szerint igazi „spoiler-dömping” a válasz: seregestül jönnek a filmmesélők, csak szóban, aztán szóban és írásban, majd rajzos-fotós, vagy csak rajzolt kiegészítőkkel. Vagy ott van egy másik trükk: tegyük föl, ha fekete sziluett-kivágásokat biggyesztesz a mozikép elé, mintha nézők háta látszana a sötét mozi-teremben, és ezek a fekete árnyak folyamatosan kommentálják a szinte hangnélküli filmet, viccesen vagy tudományosan: igazából ez már idézet, márpedig idézni ugye csak szabad? És a jog úgysem tud követni félmillió kiskorú polgári engedetlenkedőt, akik Harry Potter-bábjaik számára saját történeteket találnak ki, mert annyira tetszett nekik, amikor Neil Cicierega, zenész és alternatív net-művész talán még legálisan, a Világhálóra töltötte az első, hamvasan eredeti HP-abszurdját. Hihetetlen, hogy a Harry Potter 6. amatőr előzetesei, melyet a rajongók nyilván a korábbi Potter-filmekből, saját rajzokból, mosókonyhai natúrfelvételekből, báb-animációból és ki tudja, még mi mindenből gányoltak, megelőzte a hivatalos trélereket! Egyébként is, itt zárul be a kör: ha egy gyerekeknek szánt szuperprodukció a rég szokásos gyakorlat szerint a film szereplőiről bábukat, matricákat, plüsspárnákat, és persze megint lego-figurákat dobhat piacra, akkor hogyan tilthatná meg, hogy e figurákkal való játszadozást gyerekek és pihentagyú felnőttek filmre vegyék? És ha ezt nem tilthatja meg, azt is tűrnie kell, hogy ezek közül minden milliomodik piacképes termékké nője ki magát a videómegosztókon. Nem úgy, hogy közvetlenül fizettetnek érte, de szerzőjéből mégis márkanév lesz, és – hihetetlen, de igaz – előbb-utóbb maga is megér legalább egy rajongói trikót, mint például a Fred (Lucas Cruikshank) néven elhíresült YouTube-bálvány, aki van olyan híres, hogy parodizálni is lehet, lehet vele versenyezni (ahogy azt egy másik YouTube-sztár, a Nigahiga művésznevű Ryan Higa teszi), ezenkívül lehet ugyancsak YouTube-os mozgóképbe foglalva utálni és bojkottálni. És innen már csak egy lépés, hogy a YouTube-bálvány kilépjen a web-megosztó aprócska képernyőjéről és CNN-vendég legyen, Tyra Banks showjában szerepeljen, majd közös klipen szerepeljen a rapper Kev Blaze-zel. Ez már nyilván profi felkérés, sok pénzért, az Amerikában szokásos ügynöki közvetítéssel. Tényleg, ki tudja, egy ügynök mikor bukkan fel egy YouTube-os kamasz életében, mekkora subscription-szám, hány komment-szöveg, hány utánzó fellépése után? Hiszen eredetileg csak arról volt szó, hogy egy tizennégy éves fiúcska torzított hangon úgy mesél történeteket, bele a cybertérbe, mintha hat esztendős volna.

Fred, és még sokan mások, leginkább történeteket mesélnek. Talán itt a legizgalmasabb a kapcsolat nagymozi és YouTube-film között: mesél ez is, mesél az is, de mintha egymásnak ellentmondó médiatendenciákat példáznának eközben. Tudjuk, szomorú konzervatív kórus sóhajtozik szerte a világban, hogy a gyerekek a fantasztikus mozi-jelenetekkel kényeztetve már kicsit sem dolgoztatják fantáziájukat, digitálisan föltuningolt filmképtől elkényelmesedve nem teremtenek belső képeket, és mert erre már képtelenek, persze hogy nem is olvasnak. Ugyanakkor ugyanezek a gyerekek – folytatja a kórus – napokat lógnak a neten. Csakhogy lám, ilyenkor – és erre eddig kevesen figyeltünk oda – közülük milliók lelkesedéssel adóznak YouTube-sztár kortársaik filmecskéinek, akik papírkivágásokkal oldanak meg tűzhányókitörést, Lego-bábukkal csatajelenetet, az idő múlását elintézik olyan felirattal, amit az a bizonyos „igazi mozi” száz esztendeje használt utoljára, és ahol a filmi jelenetfűzés gordiuszi csomóját nemegyszer úgy vágják át, hogy ami komplikált, azt egyszerűen szavakkal elmesélik. Vagyis tessék, az ifjú közönség rajong a multiplex megkövetelte tökéletesség mellett és papírkivágásért is. Hazamegy a moziból, bekapcsolja a gépet, és belsőkép-gyártó agytekervényei máris dolgoznak a pedagógusok és pszichológusok örömére: mintha csak könyvet olvasnának.

Attól, hogy Gutenbergnek bealkonyul, talán mégsem biztos, hogy a képeké a jövő: kiskép, kisszöveg, és kisterjedelmű élőbeszédből élő kiskorú mókamester: milliónyi miniatűr a YouTube-on, amit kemény szellemi munkával kell kiegészíteni.

Lássunk hát csak azért is valami szépet: odakint a nagy arénában, a profi világban minden óriási és hivalkodó, bent a cybertérben boldogan nyüzsög az amatőr bolhacirkusz. Megférnek egymás mellett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9871