KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988