KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
   2023/január
ÚJ-HOLLYWOOD
• Greff András: Mi űzi az üldözőt? Paul Schrader megszállottjai
• Kovács Patrik: Egy világcsavargó Hollywoodban Bob Rafelson (1933-2022)
• Gyöngyösi Lilla: A kék szem átka Paul Newman
A MELODRÁMA ARCAI
• Pápai Zsolt: „Az időnek kaputt” A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 3. rész
• Varró Attila: Zsigeri pátosz Test és melodráma 1.: A jövő bűnei
• Kránicz Bence: A barátom odafent Felix Van Groeningen – Charlotte Vandermeersch: Nyolc hegy
MAGYAR MŰHELY
• Rudas Dóra: A kapunyitási pánik nemi differenciái Így maradtam
• Pauló-Varga Ákos: A szomorúság háromszöge Kárpáti György Mór: Jövő nyár
• Földényi F. László: Mi rejlik a bőr alatt? Nemes Anna: Beauty of the Beast
• M. Tóth Éva: Animációs „így jöttem” Kollarik Tamás – Takó Sándor: Csupó Gábor
FRANCIA KÖNYVEK
• Ádám Péter: A „könyv-ember” Truffaut irodalmi átdolgozásai
• Barabás Klára: „A történet soha nem ment ki a divatból” Beszélgetés Josée Dayannal
• Demus Zsófia: A befogadás szabadsága Luc Jacamon – Matz: A gyilkos (Le Tueur)
FILM / ZENE
• Pernecker Dávid: A madárcsicsergés is gyanús Rich Vreeland
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Láthatatlan mozi Avantgárd és kísérleti filmek archiválása
FESZTIVÁL
• Bakos Gábor: A látvány diadala Szolnok – Alexander Trauner ART/FILM Fesztivál
• Navarrai Mészáros Márton: Jégbe zárva Reykjavík
TELEVÍZÓ
• Orosdy Dániel: A repülő pingvin Hugo Blick: Az angolok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Szépítő távolság Steven Spielberg: A Fabelman család
• Gyöngyösi Lilla: Nem nyugodnak békében Madarász Isti: Átjáróház
MOZI
• Pauló-Varga Ákos: Eltitkolt történetek
• Kolozsi László: Valaki hall engem
• Csomán Sándor: A látogatás
• Bonyhecz Vera: Azt mondta
• Hegedűs Zsófia: A kis Nicolas
• Benke Attila: Vérapó
• Varró Attila: Gátlástalan örökösök
• Alföldi Nóra: Az új játék
STREAMLINE MOZI
• Huber Zoltán: Bardo
• Pozsonyi Janka: Lady Chatterley szeretője
• Árva Márton: Csoda
• Varga Zoltán: Wendell és Wild
• Rudas Dóra: Toto, a hős
• Déri Zsolt: Meet Me In The Bathroom

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Steven Spielberg: A Fabelman család

Szépítő távolság

Huber Zoltán

Spielberg nagy mesemondó, de a gyerek- és ifjúkorát felidézve sem nyílik meg előttünk.

Nincs még egy válás, ami olyan óriási hatást gyakorolt volna az egyetemes popkultúrára, mint Leah Adleré és Arnold Spielbergé. A család felbomlása az akkor tizenkilenc éves Steven számára olyan traumatikus élményt jelentett, ami a későbbi rendezői pályafutását alapvetően meghatározta. De hogy pontosan miért és hogyan, az sajnos az ikonikus rendező gyerek- és kamaszkorát feldolgozó A Fabelman család két és fél órája után sem derül ki. Ehelyett kapunk a mozihoz intézett szép szerelmeslevelet, illetve egy töredékekből összeálló felnövéstörténetet a kellemesen idealizált, szándékoltan közönségbarát fajtából.

Steven Spielberg persze sosem tartozott azok közé a rendezők közé, akiknek az arcélét könnyedén felfedezhetjük az impozáns életmű mögött. Spielberg a direktebb szerzői önvallomások helyett inkább a gyermekkor varázslatos világát teremti újra, nyílt tekintetű kis hőseivel és erős pótapáival. A tiszta szívű átlagemberekre nála fel lehet nézni, a közösségnek még van ereje, még léteznek ideák. Ezen alkotói alapállás szerves része a hollywoodi aranykor állandó megidézése is, akár műfajokban, akár karaktertípusokban. Ha pedig őt személyesen foglalkoztató témákhoz nyúl, akkor azt többszörös áttételekkel teszi.

Nincs ez másképp a legújabb filmje, A Fabelman család esetében sem, de mindez azért lesz némileg meglepő, mert a történetet bevallottan a saját gyermekkora ihlette. A cím persze árulkodó, a forgatókönyvet társíróként jegyző rendező a kínálkozó Spielbergék helyett egy beszédes álnév mögé bújtatta családját, ennyiben tehát ő maga is hangsúlyosan visszalép egyet. A Fabelman család ennek ellenére tökéletesen beilleszthető a szubjektív rendezői múltidézések újabb keletű hullámába, ám ez távolról sem Alfonso Cuarón, Paolo Sorrentino, Paul Thomas Anderson vagy akár Richard Linklater belemenősebb vonala, hanem Kenneth Branagh mézédes nosztalgiája. A Belfast naiv-álmodozó gyermeki nézőpontjához hasonlóan az alteregó itt is hibátlan és a szülők is felmagasztosulnak. A nehézségeket és problémákat pedig megszépíti az eltelt idő.

Spielberg továbbra is csodálatos filmes mesélő, A Fabelman család gyönyörű képekben, hibátlan plánozással és csillogó szemű gyerekszínészekkel halad végig az első moziélménytől a kezdeti szárnypróbálgatásokon át Hollywood kapujáig. Aki ismeri a rendező magánmitológiáját, az nagyjából sejtheti, milyen epizódokat emel ki Spielberg az amatőr gerillamódszereitől egészen az idős John Ford tanácsáig. Ez utóbbi jelenet különösen megdobogtatja majd a filmrajongók szívét, de a mozgókép és a mozi szenvedélyes szeretete egyébként is áthatja a teljes filmet.

A háttérben eközben bonyolódik a szülői dráma. A család többször költözik, az excentrikus anya egyre boldogtalanabb, a tinédzser fiúnak gondjai vannak a beilleszkedéssel, különösen Kaliforniában. Spielberg meg sem próbál klasszikus hollywoodi történetet faragni az életéből, a szabályos ív helyett inkább töredékesen, kihagyásokkal mesél. E szerkesztésmód törvényszerű következménye az egyes felvonások minőségbeli különbsége, hiszen nem minden életesemény egyformán izgalmas még akkor sem, ha épp Steven Spielberg felnövését követjük.

A mozaikos elbeszélés másik problémája, hogy így komolyabb akadályok sem tornyosulhatnak a főhős elé, ami az önfeltáró dráma helyett a színes mese irányába tolja a történetet. Talán nem véletlen, hogy a film épp azokon a pontokon kel igazán életre, ahol a rendező egyéni ízeket kever a lekerekített emlékekhez. A kalandos életű nagybácsi megjelenése, az első forgatások vagy az első szerelmi kalandok jóval elevenebbek a fő csapásnál.

A szülők válása vagy az iskolai zaklatások ellenben nem nőnek valóban meghatározó súlyos problémákká, hiszen ahhoz túl elnagyoltak és általánosak. A fiúnak ráadásul mindig ott a film nyújtotta menedéke, ami szimpatikus, ám korántsem túlságosan mély önvallomás. A filmben a rendezővé válásig vezető út álomszerűen sima és egyenes, A Fabelman család így nem holmi összegzés vagy számvetés. Sokkal inkább egy újabb maximálisan biztonságos spielbergi tükörvilág, ennyiben tehát tökéletesen simul az életműbe.

 

A FABELMAN CSALÁD (The Fabelmans) – amerikai, 2022. Rendezte: Steven Spielberg. Írta: Tony Kushner és Steven Spielberg. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Gabriel LaBelle (Sammy), Michelle Williams (Mitzi), Paul Dano (Burt), Seth Rogen (Bennie), Keeley Karsten (Natalie). Gyártó: Amblin Entertainment / Universal Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 151 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15619