Archívumok titkai

Avantgárd és kísérleti filmek archiválása

Láthatatlan mozi

Barkóczi Janka

A Jonas Mekas által létrehozott Anthology Film Archives az avantgárd és kísérleti filmek megkerülhetetlen archívuma.

Jonas Mekas, az amerikai avantgárd filmművészet egyik legizgalmasabb figurája, megszállott gyűjtő volt, aki ráirányította a figyelmet arra, hogy a kísérleti és művészi mozgóképek megőrzése épp olyan fontos, mint a közismert klasszikusoké. A litván származású alkotó – aki éppen 100 éve, 1922-ben született és 1949-ben érkezett New Yorkba – leginkább arról híres, hogy évtizedekig dokumentálta saját életét. Naplófilmjei költői szépségű, szubjektív testamentumok, amelyek egyben letűnt idők pótolhatatlan dokumentumai is. A majd százévesen, 2019-ben elhunyt Mekas szinte feldolgozhatatlan volumenű hagyatékát felhasználva legutóbb Töredékek a Paradicsomból (rendezte: KD Davidson, 2022) címen készült összegző dokumentumfilm, amelyet Magyarországon a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztivál nézői is láthattak. A filmben szépen kirajzolódik az öntörvényű, érzékeny művész alakja, aki nemcsak annak szentelte idejét, hogy saját archívumát építse, de életművének legalább annyira fontos része volt, hogy következetesen képviselte a mainstream mellett létező, underground, experimentális kultúra megőrzésének ügyét. Filmjeivel egyenértékű főműve, a független és kísérleti filmek, valamint hozzájuk tartozó kulturális örökség gyűjtésére, megőrzésére és népszerűsítésére létrehozott archívum, az Anthology Film Archives, amely a mai napig megkerülhetetlen intézmény. Az amerikai filmipar hollywoodi stúdióarchívumait ellensúlyozva nem véletlen, hogy éppen a keleti parton, New Yorkban indult az a mozgalom, amely a gyűjtésre érdemesnek talált filmek körét elsősorban a művészet fogalma felől határozta meg.

Iris Berry birodalma

Az amerikai filmarchiválás első központja New York volt, ahol a Museum of Modern Art játszott úttörő szerepet. A múzeum vezetői hamar felismerték, hogy a kortárs művészeti formák között a film egyre fontosabb helyet foglal el, ezért 1935. június 25-én megalapították a MoMA Film Library-t a Rockefeller Alapítvány anyagi támogatásával. A gyűjtemény első igazgatója John Abbott volt, mégis felesége, Iris Berry, az első kurátor neve vált legendássá. Iris Berry, a filmarchiválás egyik karizmatikus pionírja, egy törékeny alkatú, de vasakaratú brit hölgy, aki filmkritikusként indult, majd az Egyesült Államokba költözött és könyvtárosként csatlakozott a MoMA-hoz. A gyűjtemény kialakításánál a mozgóképek művészeti értéke volt a legfontosabb szempont, így a tömegfilmes sztenderdektől eltérő alkotások, kuriózumnak számító európai és ázsiai művek is bekerülhettek a kollekcióba. Az állomány alapjait egy vetítéssel egybekötött parti keretében teremtették meg, amelyet Mary Pickford némafilmsztár adott, és amelyen a korabeli filmélet legjelesebb szereplői vettek részt. A parti után számos felajánlás érkezett, amelyben alkotók és stúdiók ajándékoztak egy-egy kópiát a gyűjtemény számára. A MoMA archívuma a nevéhez méltóan az első pillanattól valódi filmkönyvtárként működött, vagyis nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a filmeket különböző rendezvényekre, oktatási célra ki lehessen kölcsönözni. A rendkívül változatos, népszerű vetítési program sok induló filmesre volt nagy hatással, és jelentőségét mi sem illusztrálja jobban, mint hogy a MoMA filmmegőrzési tevékenységéért már 1938-ban Oscar különdíjat kapott, amelyet 1979-ben egy második tiszteletbeli Oscar követett. Az elismerés indoklása mindkét alkalommal kiemelte, hogy az intézmény különösen sokat tesz a filmek művészetként való elismertetéséért és az alkotások elérhetővé tételéért.

A kurátori megfontolások, miként minden művészeti gyűjteményben, a filmarchívumok esetében is sokszor felülírnak egyéb szempontokat. A válogatás egyben a művészetfogalom változását is tükrözi, és sokszor kizárhat bizonyos kánonon kívüli műveket. A megoldást az archívumi terület sokszínűvé válása hozta, de ez fokozatosan ment végbe. Miként Anthony Slide, az amerikai filmarchiválás krónikása felhívja rá a figyelmet, a változás az 1970-es években indult meg, amikor az állami intézmények mellett létrejöttek első tematikus filmarchívumok, amelyek bizonyos irányzatokra, műfajokra koncentráltak. Erre azért is nagy szükség volt, mert a kisebb közönséget elérő független filmesek nem rendelkeztek azokkal az eszközökkel, mint a nagy gyűjtemények és stúdiók, és nem tudták biztosítani a saját filmjeik megőrzéséhez szükséges környezetet. Az is egyértelművé vált, hogy a kísérleti filmek restaurálása sokszor különleges szaktudást igényel, mert a speciális technikák és formai megoldások új módszereket és komoly háttértudást feltételeznek. A problémára többen felhívták a döntéshozók figyelmét, például Stan Brakhage függetlenfilmes, aki először az Amerikai Filmintézettől kért segítséget, sikertelenül, hiszen a nitrón található nemzeti filmkincs megőrzése ekkor fontosabbnak tűnt a főleg kisformátumokra, 16 és 8 mm-es hordozóra, később videóra forgatott anyagoknál. Az 1970-es évek elejére azonban egyre sürgetőbbé vált a probléma és világos lett, hogy a filmeseknek saját maguknak kell tenni valamit, ha komolyabb szemléletváltást szeretnének elérni.

Anthology Film Archives

Jonas Mekas legendás kezdeményezése, az 1960-as évek közepétől induló, avantgárd filmeket bemutató Filmmakers’ Cinematheque valójában még csak a nevében filmmúzeum, hiszen nem egyetlen intézményhez kötődött, hanem különböző vetítési programok összefoglaló neve volt. Mekas viszont már ekkor tervezte, hogy létrehoz egy állandó helyet, ahol az egyre növekvő számú új független és avantgárd filmeket rendszeresen bemutathatják. Ehhez társakat is talált és az évtized végén megalakult az a progresszív művészekből álló bizottság, amelynek tagjai Mekas mellett James Broughton, Ken Kelman, Peter Kubelka és P. Adams Sitney voltak, egy nagylelkű szponzor, Jerome Hill alapítványával a háttérben. Az alapítvány biztosította a helyet és a kópiákat, a csapat feladata az volt, hogy összeállítsák azt a listát, amely a gyűjtemény alapját képezheti és amely, ennek megfelelően, az Essential Cinema Repertory nevet kapta. A válogatás célja, hogy a lehető legteljesebb módon mutassa be a filmet mint művészi önkifejezési formát, és bár a projekt soha nem zárult le, a 110 vetítésből és 330 címből álló programot a mai napig ciklikusan ismétlődve vetítik, hogy évről évre újabb generációk ismerkedhessenek meg vele.

A gyűjteménynek otthont adó archívum Anthology Film Archives néven nyílt meg New Yorkban 1970. december 1-én. Az alapítók manifesztuma így fogalmazza meg a küldetését: „A világ cinematheque-jei általában a film különböző megjelenési formáit gyűjtik és mutatják be: dokumentumként, történelemként, iparként, tömegkommunikációs médiumként. Az Anthology Film Archives az első olyan filmmúzeum, amelyet kizárólag a filmnek mint művészetnek szenteltek. Mi a filmélmény lényege? Mely filmek testesítik meg a filmművészet csúcsait? Az Anthology Film Archives létrehozása ambiciózus kísérlet arra, hogy választ adjon ezekre a kérdésekre; az első a fizikai – egy olyan mozi kialakítása, amelyben a filmeket a lehető legjobb körülmények között lehet látni; a második a kritikai – a filmművészet meghatározása olyan válogatott művek alapján, amelyek bemutatják annak lényegét és paramétereit.”

Mekas és munkatársai tehát nem csak egy új filmarchívum kereteit határozták meg, de az ideális vetítési hellyel kapcsolatban is saját filozófiát alakítottak ki. Ebben elsősorban Peter Kubelka osztrák filmes és építész járt az élen, aki Johannes Spalt és Friedrich Kurrent építészekkel együtt már az 1950-es években kidolgozta a „láthatatlan mozi” (Invisible Cinema) koncepcióját. A mozit olyan mechanizmusként képzelték el, amely az alkotó és a közönség közötti közvetítés eszköze, ezért építészeti tere teljes mértékben a filmet, az audiovizuális műalkotást helyezi a fókuszba. Az épület mintegy „háttérbe vonul”, minden eleme fekete, a szőnyegek, az ülések, a falak és a mennyezet is. Fontos, hogy a nézői élményt semmi sem zavarja, nem lehetnek figyelem elterelésére alkalmas fények és semmi sem lóghat a képbe, még az előző sorban ülő másik néző feje sem. Az első vetítőhely, amely a láthatatlan mozi elvei szerint lett kialakítva, az Anthology Film Archives mozija volt Manhattanben, a Lafayette Street 425. szám alatt. Ez 1970 decemberétől 1974-ig működött, amikor Hill halála után átköltöztek a Sohóba, a Wooster Street 80., majd 1979-től a ma is meglevő téglaépületbe, a 2nd Avenue 32. szám alá, ahol a felújítási munkák után 1988-ban nyitotta meg kapuit. Ez a volt bírósági épület, amelyben a századelőn híres gengszterek ügyeit tárgyalták és a környékén véres bandaháborúk folytak, ma már ikonikus színhelye az avantgárd filmkultúrának. Kubelka láthatatlan moziról szóló ötletét 1989-ben, az Osztrák Filmmúzeum 25. évfordulóján Bécsben is megvalósították, amikor az Albertina épületének oldalában található cinematheque-et a láthatatlan mozi iránylevei szerint újították fel. Érdekes kapcsolódás, hogy a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumnak aztán ez lett az egyik mintája, így Kubelka elképzelése az Erzsébet körúti mozi termének sötét falaiban is visszaköszön.

Az Anthology megőrzési program 1972-ben indult, elsősorban az amerikai független és kísérleti filmesek munkáira koncentrálva – a gyűjteményben így megtalálhatók többek között Shirley Clarke, Joseph Cornell, Maya Deren, George és Mike Kuchar, Kenneth Anger és Stan Brakhage filmjei. Az avantgárd klasszikusok mellett azonban a kollekció fontos részét képezik az amerikai életet, elsősorban az 50-es, 60-as, 70-es évek mindennapjait dokumentáló mozgóképek is. Az archívumban mindenféle hordozón találunk filmeket a celluloidtól a videóig, és intenzív digitalizálás zajlik, a helyi programokon azonban, ha csak lehet, analóg filmről vetítenek. „Számunkra a filmművészet értéke mindig a bemutatás és a megőrzés kombinációján keresztül valósul meg; az erőfeszítések egyikre vagy másikra való korlátozása csak az eltűnéshez vezethet” – fogalmazzák meg a küldetésüket a honlapon.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 46-47. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15622

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -