KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Schubert Gusztáv: A prófécia éve 2001. Űrodüsszeia
• Bodoky Tamás: Időmátrix Beszélgetés Galántai Zoltánnal, Székely Lászlóval és Szilágyi Ákossal
• N. N.: Az Űrodüsszeia és a technika
• Dániel Ferenc: Űrkaland és laposfogó MIR-képek
• Nyírő András: Se HAL, se drót
• Karátson Gábor: Szkifisztalker Tarkovszkij jövőképe
• Schubert Gusztáv: Dr. Mocsok A rosszízlés diadala
• Pápai Zsolt: A néző meztelen Tabu a kukában
• Beregi Tamás: Excrementum sacrum A betiltott test
• Békés Pál: Tök sirály! Szleng-szinkron
ANIMÁCIÓ
• Varró Attila: Utópia a rajzlapon Miyazaki Hayao
• Láng István: Dragon Ball, a kultuszmese Botrány-anime
MAGYAR MŰHELY
• Bársony Éva: Ideológiai kalandfilm Beszélgetés Fekete Ibolyával
TELEVÍZÓ
• Mihancsik Zsófia: Képszabadság Beszélgetés a magyar médiáról Dessewfy Tiborral és Kovács András Bálinttal
• Bóna László: Csevegő fejek Távduma
• Bodolai László: Perpatvar és paragrafus Jogi show
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Pacsmag Egyszer élünk
• Bori Erzsébet: Álomalkotó népek A másik ember iránti féltés diadala
• Bikácsy Gergely: Vándorvitorlán Agyő, édes otthon!
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A vágy forradalma
• Ágfalvi Attila: Vatel
• Boronyák Rita: Pokémon
• Varró Attila: Blöff
• Pápai Zsolt: A 6. napon
• Békés Pál: A Kelet az Kelet
• Mátyás Péter: A bájkeverő
• Kézai Krisztina: Apádra ütök
• Strausz László: Zűrzavar
• Tamás Amaryllis: Charlie angyalai
• Hungler Tímea: Sátáni játszma
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Illés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Blöff

Varró Attila

 

Lehangoló és felületességre valló szokás az utóbbi időben minden olyan rendező-palántát Tarantinóhoz hasonlítani, aki agyonbeszélt, műfaji önreflexiókkal tarkított és vérbő gengszterfilmmel próbál nevet szerezni magának az Atlanti-óceán bármelyik oldalán. Ha akad azonban egy is köztük, akit ennek ellenére jogosan illetne az „angol Tarantino” cím, az kétségtelenül Guy Ritchie, 33 éves londoni film-fenegyerek: 1998-ban a semmiből robbant az élvonalba kisköltségvetésű, ám nagykaliberű kamara-krimijével (A Ravasz, az Agy és 2 Füstölgő puskacső), amelyet idén egy korábbi forgatókönyve alapján készült, sztárgárdás hollywood-i intro követett, kísértetiesen emlékeztetve a Kutyaszorítóban-Ponyvaregény legendás duplázására. Mindkét író-rendező alapvetően ösztönből dolgozik, ráéreznek helyzetekre, beleélik magukat, azután gyorsan rögzítik, mielőtt odaveszne a pillanat varázsa: nem véletlen, hogy filmjeik főként karakter-vezéreltek, hiába a ravaszul kiagyalt, precízen illesztett szerkezet. Tarantino és Ritchie úgy bánik nyersanyagával, akár egy profi szexfilm-kisiparos. Keresnek néhány jellegzetes, valóságszagú helyszínt, egy világos alapszituációt, a többit pedig kitűnő érzékkel összeválogatott főhőseikre bízzák – jeleneteik sikere elsősorban az izgatóan disszonáns jellemek szerencsés találkozásán múlik, a fortélyos csavarok csupán ürügyként szolgálnak egy-egy újabb in flagrantihoz, menage-á-troishoz vagy mexikói felálláshoz.

A Blöff nemcsak erényeiben, de még hibáiban is a párhuzamos Ponyvaregényt idézi. A 84 karátos megagyémánt körül folyó fordulatos hajsza és a mellékszálakon a fősodorhoz kapcsolódó afférok túlzsúfolt cselekménye egy idő után monotonná, önismétlővé válik; míg a Ravasz, az Agy... (vagy a Kutyaszorítóban) figurái igényesen kidolgozott és megformált karaktereikkel keltettek feszültséget, az utódokban ez a feladat főként a sematikusabb, főként etnikai jellegű permutációkra hárul; ráadásul miként Tarantino Bruce Willisszel, Ritchie sem tudott mit kezdeni öntörvényű szupersztárjával, a lassan saját paródiájává tespedő Brad Pitt-tel – túldimenzionált alakítása megbontja az egyébként kitűnő színészcsapat kényes egyensúlyát. Az egyetlen lényeges különbség a két izgalmas alkotás között rendezőik munkamódszeréből adódik: Tarantino verbális leleményeinek hiányát Ritchie vizuális bravúrokkal igyekszik kompenzálni, ezúttal gyengébbre sikerült dialógusait többnyire megsegíti az erőteljes képi körítés.

Miként a film kétértelmű eredeti címe is sugallja (a snatch egyszerre jelent rablást és vaginát) a Blöff kőkemény gengszter-pornó egy velejéig frusztrált és impotens képzeletbeli férfiközönségnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3187