KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Esőember

Nóvé Béla

 

Az autizmus a szociális kapcsolatteremtés, beszéd és fantázia fogyatékossága, melyet valószínűleg örökletes, vagy az agyat ért károsító hatások hoznak létre. Alapproblémája speciális képességeket érint: az autista nem ismeri fel, hogy az emberi fajhoz tartozik, nem érti meg a többi ember érzéseit, gondolatait, szükségleteit – ezért nem is tud rájuk megfelelően reagálni. Passzív és közönyös a szociális interaktusokban, súlyos zavarokkal küzd a kommunikációban, a tanulásban és a mindennapi alkalmazkodásban, a játék- és fantáziakészségek kialakításában. Viselkedési tünetei: az azonossághoz való szélsőséges ragaszkodás, a mechanikus beszédutánzás, a sztereotip, ismétlődő elemekből álló mimika- és gesztusegyüttes.

E nem éppen filmrecenzidba illő bevezetőre azért volt szükség, hogy belőle a tisztelt olvasó- és nézőközönség képet alkothasson magának egy nálunk még kevésbé ismert, különös fogyatékosságról – s egyben Dustin Hoffman legújabb bravúros alakításáról. Mert e sokszorosan Oscar-gyanús, oly sok helyzetkomikuma ellenére nagyon is komor témájú játékfilmnek kétségkívül két főszereplője van: az autizmus és Hoffman, aki ezt egyszerre mulatságosán és szívbemarkolóan úgy képes megeleveníteni, hogy a több mint kétórás mozivetítés alatt a közönséget mindvégig fogva tartja valami szorongatóan hiteles varázslat.

A forgatókönyvet – mint azt az utófelirat hosszadalmas listája tanúsítja – ezúttal nem annyira a rafinált screenwriterek, mint inkább a legelitebb amerikai egyetemek szakértő professzorai írták – azaz méginkább maga a betegség, amelynek bizarr és megdöbbentő tünetegyüttesét elég volt pusztán „normális” átlag amerikai közegben előhívni. Maga a történet ugyan kezdetben – amíg Hoffman fel nem tűnik a színen – kissé kimódoltnak hat: az örökségből kitagadott fiú (Tom Cruise) apja halála után egy elmegyógyintézetben bukkan a titkos örökösre: mindaddig ismeretlen testvérbátyjára (Hoffman), s hogy a három millióból neki is része legyen, szabályszerűen elrabolja és magával hurcolja. Kettejük reménytelen összeszokási kísérletéről, konfliktusairól, s a rámenős testvéröcs beteg bátyjához szelídüléséről szól a film egy fél kontinensnyi autós utazás kínosan mulatságos epizódjait végigkövetve. Egy utazásét, amely a nyílegyenes autópályákon is tele van csapdákkal, buktatókkal, az emberi megértés és kommunikáció kiszámíthatatlan hirtelenséggel felbukkanó „úttorlaszaival” és kényszerű „terelőútjaival”. Egy utazásét, amely minden remény és erőfeszítés ellenére az Esőember számára nem érhet másutt véget, csak ahol elkezdődött: az elmegyógyintézet „normális” világtól védett falai közt...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5360