KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K.O.-ra ítélve

Nóvé Béla

 

Íme egy újabb áldozat: elintézték, padlóra küldték, még mielőtt a hazai közönség szeme láttára nyilvánosan a szorítóba léphetett volna. Szomorú eset, bár nem az első. Vajon kik azok, akik rendre kiütik, „K. O.-ra ítélik” a nálunk vendégszereplő külföldi mozifilmeket? Mert hogy Lautaro Murúa, argentin rendező filmjével ez történt, ahhoz a kihívóan suta és magyartalan címet látva nem férhet semmi kétség. Node történt, ami történt – az efféle kínos otrombaságok végül is sosem az áldozatot – csupán a tettest minősítik.

Nagyjából erről szól ez a – magyar címével szerencsétlenül járt – film is: az önkény és a manipuláció játszmarontó hatalmáról, arról, hogy vannak mérkőzések, hol a naivan tisztességes küzdőfelek eleve kiütésre ítéltek. Egy már kiöregedőfélben lévő profi bokszoló, s egy valaha híres, ám politikai okokból mellőzött tangóénekes megpróbáltatásairól, véres kalandsorozatáról, egy katonák, s a velük cinkos helyi hatalmasságok uralta vidéki kisvárosban. Rocha, a bokszoló és Falván, a tangóénekes afféle ártatlan „tájolásra” érkezik Buenos Airesből, hogy fellépjen valami ünnepi rendezvényen – melyről még egyikük sem sejti, hogy a hadsereg szervezi ördögi leleménynyel, s hogy számukra a tisztes gázsin kívül egyéb tétje is lehet. Például, hogy mindketten élve megússzák. Mert a véletlen ismeretségből, ahogy a két idegen mindinkább felismeri a nekik állított csapdát, barátságnál is szorosabb kötés: védés dacszövetség lesz a közös túlélésért. A helyi hatalmi klán és brutális martalócaik néhány előzetes hiábavaló „puhító-akciója” után az énekes fellépését visszamondják; ám az, ahelyett, hogy hazautazna, bokszoló barátja alkalmi „menedzseréül” szegődik, kitartván vele a végső, tízmenetes nagy mérkőzésig – ahol a hadsereg egy vérmes „reménysége”, bizonyos Sepulveda őrmester papírforma és napiparancs szerint alaposan kikészíti. A film emlékezetes zárójelenetében az énekes kicsempészi a kórházból haldokló barátját, s a néptelen hajnalodó kisvároson át kórházi ágyastól a vasútállomásra tolja... Még elérik a hajnali gyorsot.

Murúa filmje nem remekmű. Bár látványformálása – az argentin iskola hagyományait követve – markáns és tiszta, a melodramatikus többlethangsúlyokat az ő története sem nélkülözi. Ezzel együtt is tisztes tanúságtétel ez – egyike azon számos megkérdőjelezhetetlen gesztusnak, mely rendületlen makacssággal mindegyre azt bizonyítja, hogy nincs annyi ököl, annyi hivatásos verőlegény, amennyi egy egész népet végleg padlóra küldhet. Hogy Argentina ko-rántsincs még „K. O.-ra ítélve”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5364