KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/szeptember
• Kovács András Bálint: Variációk a Gonoszra Holocaust és tömegkultúra
• Forgács Éva: Ellopta-e Spielberg Auschwitzot? Európa és Amerika
LÁTTUK MÉG
• Mikola Gyöngyi: Fortinbras, a szövetséges A Jó és a Rossz

• Bakács Tibor Settenkedő: Kísérleti boldogság Paramicha
• Csáky M. Caliban: Van Beszélgetés Szederkényi Júliával
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Levedia Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

• Tőkei Ferenc: Játék a sárkánnyal
CYBERVILÁG
• György Péter: Szép új világkép Virtuális valóság
• Bakács Tibor Settenkedő: Melyikünk Rosencrantz? Virtuális valóság
KÖNYV
• Palotai János: Mit ér a filmtörténet, ha magyar? Gyertyán Ervin kötetéről
CD-ROM
• Kovács András Bálint: Lexikon vagy játék? Cinemania
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A férfi – mint majom – panaszai King Kong-tanulmányok (2.)
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Jófilm Ábel a rengetegben
• Ardai Zoltán: A legenda oda Örökifjú és Tsa
• Kovács András Bálint: Pani Veronika és Mademoiselle Véronique Veronika kettős élete
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A Flinstone-család
• Reményi József Tamás: Prizzi’s Honor
• Harmat György: Rejtélyes manhattani haláleset
• Barotányi Zoltán: A kis Buddha
• Tamás Amaryllis: A holló
• Fáber András: Végzetes ösztön – Az elemi komédia
• Mockler János: Mesterfogás
• Mockler János: Rapa Nui
• Bíró Péter: A zűr bajjal jár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rejtélyes manhattani haláleset

Harmat György

Melegség tölti el a Woody Allen-rajongó szívét e legújabb opus főcímét látván: fekete alapon fehér feliratok a jó öreg „alleni betűtípussal”. A Fogd a pénzt és fuss! még nem így kezdődött, de az Annie Hall már igen. Meg a Zelig. Meg a többi. A főcím zenei kísérete sem lep meg. Cole Porter: I Happen to Like New York. Igen, tudjuk, hogy barátunk szereti New Yorkot, nem is beszélve az amerikai zene klasszikusairól.

Házaspár hokimeccsen. A férfi élvezi, a nő fanyalog. Az operában majd fordítva lesz, s utána megkapjuk a számtalan poén közül a legjobbat is: „Ennyi Wagnertől rám tör a vágy, hogy lerohanjam a lengyeleket.” Larry szerepében maga a Mester, Caroléban Diane Keaton. A Mia Farrow-korszak 13 filmje és a botrányossá felfújt válás után „vissza az alaphoz”. Hogy milyen kiváló színésznő Farrow, azt éppen ezekben a művekben bizonyította a leghatásosabban, de Keaton mégiscsak más. Annie Hall az Annie Hall.

Mulatunk Larry kínjain, aki pillanatonként felugrál: menne haza, unja a bélyeggyűjteményt. Először hívta meg őt és Carolt egy idős pár: a szomszédaik. Másnap este arra érnek haza hőseink, hogy újdonsült ismerőseikkel tragédia történt: a feleség szívrohamot kapott. Carolban erősödik a gyanú: hátha nem is volt annyira természetes az a halál, hiszen a gyászoló férj furcsán viselkedik. Hitchcocki szituáció. A halott hölgy ugyanis felbukkan. Igencsak él. Holtak ritkán szállnak buszra. Előzetes kétkedésünk (Woody és a thriller?!) ámulatba fordul: ezt is tudja?

Más összehasonlításra is kényszerülünk. A feltámadt hölgy ismét meghal, ám hullája eltűnik. Anélkül, hogy hőseink lefényképezték volna. Így viszont nem kell nagyítást készíteniük. A bűntény rejtélye végül megoldódik, s ez baj. Ha felderíthetetlen, megmagyarázhatatlan, bizonytalan marad, most Allen Nagyításán örvendeznénk. Vagy Magánbeszélgetésén. Jelenség és lényeg, látszat és valóság kérdésein tűnődnénk. Nem abszurd a gondolat. A Zeligben barátunk mázsás filozófiai, pszichológiai, szociológiai súlyokat emelget fel könnyű kézzel. Az Annie Hall bergmani szintű lélekábrázolás kabaré-burleszkben előadva. Ez: egyik sem. A bűnügyről kiderül, hogy bonyolult és logikátlan ugyan, de szimpla. (Hiába A sanghaji asszonyt idéző bravúros, „filmvászonnal dúsított” tükörjelenet.) Jellemek meg nincsenek. A két főhősnek gombostűhegynyi önálló kontúrja sincs. Csak Allené meg Keatoné. Jórészt az átmeneti és viszonylagos érdektelenség állapotában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=718