KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nincs kegyelem

Bírák és vamzerek

Vajda Judit

A Csudafilm súlytalan bohózata után Ragályi Elemér operatőr-rendező kőkemény valóságdrámát alkotott.

 

A Nincs kegyelem már az első perctől kezdve rendkívül erőteljes: nyers fekete-fehérben, brutális közelikkel és szuperközelikkel egyenesen a közepébe, egy rendőrségi vallatásba vágva kezdi el az alcímben (P. D. emlékére) jelzett Pusoma Dénes, filmbeli nevén Suha Dénes tragikus történetét. Hogy a premier- és szuperplánok dinamikus használatával nem a nézői azonosulás megteremtése, hanem a hatáskeltés az alkotó célja, akkor válik egyértelművé, amikor sorra kapjuk az újabb dinamikus vizuális eszközöket: egymásra vágott extrém szögekből, alulról, a börtönlépcső alól, majd felülről, egy drótkerítés mögül követhetjük, ahogy a kihallgatott rabot zárkájába visszakísérik.

Az erőteljes vizualitáshoz a filmben hangsúlyos dokumentaritás társul: az eredeti helyszínen forgatott bírósági jelenetektől a lepukkant rendőrségi irodában villódzó, ugráló képernyőjű számítógépen át a hiteles szóhasználatig minden elem azt szolgálja, hogy a Nincs kegyelem minél pontosabban idézze fel a megtörtént eset körülményeit. Pusoma Dénes esetéről korábban dokumentumfilm is készült Daráló címmel, Komenczi Norbert rendezésében, a Ragályi-film maga pedig Magyar Elemér dokumentumdrámáján alapul.

A dokumentarista jelenetekkel éles ellentétben állnak ugyanakkor azok az eszközök, melyekkel Ragályi egyéníteni akarja hősét, a jogi nyelv és eljárásrend útvesztőjében végzetesen elveszett kisembert. A főcím alatt látható, a főhőst különböző életkoraiban ábrázoló fotók ugyan még egyformán szolgálják a hitelességet és az egyénítést, ám ezt követően mindez élesen kettéválik. A valószerű, realista jeleneteket a gyilkossággal gyanúsított Suha víziói, álmai és rémálmai ellenpontozzák, melyek egyszersmind apró részekre is tagolják a filmet. Tárgyalóteremben zajló orgia az összes bemutatott figura részvételével, a vádlottat biztató (sőt csábító) bírónő, azaz a vágyálom, a visszájára fordított valóság jelenik meg a börtönben senyvedő férfi látomásaiban.

Habár az erős kezdés kemény, brutális, valósághű művet ígér, a szubjektivizáló eszközök gyengítik a hatásos realizmust, ahogy a többszörös flash-backek is (például amikor Suha a zárkában felidézi kihallgatását, melynek során pedig az áldozat meggyilkolásának napjára emlékszik vissza) inkább gátjai a megértésnek: a Nincs kegyelemhez talán jobban illene az egyenes vonalú, célra tartóbb elbeszélésmód.

Ragályi Elemért nem a társadalmi-szociológiai háttér érdekelte, hanem a törvénytől sújtott ember. A több mint tíz évvel ezelőtt gyilkosságért ártatlanul elítélt, börtönbe zárt, végül csupán a véletlennek köszönhetően kiszabadult Pusoma Dénes szomorú véget ért története mindazonáltal alkalmas arra, hogy megjelenítse és szimbolizálja a többi hozzá hasonló – többnyire roma – sorstársa ügyét, amikor közvetlen bizonyíték nélkül, jobb híján vagy a társadalom nyomására ítéltek el vétleneket. Gondoljunk csak Burkáékra (akik ugyan végül szerencsésebben jártak, de előtte közel hat évig ültek ártatlanul), a Gán fivérekre (akiknél a bíróság „primitívségükre” hivatkozva csökkentette kártérítésük összegét) vagy arra a közelmúltban történt esetre, amely mindennél aktuálisabbá teszi Ragályi művét: Pusoma esetéhez hasonlóan a vak véletlennek köszönhetően derült ki, hogy Kaiser Ede mindezidáig ártatlanul ült – legalábbis a móri mészárlás miatt.

A kezdeti részletezés után a Nincs kegyelem néhány kulcsfontosságú momentuma (például a beismerő levél megírása) és tragikus végkifejlete balladai homályba vész. A film valószínűleg jobban kibontaná a történet részleteit, ha az alkotók eredetileg nem feszes, 70 perces tévéfilmnek szánták volna (Fekete fehér címmel a művet idén februárban be is mutatta a Duna Televízió), Nagypál Gábor tökéletes alakítása azonban így is átélhetővé teszi az alkotást. Bemutatkozó nagyjátékfilmje, a kevésbé sikerült Csudafilm után így Ragályi Elemér ezúttal rendezőként is igazán értékes művet hozott létre, mellyel méltó emléket állít egy ártatlanul és jogtalanul szenvedett embernek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8985